2012. szeptember 16., vasárnap

JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 53.



A napokban húslevest készítettem. Orosz húslevest. Nem a gazdagon főzött házi fajtát, de azt az utánozhatatlan löttyöt, amit a negyven évvel ezelőtti közétkeztetés tett gyakorta asztalomra fekete kenyérrel.
A konszolidált háttér, természetesen változtatott egy kicsit a recepten. A magyar konyha is ráütötte, már a tervre is, bélyegét, de mégis, húsleves, scsi készült otthon, ötliteres fazékban.
Eltérőn minden szabálytól, a főzéshez amolyan politika-áthallásosan kétharmad-egyharmad arányban használtam nyers és enyhén savanya káposztát. A savanya feldobja az ízeket! Mindössze arra kell vigyázni, hogy használatával változik a lé sóigénye, óvatosabban kell bánni vele.

A lényeg, mint a legtöbb húslevesnél az alaphangot meghatározó, itt is a hús. Marhaoldalast vettem, szépet és eleget. Úgy kiló harminc, s így, ha a csontot leszámítom, marad nyolcvanöt dekányi színhús. Nyaltam a szám szélét, mondom, tökéletes lesz.

Hús, szemes bors bőven a vízbe, mellé két babérlevél, fej közepes méretű hagyma egyben, enyhe sózás, és indult a várakozás. Már gyöngyözött a víz, mikor a többi kellék előkészítésébe fogtam. A savanyakáposztát deszkán apróbbra, három-négycentisre vágtam – nem szeretem a kilométeres káposztaszálakat. A nyerset felszecskáztam. Lepucoltam két közepes sárgarépát, természetesen a kutya megjelent meózni! Ha meghallja, hogy répát pucolok, már a lábamnál sündörög, kéri a részét, viszi, ropogtatja, jön megint.
Fehérrépát is tisztítottam egy szálat. Igaz, a fejembentankönyv, ha tetszik emlékkönyv sem ezt, sem azt nem írja elő, anno nem láttam egyiket sem az orosz levesben, de a saját íz-harmónia igény megköveteli mind a kettőt. Meghámoztam egy szép nagy krumplit is, felkockáztam középnagy darabokra, mondom, jó lesz ez ebbe, ha kell, ha nem!

Már másfél órája forrt a lé, amúgy mosolygósan, szelíden, mikor a szárazanyagot, zutty, belelöttyintettem, s hogy hiányérzetem ne maradjon, utána pottyintottam egy apró, érett paradicsomot is egyben.

Nem kóstoltam a főztöm. Nem szoktam az akció közben a köztes fázisokat ellenőrizni sosem. Csak sejtettem, hogy nagy alakítás lesz belőle, s az is lett a teljes három óra után.
A hús csodára főtt. A csontok könnyedén váltak, mentek a szomszéd farkaskutyának, a színét meg kockára vágtam, s tettem vissza a lébe. Livus sertepertélt mellettem az utolsó fázisoknál, s a kedvéért a forró lére még rádobtam egy jó maréknyi friss petrezselymet. Úszott…

A leves bevált. Mondhatnám, siker volt. Még frissiben elfogyott két-két tányér fejenként, s én megüdvözült mosollyal zsebeltem be a dicséretet. A feketekenyér hiányzott kicsit, de csak nekem.
A maradék talonba került érlelődni és másnap, sőt harmadnap is főételem volt. Lassan unni kezdtem. A negyedik napon a leves dilemmává nőtte ki magát.

Marci nem leveses, ezt ki is nyilvánította nemegyszer, scsivel nem kínáltam. Livi is lemaradt róla már a második napon, s én is szívesen ettem volna a másokra készült köztes menüt, de ételt ki nem dobunk, tettem a dolgom, ettem a főztöm rendületlenül.
Amolyan végső megoldás féle ötletként ugrott be, mondtam is, este a gyerek is scsit eszik! Aztán kibukott legott a lelkiismeret furdalás, jó-jó, de ő nem szereti a levest!
Livi, aki mindenre tud megoldást, a dilemmára itt is tudta a választ, a helyeset!
Merd ki tányérba, tedd elé, és ne szólj semmit! Ne mondd, hogy leves! Akkor megeszi! JJJ
Mint mindig, igaza volt ebben is.

Augusztus végén Marci bulizni készült. Utoljára négy éve tartott nagy összejövetelt Horányban, szép sikerrel. Szomszédok kiértesítve, bufcig, meg egyéb zene a sok pohár között, és rendben a ház utánuk. A lányok elmosogattak, a padlóról enni lehetett, olyan tiszta volt. Igaz, valahol kézen-közön eltűnt két doboz tartalék óvszer az egyik fiókból, de ki bánta?

A mostani készülődést amolyan vegyes félelmekkel éltem meg. Már a létszám elborzasztott. Négyzetméterenként egy fő meghívott! Te jó Isten! Mi lesz ebből!???
Bográcsozás! - mondta a gyerek, s én tudomásul is vettem. Meg azt is, hogy megkért, a törékeny dolgokat mentsem biztonságos helyekre! J Azon gondolkodtam kicsit, ugyan, hogy készül majd étel harmincöt főre egy kiszolgált, hét literes minibográcsban, de lelki problémát, hosszútávon nem okozott a kérdés – megoldják!
Kérésre, főztem neki egy próbaadag paprikáskrumlit. Elbíbelődtünk vele ketten, beszélgetéssel, apró fogások óvatos, oktatásmentes csöpögtetésével, a huszonévesek oly nagy egóját vigyázva, majd két és fél órát, békében, szeretetben. Felüdülés volt. A krumplájsz se lett rossz.

Elmúlt augusztus, s a buli is lement. Sokat nem hallottam róla, mert magánélet, s arra kényesen vigyáz a gyerek, s én felfogtam úgy, hogy minden a legnagyobb rendben. Rendőrség nem szállt ki, szomszédok tűrtek, az élet szép és jó.
Két hét után, dolgom hazavitt. Öt nap újra otthon, újra csendben. Induláskor szólt a kisfiam, ne lepődjek meg, a bulin véletlenül a nagyablak szúnyoghálója elszakadt.
Csodálkoztam kicsit, hogyan történhetett, de megmagyarázta: Az egyik haver, tiszta véletlenül, nem vette észre, hogy ott van, ott az ablakon, és mikor nekifutásból kiugrott, eltépte – véletlenül. JJ

Más.
Livus beindult.
Mint friss nagynéni, elkezdte beleélni magát a testvére gondjaiba, számolni kezdett és seperc alatt rájött evidenciákra.
Hármas ikreket szülni ritkaság. A kuriózumtól ma már messze van, de megmaradt ritkaságnak, áldásnak, örömnek, boldog tehernek.
Főleg akkor, ha a fiatalok négyszintes, lift nélküli panelben élnek, nincs a közelben nagyszülő, testvér, vagy egyéb, hulladékidőt tengető szomszéd, aki segít a két szép karral megáldott anyának mozogni.
A hármas ikreknek is kell a mozgás, a sétáltatás! A napi tizenhat órát dolgozó, pénz után futkosó férj nem lehet – csak ritka szünnapon – segítség, levinni karban az utcára a csöppségeket, aztán utánuk a két babakocsit.

A nagyszülők kezdtek alapból akciózni.
Tán olvasták, hogy a nem uniós Szerbiában a hármas ikerszülés után a helyi törvény segít, pénzt ad, és kisegítőt a családhoz. Tán a Kádár-korszak híres négyes ikreire gondoltak és elfelejtették, hogy a három az csak három, sosem négy – ki tudja. Lehet az is, hogy láttak valami bejátszást a ma Kecskemét környéki hármas ikreiről, ahol beindult kicsit a média, s hatására a várható PR hasznot felmérve beindult polgármester, a testület, az adomány, meg egyebek. JJ
A kisnyugdíjas, nyugdíjas –fenét nyugdíjas(!) - visszaminősített járadékos, sokat dolgozott vidéki nagypapi önszorgalomból bement a lánya városában a polgármesterhez. Levelet fogalmazott és kérte a segítséget abban, adjanak már a három kicsi mellé, ha mód lenne rá, valami kisegítőt. Nem nagy ügy, csak amolyan félig felügyelet, ha kimozdulna a család a panelből, ha le kell hirtelen ugrani a patikába, vagy neadjisten a boltba, valami apróságért. A kérést elmondta, s ment haza, vidékről-vidékre, a szomszéd kisvárosba, mint aki jól végezte dolgát…

Napokon belül megjött a hatás!
A kismamához kiszállt a gyámügy, hallottuk nem bír a három gyerekkel! Kínáltak megoldást: Adja az egyiket bölcsődébe! Reggel elviszi, este hazahozza! Adja őket nevelőszülőkhöz! A férje sosem segít? Mi sem segíthetünk, az önkormányzatnak nincs pénze! Ha magának segítünk, más is kérni fogja! A város nem készült fel ilyen esetekre, még nem voltak erre hármas ikrek!

A kismama, csendes teremtés, béketűrő. Ordítás nélkül végighallgatta őket, ki sem vágta egyiket sem az ajtón. Sem a hatvan év körüli vénlányt a gyámügyről, sem a kövérre hízott visszhangját – mert párban jár a hülyeség, párban bizony!
Nem mondta, ember, tele a város munkanélkülivel, akikkel füvet nyírattok, akkor is, ha már nem nő! Nem mondta, ember, akit ésszel irányítanátok ide a nem tőletek, az államtól kapott semmi pénzért, itt kicsit családtag is lesz, segít és embernek veszik, hálásak neki a háziak. Nem mondta, ki az a lelketlen, érzéketlen barom, aki nem gondolkodik, és nyakamra küldi a gyámügyet????!!!

A logikus kérdéseket sem tette fel: Gondolkodtak maguk ember, amikor ezt a bölcsődés megoldást kínálták? Hová teszem a kettőt, amíg az egyet elviszem? Nő a maguk hülye ötletétől egy pár új kezem?

Közben, Livus is utánajárt ennek-annak. A nő örökmozgó, empátiából jeles, ha nem költészetről van nagyba’ szó. Ott könyörtelen! J
Kifutást talált országgyűlési képviselőhöz a térségben, felkarolták, adtak használható tanácsot, mutattak példát, lehetőséget, rendeletet. Konkrét segítséget is ígértek. Ajvé! Ellenzékből!!!!! Nevet nem írok, nem ez a reklám helye!

A család meg otthon jól beijedt, elvesznek gyereket, munkát, megyünk a nyomorba, maradjunk csendben emberek!!!!!!!

Kismama ijedtében jól lehordta nagypapit, nagymami jól lehordta idősebb lányát, minek ugrálnak, kutya, macska nincs, hogy megrugdoshatták volna, az élet megy tovább. Az ikrek hat napon szellőznek teraszon, a férj szünnapján grasszál a család sokak örömére a kisváros utcáin. Ha véletlen szembe jön, a polgármester, ő is megcsodálja őket: Hej, de helyre kis teremtések, kismama!

KÓRKÉP.

Éljen a Párt! A narancs! Éljen a polgári kezdeményezések országa, az Új Tündérkert, ahol legfőbb érték az ember, meg a gyermek! Igyunk Kádár fejéből fröccsöt, vegyük el Horn juttatását, adjunk Antallnénak, Mádlnének az ágy jogán félszáz milliót évente, hadd jótékonykodjék a csaló sittpali, a benzinfaló akasztós kövér, vonuljon jobbra-balra gárdistástul Vona, meg a Balczó, regisztráljuk a hajléktalant, s ha kétszer akar enni naponta, hát tiltsuk, hozzon baltát, nálunk hős lesz, ha gyilkol (előbb utóbb), mi mind harcos kurucok vagyunk a Rákóczy térről…….

Csak az első hét-nyolc hónapot kell guggolva kibírni kismama! Aztán könnyebb lesz! Vagy nehezebb! LLL

Mára ennyit, Livim, áldja Isten minden léptedet, könnyítse útjaid!

Balog Gábor
-csataloo-
2012.09.17.