JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 52.

Mindegy, mennyi aprómunkát, szöszölést találok ki magamnak, az idő, ha nem vagy itt, bizony lassan telik!

Álomszuszék! Bealszik reggel, elfelejt velem együtt ébredni-kelni, magára húzza a takarót és durmol tovább. Nem érdekli, hogy a sötétséget felváltja a derengés, nem zavarja, hogy idővel a nap is felkel. Átalussza a reggeli szellőztetést, a kerti locsolást, a kötelező feladataim mindegyikét.

Moccanni csak akkor moccan, mikor piacra indulok. akkor kipattan az ágyból, utolér, beül mellém a kocsiba és figyeli az utat.

Ott is álmos. El-elbámészkodik egy-egy útszéli katángon, keres fecskét az égen – még talál pár napig. Belesodródik a kosaras városlakók forgatagába, lökdösődik egy kicsit, megcsodálja a karórákat, a bazár kínai időmérőit és bólint, ahogy a templomóra kikongatja az egészet. Nyolcszor.

Ilyenkor velem-mellettem lépdel, rendes ritmusban, de tudom, ha hazaérünk és végzek a kipakolással, ledől a díványra hogy én se férjek oda. Kezdi elölről a lustálkodást.

Biztosan segítem én is.

A sok rutin-cselekvés engem ébren tart, őt álmosítja. A hírekre, ha szól a rádió, félóránként felébred újra, s utána belefásul a monotóniába, a csendbe. Nem perceg, nem ketyeg. A csöpögő vízcsapnak adja át összes munkáját. Mérje, számolja az, hogy öregszik a világ – nélküled.

Az étkezésekre felkel. Megnézi, kinek mi jutott, jóváhagyóan elégedett, vagy semleges morgást kapok a főztömre Marcitól, kinyalta-e a tányért a kutya, és lesi, felkészültem-e lélekben a kötelező mosogatásra. Szalad egy kört, előrehajtja az égen a napot, megbök, elzavar hideg zuhany alá párszor.

Ebédidőben izgága. Szól, ha nyitni, vagy csukni kell egy-egy ablakot, ha tele a szemeteskosár, ha kiolvastam a könyvem úgy, hogy a koszos szemüvegtől a betűt már alig látom. Észrevesz minden apróságot, hogy elterelje a figyelmet arról, most máshol ebédelsz.

Ravasz. Igyekszik lekötni. Kezembe adja a Próféták Könyvét, sorba rendezteti az idei év vasárnapjai templomi igéit, dúdolna zsoltárt a fülembe, ha hagynám. Összegyűjteti a szellőrózsa-magot, hogy legyen mit vetni jövőre és elgondolkoztat egyszervolt-tán majd lesz virágágyásokon.

Kettő felé, ha nem szól a telefon, hogy halló, itt vagyok, újra elcsöndesül. Mint a gyerek, ebéd után. J Bekapcsoltatja a változatosság monotóniáját, a képdobozt, és elalszik háttérzajokban.

Ha lemegy a nap, neki kinyílik csipája! Felpezseg, megkergeti az óramutatókat, kicsit, nagyot. Engem is küldözget, hol ide, hol oda. Kidobatja az olcsón vett, jó formájú, de vegyszer ízű ringlót, formáztatja a gyümölcsöstálat az asztalon, s ha megállok, régi mozikat vetít. Szép-szomorúakat.

Mikor végképp elfáradok és megyek aludni, még kezembe varázsolja a kezed, fülbe a szuszogásod, aztán virraszt kakasszóig, rendesen. Elhesseget pár ablakon betévedt szúnyogot, macskát idéz az alvó kutya orra elé, s talán gondolkodik, ahogy a csillagokat nézi, a saját időtlenségén.

Az örökléten.

Hirtelen ennyi. csak egy gondolat. végig futottam rajta, hagytam ágazni erre-arra, és látod, ez lett belőle!

Hangokat hallottam! J A Kislivi szólt felemelt mutatóujjal, hogy ezt a hűtőt le kell olvasztani, már becsukni is alig lehet!

Bevallom, a hűtő-leolvasztás nem a kedvenc foglalatosságom, és emlékeztem arra is, hogy a felemelt mutatóujjal, fenyegetőleg azt mondtad, te fogod végezni a műveletet, de kinek van kedve kivárni, hogy megjössz, és akkor azzal a nyamvadt hűtővel állsz le babrálni, s nem velem? JJ

Nekiálltam. Számbavettem a lehetséges variációkat, mi legyen a bentes tartalommal – koszt kivéve. Először arra gondoltam, bekapcsolom a lépcső alatt a három éve Csipkerózsikát játszó fagyasztót, aztán a régi horányi hűtő ugrott be, mint köztes, teraszos megoldás, végül elintéztem a hűtőládával. Teleraktam a vegyessel.

Kivártam az enyhülés első jeleit, rásegítettem valami tálnyi melegvízzel is, aztán készre töröltem – persze, át is mostam „aszeptikusan” – mindent. Tudva, milyen alapos vagy, még eszembe jutott, talán a hajszárítóval ügyködhetnék egy kicsit a biztos száradás érdekében, de végül győzött a férfi-gondolkodás, az ötletet elvetettem. JJ

Mostanra minden a helyére került, kárunk nincs, csak hat jégkrémet kellett sürgősen megosztanom a családtagokkal. Senki nem fanyalgott miatta. A kutya különösen nem. J Hozzáteszem, őkutyasága nyers savanyúkáposztát és egy darab répát kapott reformebédre. Eleinte rá sem nézett. A hűtő- tatarozás közben találtam egy szalámivéget. Nem nagy darab, de márkás. Megkapta felkockázva, a zöldségek mellé. Mit ad isten: Öt perc múlva minden elfogyott!!! JJ

Délben feltettem egy fazék töltöttkáposztát főzni, most osztom három adagra – két napig azt eszi a banda, nem kap mást (Nekem, természetesen, nassnak van még egy adag pörkölt).

Babázz a szopránkórussal, aztán gyere haza! JJ

Áldja Istenem minden léptedet Livi, Drávára ne menj, tegnap krokodilveszélyt jeleztek a felső folyáson, szerény számításom szerint holnaputánra Barcsra ér!

Gábor

Balog Gábor

-csataloo-

2012.08.25.

JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 51.

Olvasgatom a régi verseid. Rácsodálkozom, mint annyiszor eddig, milyen más szemmel látod a világot, mennyivel finomabban, érzékenyebben, mint én. Látom a ködjeid, és a ködökben hol be-, hol kitakaródzó nőt, a családszerető leánykát, a szépségre fogékonyt, a jót.

Tenyérben tarthatók a bánataid. Fájni is csak csöndesen fájsz, meg ne bánts valakit. Megmutatsz sok körénk épített rossz falat, mutatod öncélú értelmetlenségüket.

Kibogozod a felhők közül a napot, ha kell, és eljátszod a boglárkalepkét, kéken, mezei margaréták sárga bibetányérján. Keresed a szellemarcokat fák göcsörtös törzsein, nézed a kezed lenyomatát parti homokban. Figyeled, ahogy elmossa a víz.

Tetszik a szokatlan szórend, a szabálytalanságok rendje, gondozottsága. Az igék tövig metszése és öltöztetése új ruhába, dallamosan.

Szépen írsz!

Ilyenkor, bármi rövid, kis semmi munka után, a versekkel felüdülést adsz, ha messze is vagy.

Mert dolgoztam ám! Járható lugast vágtam metszőollóval a ház előtt hármas mályvabokorba. Húsz éve ültettem, megnőtt. A három tő semmiségből egyetlen nagy, bordó és fehér virágot hozó csokor lett. Szép, de elzárja a járást a járdán.

Nem kockáztathatok! A tanácsi rendeletek új, pénzre-hajtó válfajai már akkor is köteleznek a ház előtti utcafront rendben tartására, persze, kemény, forintban húzós büntetés terhe mellett, ha amúgy is mindent megteszek magamtól, előírások nélkül is. A járda, amit saját pénzemből építettem, járható teljes szélességében, ágak az útra be nem lógnak, s a bokornak ott a tér, felfelé, érjen égig!

Levezetésnek kivasaltam. Fele horányi zsák, fele itthoni. Belefeledkeztem a munkába. Lemaradtam Bolgár úr napi malasztjáról, lemaradtam az esti halálhíradóról. Jobb is így. Dőzsnek megittam egy fél palack szénsavas ásványvizet, és elszívtam a vasalás végén két cigit. Olcsó öröm, mondanám, ha nem ismerném az árakat.

Sokszor eszembe jut az a félkopasz orosz, a lila térképfolttal a homlokán, Gorbacsov, aki nagy üzletember volt akaratlanul. Ő találta ki a vodka helyett ásványvíz programot! Igaz, az orosznál nem úgy jött be, ahogy gondolta, mert megutálták érte rendesen, egész leváltásig a népek, de nálunk, főleg a rendszerváltás után a legjobb üzlet a palackos víz lett.

Ki ne emlékezne a férfinép közül, hogy utáltuk, ha elfogyott otthon a szóda, a legkülönfélébb színű, tekerős fejű, patronos alupalackból? Ki ne emlékezne rá, hogy a legtöbb családban a férfi dolga volt a palack újratöltése, hogy aztán egy pillanat alatt elfogyjon, vagy épp benne ragadjon több mint fél liter, mert a gáz megszökött?

Hat, majd tizenkét forint volt egy tíz darabos cserepatron-doboz, és persze mindig akkor fogyott ki, amikor leginkább szükség lett volna rá. Ilyenkor szentségelt az ember, járhatott utána, s ha nem robbant éppen Répcelak, akkor volt szóda újra.

Klóros csapvízből is jó volt a házivíz, iható, keverhető.

A műanyag világ padlásra száműzte a patront, az alumínium palackot. Minden család őriz egyet, majd kidobja a gyerek, ha elmegyünk alapon. J Nekem egy sárga és egy mélylila jutott.

Meg pet-palackos hejde-csapvíz, kitalált árványi összetevő tartalommal, címke szerint változó áron hatvan és kétszáz forint között.

Indiában, Bombayban mesélték helyiek, a legnagyobb járványuk akkor volt, amikor egy palackozóüzem a kupakok alá befészkelt bakter-törzzsel fertőzte meg a várost. JJ

Hallottalak csacsogni. Mesélted az élményeid a szopránkórussal és jött-jött a mosolyod, láthatatlanul, de biztosan az, tudom. Láttam, mert hallottam! A távolság nem számít ilyenkor. A kép valós hiányát helyettesíti az együtt töltött idő, a megismert arc, a beégett arcvonások, a hangszín mikéntje-milyenje.

Tudom, ha megjössz egy hónapig naponta húszszor hallom majd ugyanazt a történetet, mindig mosollyal, és persze mindig akkor, ha épp valami fontos hírt mondanak a rádión, vagy ha épp a főhős sorsát meghatározó történés zajlik a filmben, amit együtt figyelünk.

Csak a kíváncsiság birizgál! Mersz-e kotyogni otthon, a nagyszobában, ha épp apád nézi ott a Kálmán Olgát? JJ

Csak meg ne változz! Mit számít a hír? Kinek fontos, mi történik a filmben? A te történeteid a fontosak! A hangod.

Marci késik, programja lehet. Szólni nem szólt, megszoktam. Ha megjön, enni kap. A nagyanyja almáspitéje lassan elfogy, én meg nem sütök! Csak nem fogok vénségemre tésztát gyúrni nő helyett! Így aztán vettem neki egy bolti somlóit, azt szereti. Ha csak holnap jön, a tejszín kicsit összeesik addig a galuska tetején. Vagy megeszi, vagy nem. Mint minden, ez is magánügye. L

Nem halogathatom tovább a fűültetést. Még két-három meleg nap, s aztán az idén vetett már nehezen fog kikelni. Holnap azzal kezdem a napot. Hétfőre zöld lesz a fa alja a meggy és a szilva alatt.

Várom az élménybeszámolókat, szembe-babám alapon, idejében, mielőbb. JJ

Áldjon a Jóisten, Livim, vigyázza útjaid!

Gábor

Balog Gábor

-csataloo-

2012.08.23.

JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 50.

Vannak pillanatok, amikor az embernek egyszerűen nincs kedve szilvát rázni. Ez előfordulhat, ha túl sok a szilva a fán, ha csak úgy, közepes mennyiségű a termés a fán, ha egyáltalán nincs szilva a fán, és természetesen lehet még számtalan egyéb oka is.

Nálam a szilvarázási herót okai, most, itt, az egyéb okok között keresendők. Az egyéb okok között az első, hogy augusztus huszonkettedike van, épp hogy elmúlt Szent István ünnepe, és én ugyan nem fokok szilvát rázogatni ilyenkor! Rögtön a második, hogy tudom, ha leráznám azt a szilvát, hajlonghatnék a fa alatt majd egy órát, míg felszedem, aztán foghatnám a derekam, hogy itt, meg ott fáj.  

Ez, persze, ködösítés.

Napokat úsztam a Dunában. A karizomzat, derék jólesőn feszül. Ettem és kipihent is vagyok. Lecsusszant a torkomon a lazára főzött kora-délutáni kávé. Hogy ne a törzzsel bíbelődjek, hanem hatékonyságot növelve a magasabban legyezőre oszló ágakkal, a létra is előkészített. A meleg is elviselhető. Valami szél pár felhőt hozott, így nem forralja az agyat a nap.

A valódi ok, hogy Lívia elment.

Már az ünnepek alatt be volt sózva, nem találta a helyét, lélekben készülődött. Szokatlan dolgokat csinált. Megtette, amit kétnyaras unszolásomra sem vállalt be, bejött a Dunába és úszott velem. Talán még élvezte is egy kicsit. Nagyon, biztos nem, mert másodszor nem jött páros csobbanásra. J

Tegnap morcosan kelt, ami ritkaság, és már a délelőtt elkezdte a csomagolást a mai útra. Hosszú félórákra el-eltűnt, kipakolt-bepakolt. Rózsit munkára fogta a mosókonyhában, szárított bugyikat válogatott méret szerint „ez még jó, ez megy portörlőnek” alapon, „sok a maradék, ma nem főzünk”-et hirdetett a konyhából, és a csöndes statáriumot csak egy adag császármorzsa kedvéért függesztette fel, mazsolával, szilvalekvárral.

Felfokozott költözés-közeli állapotát a bontatlan maradt Tibi csokoládé jellemezte leghűebben.

Az utazás, ha csak egy hétre is, régóta érett benne. Látnia, fogni kell az unokahúgait, a kórházból elbocsátási súlyt elért jövevényeket, hármasikreket. Az utazás mikorját sokszor átbeszéltük. Szabad-e rögtön és azonnal, kell-e kivárni, mi jobb a mamának, mi a gyerekeknek.

Most jött el a megfelelő idő.

Hajnalban kelt, gyors hajmosás-szárítás, egy séta a kutyával a boltba útravalóért és látható izgalom.

A metróig kivittem – csomagja alig – és elkezdtem visszavárni. JJ

Most, fél három felé érkezett haza, szerintem várja húsleves, tán csirke, rántva, meg miegymás. Ahogy ismerem, elintézi, hogy este hatra apja átfurikázza a kis családot a szomszéd kisvárosba, gyereknézőbe.

Onnan meg egyszerű az élet. Egy jó testvér segítsen! Süssön, főzzön, pelenkázzon és asszisztáljon a fürdetéshez, meg hallgassa a háromtagú szopránegyüttest éjjelente! J

Na, szóval, innen a szilvarázási herót.

A kutya is elanyátlanodik, ha Livi kiteszi a lábát.

Reggel még levert egy hatalmas játékot vele, de azóta színét se látni. Kiment a kertbe, befeküdt az ólába és csak a postás csengetésére került elő. Amikor meglátta, hogy csak a postás, rezignáltan fordult egyet, és ahelyett hogy lelkiismeretesen megugatta volna, visszasomfordált a házába.

Velem szóba sem áll se játék, se kajaügyben.

Valami hasonló az én hangulatom is. A TV sötét, a sakkprogram letiltva, ölel a csend. Azt hiszem, hagyom az önsajnálatot még trónolni egy kicsit, s aztán, négy után felveszem a Livi-mentes tempót egy hétig. Ugyanazt fogom csinálni, mint mindig. Teszem a dolgom.

Lerázom azt a nyamvadt szilvát és főzők az este lekvárt belőle, kiosztom Marcinak az ételt.

Szuper menüt terveztem a hétre.

Lesz pörkölt galuskával, pörkölt tarhonyával és pörkölt rizzsel. Ha minden igaz, marad majd egy kis pörkölt, de az már tökfőzelékkel, meg utána zöldbabbal is. Ha elfogy, főzök egy adag pörköltet. Vagy kettőt. J

Keresek valami festegetnivalót a házban. Ajtót, ajtófélfát, lépcső-korlátot, mindegy mit, csak valamit, amin szöszölhetek. Át- és visszarendezem a polcaim, mindent új helyre teszek, hogy semmit ne találjak a helyén, s aztán a hét végén mindent vissza, ahogy eredetileg is volt. Kétnaponta felnyalom a követ a konyhában, letörölgetem a port ahol nincs is.

Virágot locsolok és füvet ültetek, sövényt igazítok és kocsibejárót bővítek, kiolvasok egy-egy könyvet kétnaponta.

Kiglancolom a kocsit és helyükre igazítom a falból kilazult konnektorokat, elemet cserélek a távirányítókban és az ébresztőórákban.  

Bevállalok erőmet meghaladó dolgokat is. Megpróbálok Marci eszére hatni, hogy ne használjon el napi egy köbméter meleg vizet és csukja rendesen a kertkaput. Beszélgetni is megpróbálok vele. J Ha kell, a kutyát is megtanítom beszélni! J

Várni fogom Livit, várni az esőt, a szeptembert, várni a nyugdíjat, várni jobb napokat. Keresek költségkímélő megoldásokat számlafizetésre, új naplót nyitok a házi fogyasztásellenőrzéshez, kérek imát ott, és ahol, akitől kell, azért, akiért kell.

Megszámolom a rossztulajdonságaim – időigényes művelet lesz – és megpróbálok összedobni valami belső tervet, kivitelezhetőt, hogy számuk csökkentsem.

Jó és türelmes leszek!

Érzed jól magad Livusom, otthon! A Jóisten vigyázza minden léptedet, könnyítse útjaid!

Gábor

Balog Gábor

-csataloo-

2012.08.22.

JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 49.

Vége felé jár 2012 nyara. Volt ilyen, meg olyan is. Hozott kánikulát, amit végigizzadtunk messze a folyótól, hozott pár nap esőt, vihart, hozott a te családodba hármasikreket. Koptattad a szád és a lábad az álláskereséseken, hetente megsütötted a világ épp aktuálisan legjobb töpörtyűs pogácsáit, szenvedtél a lecsómtól, ha épp nem szájízed szerint készült, és nem úsztál velem a Dunában, mert be nem vallottan félsz a folyótól, pedig szereted.

Érdekes, én sosem féltem ettől a víztől. Tiszteltem, és tisztelem ma is. Láttam gyerekcsoportot – úgy általános iskola, végzős korúak – vendégként fürödni mifelénk, és hallottam, láttam kínt, keservet, elkeseredést és kiabálást, ahogy kutattak az egyetlen rossz lépés miatt elmerült-elsodort emberke után. Lejjebb a strandtól, Pest felé az erdő fölött történt. Ott kavicspadot épített a folyó, mellette megnő a sodrás.

Nem vészes, aki ismeri, ráfekszik a vízre és hagyja, hadd vigye befelé. úgy hetven méter után a víz megszelídül, az úszót újra a part felé sodorja, nem ijeszti már erejével. Ha evezel a kezeddel, szép lassan folyásirányra srégen, a megszűnt-bezárt Zöld-csárdánál, a másik strandon teszi ki a folyó. A régi szép időkben az úszó ott tankolt föl fröccsöt a fél kilométeres gyalogútra, vissza a cuccaihoz. Maga a visszaút is izomerősítő volt, mert forró volt az aszfalt a gáton, kapkodni kellett a lábakat.

Az idegennek és a félősnek jelent veszélyt a folyó azon a gyors szakaszon. Az idegen nem ismeri a semmi kis harminc-negyvencentis gödröket a kavicsban, ha belelép, megijed. Az úszni nem tudó, jobb, ha kerüli azt a részt. A gödörben hirtelen elbukón könnyen úrrá lesz az ijedtség, vizet nyel, kapkod. A folyó a kavicsdombnál megugrik, magával rántja.

Idén már nem, de jövőre elcsallak úszni arra. Majd én úszom belül, te a partoldalon, hogy ne félj!

A nyár vége a befőzések időszaka. Csak sejtetted eddig, mekkora Cézár vagyok a lekvár-ügyekben, most láthattad is.

A korán elrakott meggy után, vagy két hete, a piacon príma őszibarackot találtam. Sárga, magvaváló. A héját nem könnye eleresztő fajta, de magát kínáló, édes csoda. Az ára is kellemesnek tűnt a folyamatos drágulásban, kétszáznegyvennyolc forint kilója – mondom, tegyünk egy próbát! Telente úgyis beteg vagyok az őszibaracklekvár hiánytól, a bolti kommersz gyümölcsöt nem látott sosem, s az ára is húzós, gyerünk Livi, főzzünk barackot.

Na, jó! Tudtam, hogy a felezés, darabolás mind nekem lesz kiadva, tudtam azt is, hogy a kevergetést nem hagyom rád, mert a bőröd féltem a ráfröccsenő forró anyagtól, de tudtam azt is, hogy ott leszel, ott sertepertélsz karnyújtásnyira, élvezed majd az illatokat, készíted elő az üveget, adod a sok-sok jótanácsot, te hogy szoktad csinálni azt, amit sosem csináltál, csak nagyanyádnál láttál. JJ Összemosod az emléket, a vélt valóságot a jelennel, és visszaröpülsz a védett, az áldott gyerekkorodba.

Már ez megérte a fáradságot! A lekvárról nem is beszélve. Szép, darabos, sűrű lett a massza, aranylott a megtöltött hét üveg.

Kóstolni? Dehogy kóstoltuk! Tilos! Úgy lesz jó, ahogy elkészült – volt a varázsmondatom és várni csak egyetlen éjszakát kellett, hogy próbaképp felfaljuk fülig érő szájjal a mintát. Fele natúr, hasbatömve, fele a hirtelen megálmodott prószád tetején. Finom volt.

Tegnap láttam a piacon, ugyanez a barack már kétszázért fut. Ugye veszünk még? J

Vihartört szilvafánkon is beérett a termés. Kisszemű, de édes. A fát sosem permeteztük, biófa J. Termése is legtöbbször kukába ment, vagy túl sok volt közte a hibás, kukacos, vagy a nyári viharok verték le idő előtt.

A fa öregszik. Idén megúszta a moníliát, erősen és sokat kötött, az ágakat húzza a föld felé a kékség.

Csak fél szemmel figyeltem, s talán a mögöttes szándékot fel sem fogtam – nagyban ment az olimpia, s azt ugye illik teljes odaadással figyelni férfinépnek – amikor valami kis műanyagvödörrel eltűntél a kertben késő délután.

Úgy hét óra felé tudatosult bennem áldásos tevékenységed. A konyhában nagy vejdling felezett és másik nagy edény válogatott szilva várt. Megszedted, főzzük meg, szólt a kérés-parancs. Eleinte berzenkedtem a gondolattól, mondom, késő van, megfőzzük holnap, de ha valamit Kislivi fejébe vesz….. JJJ

Csak az időt vesztegettem. Fél kilenckor kezdtem a munkát.

Főzés közben hallgattam Tarnóca horváth meséit, láttam a nagyid, ahogy keveri feketére, szurkosra a szilvalekvárt és nekem is eszembe jutott a nemesvidi nagyanyám barna cserépedényben eltett összes lekvárcsodája. Eszembe jutottak anyám lekvárral, befőttel rakott három nagy polcai, a téli lekvárlopásaink, ahogy öcsémmel belopóztunk a spájzba, elcsórtunk egy-egy üveggel és felfegyverkezve két kanállal, zsákmánnyal vonultunk a kisszobánkba falni.

Fele lekvár, fele befőtt. kisadag. hat-hat üveggel lett ebből-abból. Tizenegy elmúlt, hogy elkészültünk vele. Dunszt, polc, pihentetés és mehettünk aludni.

Tegnap teszteltük az elsőt. Megérte!!!!! J

És ugye, tudod, amit egyszer elkezd, amibe egyszer belekezd az ember azt nem illik félbehagyni! Ha sikerült, márpedig fényesen sikerült az indító lekváradag meggyből, ősziből és szilvából is, akkor lassan itt az ideje a savanya, meg a lecsó eltevésnek! Gyártunk vagy húsz üveg tavalyi slágert, káposztás almapaprikát, jó erőset, teszünk el az idén is zöld paradicsomot és természetesen bevállalom a huszonnégy üveg lecsót. Hagymásan sok paradicsommal neked, sok paprikával nekem. A cseresznyepaprika után is folyamatosan rágod a fülem, úgy hogy külön használatra, csak neked, elteszek vagy öt üveggel a méregerősből.

Már most látom, hogy az őszibarack, az első adag nem éli meg karácsonyt, úgy, hogy vedd biztosra Kedves, legalább két nagy adaggal még kevergethetünk azt is.

A spájz-gasztronómiáról ugorhatunk tovább. Messze a konyhától nem kell, nem is érdemes. A nagy dolgok eredete valahogy mindig ott születik. A minap például egy felfedezés! Felfedeztem, hogy megrendelésre úgy tudok tűzhelye suvikszolni, mint egy kisangyal! Nem is kellett hozzá más, csak egy tűzhely, amire erősen ráégett a női konyhaművészet maradéka, egy csöppnyi szépérzék, hogy ez nem maradhat így, nomeg a Livi féle útmutatások egyike, miszerint nem úgy kell, nem azzal kell tűzhelyet pucolni, ami a kezembe kerül, hanem az arra, speciálisan arra a célra, sőt az én személyes felhasználásomra vásárolt csodaszerrel! a felfedezés örömét többszörösen is belsőmben átélve suvikszoltam a trutyit, és csak mellékzöngéje volt az örömnek, hogy a serteperte-nőt elzavartam jó messzire, mikor rám szólt, hogy a művelet gumikesztyűben végezendő! Előtte kényszerűségből végighallgattam a kesztű forgalomban lévő fajtáit, a kaucsuk, a műanyag, meg a mifenéből készült változatok előnye-hátrányait, meg a kiselőadást arról, hogyan kell felhúzni a förtelmet. A slusszpoén az volt, hogy „ mosogatásra is lehet használni, és akkor megvédi a kezet”! Ez a mondat váltotta ki az említett elzavarást. JJ A tűzhely egy fél óra múlva csillogott, nekem meg nem maradt bőr a tenyeremen. A marólúg beette magát a ráncokba, tette dolgát, s utána két napig ragasztgathatta, porozgathattam, hogy rendbe jöjjön.

Félelmetes ez a nő! Időnként beindul, s akkor dől belőle a bölcsesség. Reggeli közben nekiállt filozofálni, hogy ugyan, a kutyát miért nem lehet anyakönyveztetni, hiszen az is családtag. Hogy építse tovább a gondolatot, rögtön azzal folytatta, hogy akkor olcsóbban mehetne orvoshoz is, de kisvártatva rájött, hogy negatív oldala is lenne a dolognak. Mehetne dolgozni, kirúgnák, járhatna új helyért, meg élhetne segélyen. J Közben eszébe jut, hogy fokhagymás tarját sütne, kikészít mindent, előkészít és fűszerez, s mielőtt tepsibe rakná, hogy mehet sülni, jelent, hogy nincs itthon bors, valakinek el kéne ugrania a kisboltba borsért! Aztán? Biztosan érezve, hogy a „valaki” én leszek, elereszt egy eszmefejtést, hogy tényleg nem kell más csak egy tasaknyi őrölt bors, de az a kisboltban háromszor drágább, mint a nagyban, és különben is, ha arra járok, egy csokit is hozhatok. Mentem hoztam, a tarja nagyszerű lett, a fokhagymát imádom. Meg a nőt is.

Áldja Istenem minden léptedet Livi, vigyázza útjaid!

Balog Gábor

-csataloo-

2012.08.16.

Balog Gábor

  

JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 48.

A magyar irodalom egyik élő óriásának majd harminc évvel ezelőtt kiadott kötetét olvasom sokadszor.

Rutin olvasás és periodikusan visszatérő tevékenység. A nekem új szerzők új köteteinek olvasása dívány-, vagy ágy-koptató tevékenység, kispárnával a fej alatt. A régi kedvencek, a visszatérő olvasmányok törzshelye a WC. Innen a rendszeresség és a periodicitás. JJ Ezen, persze, lehet megbotránkozni, kiselőadást tartani higiéniáról, de szerintem fölösleges. Megváltoztatni gyermekkorban kialakult szokást nem fog sem ez, sem az.

Az ötvenes évek végének, hatvanas évek elejének WC- papírja többnyire felvágott újságpapír, vagy vagdalást nem igénylő vasúti menetrend volt. Benne hajók és átkelőhajók pontos menetrendje is.

A helyhez kötött, látszólagos tétlenség időkihasználását nagyban javította a Dunántúli Napló levlap méretre vágott cikkeinek mozaikjátékos olvasása, az információgyűjtés a Debrecen-Mátészalka, vagy Komárom-Hegyeshalom viszonylatok járatforgalmáról. Könyvet bevinni tilos volt. Ahhoz fel kellett nőni.

Az újságolvasás, ebben is elsősorban a politikai újságírás, később, jelentős gyűrűsizom-erősítő funkciót is betöltött. A hír- és betűszomj segített ahhoz, hogy a működő szocializmus pottyantós WC-s államában egy röpke hónap alatt guggolva képes legyen az ember elolvasni egy vezércikket a távolra is eljutó Népszabadságban, mindegy miről szólt, miről hallgatott. Közben, mint mondtam, a láb- és gyűrűsizom is kellő edzést kapott.

Szóval, adott a törzshely, adott a kedvenc író-óriás és a szakaszos újraolvasás. Ezzel kezdtem, lépjünk tovább!

A történet közepe felé ritka furcsaságként megakad a szemem valamin. Az óriás husángot ültettet hősével vagy négy oldalon keresztül, ismételve, visszatérőn!

A szerző műveit szinte betéve ismerem – nem kis bátorság ilyent állítanom, mert termékeny író -, ismerem önbevallással ismertetett munkamódszerét, alaposságát. Hibát, nála, csak szándékosan ejtettet találhat olvasó.

Most mégis ráleltem egyre, s keresem az elírás, az ismételt, szinte szájbarágó elírás mögöttes üzenetét.

Nincs! Nincs üzenet, az elírás csak elírás. Az óriásnak tetszett a szó és használta. Rosszul.

Nem szakember közegben, nem szakembertől hallhatta a nem odaillőt, gyakorlati, tényleges tevékenységgel kapcsolt alkalmazásban és megtetszett. Nem nézett utána.

Facsemetéket telepíttetett a hőssel, fásíttatott. Suháng a helyes szó, javítom rendre az elírást fejben, s közben vigyorgok magamon, mekkora törpe vagyok, s milyen óriás ő.

Néha látom. Nem kizárt, hogy összefutok még vele. Tudom biztosan, hogy a husáng-suháng témáról mélyen hallgatni fogok!

A felfedezéseknek mindig akadnak mellékszálai, hasznosítható többlet- tudáselemek. Itt sincs másképp. Kicsit kutakodtam a husáng szó után és találtam egy ernyős virágú növényt, amit majd hatvan éve név nélkül ismertem a mezőkön. Husáng az is, valami indiai fajtával rokon. Szárított tejnedvét sóval keverik, fűszerként használják.

Kipróbálom.  JJ

A felfedezések másik mellékszála még további elemzést igényel. Miért vettem észre a szócserét, és miért javítottam azonnal fejben?

A kisember hibája? A kákán is csomót kereső effektus? Rossz, hogy észrevettem, vagy jó? Szabad-e szólni, ha vélt, vagy valós hibát veszek észre valamely szövegben?  Szóvá tehetem-e, akár csak magamnak, ha a szerző történelmi fikciójában – amúgy égető szatíra – érezhető figyelmetlenségből, s nem szándékosan lengedeztet a széllel Mezopotániában, jóval Krisztus előtt kukoricát? JJ

Sokszor vagyok így filmekkel. főleg az éppen esedékes amerikai baromságokkal, ahol többezer éves mitológiai történeteket írnak át amorfra agyament forgatókönyvírók, egy-egy robbantásos effektus, vagy szimplán némi többletgázsi kedvéért. Teszik ezt akkor, amikor az olvasástól már amúgy is elszokó-félben lévő világ, a szülők, a tanárok nem szólnak vissza, hagyják, hogy idétlenséget rögzítsen fejében a gyerek, tudatlan maradjon későbbi életére.

Na, mára ennyit dödögtem, épp elég, nézzünk valami testhezállóbbat.

Döglöttem a díványon, este, kilenc körül. Livi a konyhában matatott. Mindig talál valami elfoglaltságot. Bekapcsoltam a TV-t és lapozgatni kezdtem a csatornák között. Valami filmet szerettem volna, valami egyszerűt, nézhetőt. Az egyik kereskedelmi adón rögtön be is jött. Film! Az ördög jobb és balkeze….. Huhúúú, Livi, találd ki, mi megy az X-en! 

Na mi? - jött a kérdés, s én kínomban röhögve mondtam, ugyanaz, mint tegnap ilyenkor Y-on, és tegnapelőtt Z-n. Az ördög jobb és balkeze….

Livi, a konyhából édes-álnaivan válaszolt.

Miért? Biztos valaki még nem látta!! JJJ

Más.

Úgy alakult, egy teljes hetet sikerült lenyomni Horányban. Főszezon, harminc feletti hőmérsékletek, beígért és megjött kánikula.

Testedzés. Úszás naponta hússzor öt percet a Dunában, árral szemben, mint mindig. Remegő lábak az első nap mélybeugrásai után. Oldódó izomláz, kellemes, be-beköszöntő fáradtság a második-harmadik napon és visszatérő, feloldozó rutin a követő időben.

Trécs szomszédokkal. Iván hajnali eszmefuttatásai napi politikáról, leselejtezett kerti szivattyú, lombmetszés, komposztálás. Jelenések a tanácsnál. Bolti körutak, hogy megdicsérhessem Tünde új frizuráját, ami valóban remekül sikerült, megoszthassam Olgival a cukkíniből készült tökfőzelék Lívia-receptjét. Gondok töpörtyűs pogácsa ügyben, mert otthon maradt a daráló, a hagyományos kézinek meg a kurbliját-tekerőjét kevertem el valahol a lomok között.

Sakkparti este Olasszal. Ha akarom, akár emlékezhetek is az eredményre, mert számomra kivételesen kedvező volt, de inkább csak befelé, nem a papírnak emlékezek.

Vihar, nagy vihar az egyik este. Dörög, villámlik zuhog. Gömbvillám a szomszédok udvarán, gurulós fény, mozgó-pattogó, mint egy túlméretezett labda.

Séta a Prüntyő ösvényen, virágszedés és virágvásárlás a falusi piacon hajnalok hajnalán.

Kardvirág vegyes színekben, a terasz vázáiban. Legényrózsa, elmaradhatatlanul, mert még legény vagyok, s mert olyan sejtelmesen széppé teszi a csokrot a köré véletlen rakott, mezőn szedett fátyolvirág.

Érkezésünkre, kiköltözésünkre, varázsszóra megjelenő szomszéd és gomolygó ételszag a teraszukról a pofánkba, mint évek óta. Jó szomszéd. Dolgos, okos. Mindig égett a keze alatt a munka.

A házat, a kilencvenes évek elején gyakorlatilag Eszter szerezte nekik, mert megijedt, és nem aludt egy egész éjszaka.

Úgy történt, hogy nyaralót árult egy, a szülők halála után örökséghez jutott család. Ikerház. Az egyik felét a két kisebbik fiú már vagy három évvel az antalli gyászkorszak előtt eladta. A nagy munkavesztések első hulláma tetette fel a hirdetést az új tulajdonossal, s mi véletlen vettük észre, eladó házat hirdet a nyomor kedvenc helyünkön.

Látatlanban vettük meg, csodálkozott is a tulaj, miért nem nézzük meg belül! Honnan tudta volna, hogy mi már töltöttünk a falakon belül szép időket, minden szöglet jó ismerős? Az adásvétel gyorsan lezajlott, alku nélkül, készpénz-fizetéssel.

Az eredeti tulajdonos család legidősebb tagja, az iker sem kerülte el sokak sorsát-keresztjét. Vidéki gyárát, ahol dolgozott, lapátra tette a kor, s lapátra került vele a megbízható jövőkép, az egzisztencia.

Mikor meglátott engem új szomszédként, kibeszéltük az odakerülés részleteit. Az árnál csalódottan mondta, az ő részét jóval olcsóbban adta volna!

Mindig hebehurgya, és épp pénzben megszaladt, rá is vágtam a mondatára, megveszem én! Ha mégsem, hát szerzek rá vevőt!

Egy kedves, aranyhumorú társam-barátom járt eszemben, akiről tudtam, házat-helyet keres, mert adott hozzá a tehetség, s az asszonya is lökdösi erősen, hol a nyaraló Józsi?

Egyeztetés után a találkozót közöttük kétszer fixáltam le. Kétszer nem jött el aranytökű barátom, visszatartotta a szesz meg a szex, s a második elmaradt találkozón erős korholást kaptam a tulajdonostól. Hitegetem, költségbe verem a vidéki felutazásokkal!

Mérgemben – mert vétlennek éreztem magam – rávágtam, hozok még egy vevőt, s ha nem jön létre az üzlet, magam veszem meg! Punktum!

Eszter, mikor megtudta, mire vállalkozom, bepánikolt.

Mint félős szolga a Bibliában, elásta volna a rábízott talentumot, ült a kevéske maradék pénzünkön, forgatni nem merte. Bizonytalan korban féltette a jövőt. Bevallottan egy egész éjszaka nem aludt, ette magát, s csak akkor nyugodott meg, mikor erős ígéretet kapott, nem, nem veszem meg a másik házrészt, szerzek rá vevőt!

Mit tegyek hozzá?

Szereztem.

Az első négy évben nyaranta a szomszéd csempézési akcióit hallgattuk, ami főidőben három-négy óra kopácsolás a falon. A szünetekben, hogy ne üljön meg a szent horányi csend, valami kézközön beszerzett, leselejtezett raklapokat vertek szét, gyalultak lécenként simára. Szép előterasz lett belőle.

A főzőhely a teraszon, ami az ételszagot furcsa mód mindig szélirányban ontja J,  viszonylag új találmány. Mindössze hatéves.

Adja Isten, hogy élvezhessük a kozmás hagymaszagot sokáig együtt.

Míg elrendeltetett!!

Áldja Isten minden léptedet Livi, segítse útjaid!

Balog Gábor

-csataloo-

2012.08.14.