A magyar irodalom egyik élő óriásának majd harminc évvel ezelőtt kiadott kötetét olvasom sokadszor.
Rutin olvasás és periodikusan visszatérő tevékenység. A nekem új szerzők új köteteinek olvasása dívány-, vagy ágy-koptató tevékenység, kispárnával a fej alatt. A régi kedvencek, a visszatérő olvasmányok törzshelye a WC. Innen a rendszeresség és a periodicitás. JJ Ezen, persze, lehet megbotránkozni, kiselőadást tartani higiéniáról, de szerintem fölösleges. Megváltoztatni gyermekkorban kialakult szokást nem fog sem ez, sem az.
Az ötvenes évek végének, hatvanas évek elejének WC- papírja többnyire felvágott újságpapír, vagy vagdalást nem igénylő vasúti menetrend volt. Benne hajók és átkelőhajók pontos menetrendje is.
A helyhez kötött, látszólagos tétlenség időkihasználását nagyban javította a Dunántúli Napló levlap méretre vágott cikkeinek mozaikjátékos olvasása, az információgyűjtés a Debrecen-Mátészalka, vagy Komárom-Hegyeshalom viszonylatok járatforgalmáról. Könyvet bevinni tilos volt. Ahhoz fel kellett nőni.
Az újságolvasás, ebben is elsősorban a politikai újságírás, később, jelentős gyűrűsizom-erősítő funkciót is betöltött. A hír- és betűszomj segített ahhoz, hogy a működő szocializmus pottyantós WC-s államában egy röpke hónap alatt guggolva képes legyen az ember elolvasni egy vezércikket a távolra is eljutó Népszabadságban, mindegy miről szólt, miről hallgatott. Közben, mint mondtam, a láb- és gyűrűsizom is kellő edzést kapott.
Szóval, adott a törzshely, adott a kedvenc író-óriás és a szakaszos újraolvasás. Ezzel kezdtem, lépjünk tovább!
A történet közepe felé ritka furcsaságként megakad a szemem valamin. Az óriás husángot ültettet hősével vagy négy oldalon keresztül, ismételve, visszatérőn!
A szerző műveit szinte betéve ismerem – nem kis bátorság ilyent állítanom, mert termékeny író -, ismerem önbevallással ismertetett munkamódszerét, alaposságát. Hibát, nála, csak szándékosan ejtettet találhat olvasó.
Most mégis ráleltem egyre, s keresem az elírás, az ismételt, szinte szájbarágó elírás mögöttes üzenetét.
Nincs! Nincs üzenet, az elírás csak elírás. Az óriásnak tetszett a szó és használta. Rosszul.
Nem szakember közegben, nem szakembertől hallhatta a nem odaillőt, gyakorlati, tényleges tevékenységgel kapcsolt alkalmazásban és megtetszett. Nem nézett utána.
Facsemetéket telepíttetett a hőssel, fásíttatott. Suháng a helyes szó, javítom rendre az elírást fejben, s közben vigyorgok magamon, mekkora törpe vagyok, s milyen óriás ő.
Néha látom. Nem kizárt, hogy összefutok még vele. Tudom biztosan, hogy a husáng-suháng témáról mélyen hallgatni fogok!
A felfedezéseknek mindig akadnak mellékszálai, hasznosítható többlet- tudáselemek. Itt sincs másképp. Kicsit kutakodtam a husáng szó után és találtam egy ernyős virágú növényt, amit majd hatvan éve név nélkül ismertem a mezőkön. Husáng az is, valami indiai fajtával rokon. Szárított tejnedvét sóval keverik, fűszerként használják.
Kipróbálom. JJ
A felfedezések másik mellékszála még további elemzést igényel. Miért vettem észre a szócserét, és miért javítottam azonnal fejben?
A kisember hibája? A kákán is csomót kereső effektus? Rossz, hogy észrevettem, vagy jó? Szabad-e szólni, ha vélt, vagy valós hibát veszek észre valamely szövegben? Szóvá tehetem-e, akár csak magamnak, ha a szerző történelmi fikciójában – amúgy égető szatíra – érezhető figyelmetlenségből, s nem szándékosan lengedeztet a széllel Mezopotániában, jóval Krisztus előtt kukoricát? JJ
Sokszor vagyok így filmekkel. főleg az éppen esedékes amerikai baromságokkal, ahol többezer éves mitológiai történeteket írnak át amorfra agyament forgatókönyvírók, egy-egy robbantásos effektus, vagy szimplán némi többletgázsi kedvéért. Teszik ezt akkor, amikor az olvasástól már amúgy is elszokó-félben lévő világ, a szülők, a tanárok nem szólnak vissza, hagyják, hogy idétlenséget rögzítsen fejében a gyerek, tudatlan maradjon későbbi életére.
Na, mára ennyit dödögtem, épp elég, nézzünk valami testhezállóbbat.
Döglöttem a díványon, este, kilenc körül. Livi a konyhában matatott. Mindig talál valami elfoglaltságot. Bekapcsoltam a TV-t és lapozgatni kezdtem a csatornák között. Valami filmet szerettem volna, valami egyszerűt, nézhetőt. Az egyik kereskedelmi adón rögtön be is jött. Film! Az ördög jobb és balkeze….. Huhúúú, Livi, találd ki, mi megy az X-en!
Na mi? - jött a kérdés, s én kínomban röhögve mondtam, ugyanaz, mint tegnap ilyenkor Y-on, és tegnapelőtt Z-n. Az ördög jobb és balkeze….
Livi, a konyhából édes-álnaivan válaszolt.
Miért? Biztos valaki még nem látta!! JJJ
Más.
Úgy alakult, egy teljes hetet sikerült lenyomni Horányban. Főszezon, harminc feletti hőmérsékletek, beígért és megjött kánikula.
Testedzés. Úszás naponta hússzor öt percet a Dunában, árral szemben, mint mindig. Remegő lábak az első nap mélybeugrásai után. Oldódó izomláz, kellemes, be-beköszöntő fáradtság a második-harmadik napon és visszatérő, feloldozó rutin a követő időben.
Trécs szomszédokkal. Iván hajnali eszmefuttatásai napi politikáról, leselejtezett kerti szivattyú, lombmetszés, komposztálás. Jelenések a tanácsnál. Bolti körutak, hogy megdicsérhessem Tünde új frizuráját, ami valóban remekül sikerült, megoszthassam Olgival a cukkíniből készült tökfőzelék Lívia-receptjét. Gondok töpörtyűs pogácsa ügyben, mert otthon maradt a daráló, a hagyományos kézinek meg a kurbliját-tekerőjét kevertem el valahol a lomok között.
Sakkparti este Olasszal. Ha akarom, akár emlékezhetek is az eredményre, mert számomra kivételesen kedvező volt, de inkább csak befelé, nem a papírnak emlékezek.
Vihar, nagy vihar az egyik este. Dörög, villámlik zuhog. Gömbvillám a szomszédok udvarán, gurulós fény, mozgó-pattogó, mint egy túlméretezett labda.
Séta a Prüntyő ösvényen, virágszedés és virágvásárlás a falusi piacon hajnalok hajnalán.
Kardvirág vegyes színekben, a terasz vázáiban. Legényrózsa, elmaradhatatlanul, mert még legény vagyok, s mert olyan sejtelmesen széppé teszi a csokrot a köré véletlen rakott, mezőn szedett fátyolvirág.
Érkezésünkre, kiköltözésünkre, varázsszóra megjelenő szomszéd és gomolygó ételszag a teraszukról a pofánkba, mint évek óta. Jó szomszéd. Dolgos, okos. Mindig égett a keze alatt a munka.
A házat, a kilencvenes évek elején gyakorlatilag Eszter szerezte nekik, mert megijedt, és nem aludt egy egész éjszaka.
Úgy történt, hogy nyaralót árult egy, a szülők halála után örökséghez jutott család. Ikerház. Az egyik felét a két kisebbik fiú már vagy három évvel az antalli gyászkorszak előtt eladta. A nagy munkavesztések első hulláma tetette fel a hirdetést az új tulajdonossal, s mi véletlen vettük észre, eladó házat hirdet a nyomor kedvenc helyünkön.
Látatlanban vettük meg, csodálkozott is a tulaj, miért nem nézzük meg belül! Honnan tudta volna, hogy mi már töltöttünk a falakon belül szép időket, minden szöglet jó ismerős? Az adásvétel gyorsan lezajlott, alku nélkül, készpénz-fizetéssel.
Az eredeti tulajdonos család legidősebb tagja, az iker sem kerülte el sokak sorsát-keresztjét. Vidéki gyárát, ahol dolgozott, lapátra tette a kor, s lapátra került vele a megbízható jövőkép, az egzisztencia.
Mikor meglátott engem új szomszédként, kibeszéltük az odakerülés részleteit. Az árnál csalódottan mondta, az ő részét jóval olcsóbban adta volna!
Mindig hebehurgya, és épp pénzben megszaladt, rá is vágtam a mondatára, megveszem én! Ha mégsem, hát szerzek rá vevőt!
Egy kedves, aranyhumorú társam-barátom járt eszemben, akiről tudtam, házat-helyet keres, mert adott hozzá a tehetség, s az asszonya is lökdösi erősen, hol a nyaraló Józsi?
Egyeztetés után a találkozót közöttük kétszer fixáltam le. Kétszer nem jött el aranytökű barátom, visszatartotta a szesz meg a szex, s a második elmaradt találkozón erős korholást kaptam a tulajdonostól. Hitegetem, költségbe verem a vidéki felutazásokkal!
Mérgemben – mert vétlennek éreztem magam – rávágtam, hozok még egy vevőt, s ha nem jön létre az üzlet, magam veszem meg! Punktum!
Eszter, mikor megtudta, mire vállalkozom, bepánikolt.
Mint félős szolga a Bibliában, elásta volna a rábízott talentumot, ült a kevéske maradék pénzünkön, forgatni nem merte. Bizonytalan korban féltette a jövőt. Bevallottan egy egész éjszaka nem aludt, ette magát, s csak akkor nyugodott meg, mikor erős ígéretet kapott, nem, nem veszem meg a másik házrészt, szerzek rá vevőt!
Mit tegyek hozzá?
Szereztem.
Az első négy évben nyaranta a szomszéd csempézési akcióit hallgattuk, ami főidőben három-négy óra kopácsolás a falon. A szünetekben, hogy ne üljön meg a szent horányi csend, valami kézközön beszerzett, leselejtezett raklapokat vertek szét, gyalultak lécenként simára. Szép előterasz lett belőle.
A főzőhely a teraszon, ami az ételszagot furcsa mód mindig szélirányban ontja J, viszonylag új találmány. Mindössze hatéves.
Adja Isten, hogy élvezhessük a kozmás hagymaszagot sokáig együtt.
Míg elrendeltetett!!
Áldja Isten minden léptedet Livi, segítse útjaid!
Balog Gábor
-csataloo-
2012.08.14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése