2012. december 24., hétfő

JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 58.


Imádom, ha ismétlődnek a dolgok.

Így, önmagában az állítás lehet hamis is, hisz a dolgok természetüknél fogva eleve jó, mármint nekem jó, és nekem nem jó dolgokra oszlanak. Természetesen, a nekem jó dolgok ismétlődését imádom, a többire spongya.

Mise után vagyunk. Ha gyermekkorom idézném, azt mondanám lelkifröccs. Ha mai magamon mélázok az áldás utáni hangulatban, azt mondom, ma is megérte. Ezzel, persze, nem gyermekkorom hitét, liturgiáit akarom lekicsinyelni, sem okom, sem kedvem nincs megtagadni hatvanhárom évem megélt élményeit. Nem is felmagasztalni kívánom a ma felmagasztalhatót. Csupán ténymegállapítok, és lévén egyszerű ember, nekem jó ez így.

Egy nappal vagyunk a konszenzusos, Isten fia-Krisztus születése előtt. A jelző a dátumra vonatkozik, nem a tényre, vagy annak megítélésére.
Kétezer éve folyik vita, mikor volt a születése, megelőzte korát, vagy a feljegyzettektől időben később érkezett, vatikáni, vagy nem Gergely-naptár szerint kell számolnunk születésnapja sok adalékkal tarkított dátumát, csak egyet nem vitat semmi kutatás.

Volt, született, élt és létezett.

Történelmileg egy kemény, nyakas, egyistenhívő népre áldás, ígéret és kín a megjelenése. Egy csendes, mindent legyőző forradalmár születése az elnyomás korában. Élete tanítás, konfliktusok, ingázás rosszul meghúzott, girbe-gurba mezsgyék között, a szeretetet tanítva.

Isten Fia. Vagy ember csupán?

A röghöz kötött helybélinek, ott, mások írása szerint, akkor csak kevesen adtak útmutatást.

Gyermek Betlehemben, vagy majdnem-ott-jóslatok, pár tagja az ottani „aljanépnek”, fogadóbizottságnak, tán barmok között. Az idő múlása cifrázta eljövetelét, három királyok, meg az üstökös, ki látja, leborul, a többség meg nem is tud semmiről. A leírások mind igyekeztek passzolni korai jövendölésekhez, s mind, egytől egyig utólag készültek. Keresztrefeszítése után.

Kódolt üzenet a születése, az élete, a tanításai Szíria egyik tartományában, a Heródes uralta törpekirályságban, a megyényire zsugorodott, megmaradt Izraelben. Kicsiny gyerek, aki elhivatott lesz megosztani egy kicsiny elnyomott nép egyistenhitét, tudását elnyomókkal és barbárnak mondott feltörekvőkkel.
Világépítő-világszépítő mondandója van! Egyek, egyformák vagyunk, s a közös túlélés kulcsa is minálunk! A fény, a szeresd embertársadat, mint tennenmagadat.

Történetét kisajátították magukat felkent utódoknak mondók, jó s kevésbé jószándékúak. Történetét hiszik az elhivatottak. Sőt, olyanok is, akik besorolását, istenségét kétkedve fogadják, vagy tagadják.

Isten-király született Betlehemben.
A tarts össze, kapaszkodj jóakaratú társaidba-eszme Istene.

Eltelt azóta kétezer év.
Ki tud jobbat, tisztességesebbet annál, amit születése és rövid élete alatt tanított????

Látod, Livi, mennyi a kétely és az elfogadás, akár pár mondatban is?
Látod, érted, mire kötelezi a Karácsonyt elfogadókat a téli sötétség, s benne az új fény?

Ugye, mi tudjuk félretenni hideg rációt? Ugye, mi élünk a ránk testált szabad akarattal és hiszünk, töretlenül hiszünk egy tőlünk, emberségünktől, szándékainktól és tetteiktől függő, eljövendő jobb, élhetőbb világban?

Legyen könnyű az utad, az én Istenem vigyázza minden léptedet!
Boldog Karácsonyt Neked!

Balog Gábor
-csataloo-
2012.12.24.

2012. november 29., csütörtök

JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 56.



JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 56.

Egy nap eseményei.

Piacra mentünk a lánnyal kora délelőtt.
Az ő feladata volt a nyugdíjas és a munkanélküli bérlet beszerzése harmincnapos változatban, ami konkrét kezdési és lejárati dátumhoz kötött. Így a vásárlás igazítható a tényleges mozgásigényhez. Havonta nyerünk vele egy hetet, tíz napot, mikor hogy, s, ha a Belváros felé vesszük az irányt, soha nem kell ellenőrtől félnünk.

A mai tervben a Sándor-palota is szerepelt, ehhez meg kell a bérlet. Ha sima jeggyel akarunk oda- és hazajutni, kétszer hat jegy. Érvényes áron háromezer nyolcszáznegyven forint egyszeri kiadás, legolcsóbb kenyéráron számítva (akciós, félbarna, 156/kg) huszonnégy kiló kenyér, meg a reszli.
A bérlet fejenként háromezer hétszázötven. Fogjuk fel párttámogatásnak! J
Az utazás persze lassú és kényelmetlen, de az adott időkorlátokon belül korlátlan számú. Ez a ma még meglévő szociális kedvezmény, ami lehetővé teszi, hogy a kis pénzből élő elmehessen tüntetni a hatalom arroganciája ellen, hogy havonta akár többször is szavazzon lábbal a törpe és csapata ellen. Más amúgy sem maradt.

Míg Livi túlesett a bérlet-beszerzésen, én beálltam a piac melletti parkolóba, előkaptam a TESCO-s nejlonokat és elindultam a portyára, élelemért. Krumpli, két kiló (kettőt kérsz, hármat kapsz-fizetsz megszokással), hagyma dettó, jófajta, erős, mint a méreg, fej lila káposzta, alma, vegyesen háromféle, három kiló.  A kvázi nagybaninál szoktuk az árut beszerezni, szép árut árul és sokat, de tíz-húsz forinttal minden olcsóbb, mint a konkurenciánál. Bevásárlóközpontok zöldség-osztályairól már rég leszoktunk. Nem éri meg a mindent egy helyen, ha akár a  grapefruit kilója ott ötszáz, itt, a piacon kettő, s ráadásul szebb is. A többiről ne is beszéljek!

Ahogy az első transzport a csomagtartóba került, megjött Livus. Vettünk még kései paprikát-paradicsomot, zsíroskenyérhez, meg lecsóhoz, tartalékba, és a már napok óta tervezgetett gombapaprikáshoz gombát.
Már csak a kenyér-hús hiányzott, de az olcsóbb a TESCO-ban, meg útba esik hazafelé alapon indultunk haza. Kilóhúsz lapocka, nyolc zsömlye, meg egy WC-illatosító lett a végeredmény, mire beálltunk a kertbe.
Piac egy hétre kilőve, nagybevásárláson túl vagyunk. Pénztárca bánja, de segíteni azon nem tudunk.

Jól eltervezett a nap. A választási törvény elleni tüntetés este fél hatkor, nekünk fél négykor indulni kell, hogy odaérjünk. Közben ebéd-készítés, főzőcske. A gyerek éjszakás volt és lesz ma is. Délután három felé ébred, olyankor ebédel, s fél hatkor indul. Viszi magával a második nagy adag melegételt, mikor-mit, gyümölccsel, két szaloncukorral, hogy ne haljon éhen. J

Elbíbelődtünk a konyhában. Livi a gombapaprikást vállalta be kagylótésztával, én a sülthúst. Nagy jól kitaláltuk, hogy a gombát, aki úgy szereti, bekeverheti tejföllel, s úgy eheti a hússal, de kivételesen gondoltam magamra is, és kis kívánós, a hűtőben árválkodó három közepes uborkából csináltam uborkasalátát ínyencnek-desszertnek.

A konyhában eleinte háborús állapotok dúltak, harcoltunk a helyekért, de szép lassan minden fazékba került, pirulni, rotyogni kezdett. Némi mosogatás után átadtam a terepet a nőnek és elvonultam. Könyv, sakk, nyuggeröröm.

Marci kettőkor jött, frissen fitten. A kérsz-e enni fölösleges, de megszokott kérdésre az ugyancsak megszokott-utált ühümm volt a válasz, s már vonult is el szépítkezni a fürdőszobába. Perc se telt el, már indultam utána, rákérdezni, kér-e a tegnapi húslevesből, amit még nem kóstolt, de megelőzött.

Újabban bokszol. Mit is csinálna egy sakkozó, persze, az a legjobb kiegészítő sport – tegye, ha tetszik neki. A súlyával áll személyes háborúban, a hasán érez másfél kilónyi súlyfölösleget, ez foglalkoztatja leginkább.
Vállas, szép gyerek, arányos súlyelosztással, kockahassal – látom én. Az ő tükre, neki mást mutathat, ki tudja!

Asztalhoz ült, és Livi elé tette az aznapi csodát.

Itt kezdődött minden! A gyerek közölte, hogy neki más kaját, reformot kell ennie, mert fogyni akar. Puffasztott rizs, meg csirke. Zabpehely, meg zöldség! Az igen!
Mondanom sem kell, hogy eldurrant az agyam. Először szordínóban, aztán növekvő méreggel, hangerővel. Megkérdeztem a huszonnégyéves kisembert, tudja-e mibe kerül tíz deka puffasztott rizs (130-260 forint, de akad drágább is), s tudja-e mibe kerül egy kiló B-rizs? Az előbbit tudta, az utóbbit nem.
Megkérdeztem, tudja-e hogy áll egy folyamat össze, a folyamat, amit étkezésnek hívunk? Csöndben maradt, így aztán elmeséltem: Piacra mész hetente kétszer, boltba, két-három, esetleg több helyre naponta, bevásárolsz, krumplit pucolsz, répát-hagymát pucolsz, előkészíted az ételt főzésre, megfőzöd, kiadagolod, evés után leszeded az asztalt, elmosogatsz, eltörölgetsz, elrakod a tányért, evőeszközt minden étkezés után. Leszeded a morzsát az asztalról és hetente minimum egyszer cseréled az abroszt, mosottra, vasaltra. Szükség szerint kiviszed a szemetet.

Zöldséget akar enni!
Krumplit nem, azt nem szereti. A zöldbab, zöldborsó pároltan, vagy tök, főzelékben még elfogy, spenót csak végszükségben, de a hagymát, retket, zöldsalátát, jégsalátát, nyersuborkát nem eszi, mert utálja. Fehérrépa, zeller dettó, sárgarépa, karalábé nagyritkán, pár karikával. A padlizsán-patisszon, meg a kel rántva elfogy percek alatt, de az ugye köztudottan nem fogyasztó étel. Céklával, nyersen és főzötten is a világból ki lehet kergetni, a torma „nem jó”, a brokkolit eddig csak ímmel-ámmal ette. Na, ezek után mifrancot mondjak, kisfiam?

Zabpehely kell? Ott a müzli, megvetetted velünk magadnak a szart jó magyar forintért (képzavar! A forint nem jó! J ), és ott áll a spájzban fele bontottan, fele bontatlanul már két hónapja! Livi állt neki mutatni darabonként az összetevőit, mi micsoda.

Gyümölcsöt nem eszel, mondod, mert abban sok a cukor! Ugyan, mennyi szőlőt, almát, narancsot kell bezabiznod, hogy megegyél egy annyi cukrot, mint amit akár a két kiskanállal a teádba teszel?  Még hogy az alma hizlal! Ezt a marhaságot melyik tanulatlan barátod osztotta észként?
Ennél túrót, mondod, mert az javallott, de a túróstészta, ha asztalra kerül, te képeket vágsz, a húst keresed.
Fogyni akarsz? Ne egyél, máris sikerül!

Ahogy a gyerek nyakába zúdult az áldás, a kéretlen sok szóvirág a szebbik fajta javából, balogosan – visszakozott. Dicsérte, hogy jó ételeket kap, meg hogy ő meg van elégedve, aztán lezárta azzal, hogy neki puffasztott rizs kell, akkor is! Edd is azt, a magad pénzén – ebben maradtunk.

Eszembe jut kéretlen a magam egészségtelen, sokak szemében káros étrendje. A csécsi, a kolozsvári, meg a kenyérszalonna vöröshagymával, friss kenyérrel, a főttkolbász mustárral, gorsicával, a príma hajdinakása hagymásan, pörköltösen, jó nagy adaggal. Ilyet te nem eszel, gyerekem, ezt mind utálod. Szomszédokkal kell főzni összeállni kétévente egyszer, ha már nagyon hiányzik egy jó kocsonya, mert abból kisadag nem készíthető, s te azt nem eszed. Álmodni sem merek arról, hogy aranysárgára főzött puliszkát tegyek sült hússal az asztalra, zöldkörettel, mert jó esetben csak a hús fogyna el, a többit meg se turkálnád.

Más éhezik.
A kukában válogat kidobott, félig, vagy egészen romlott étel után, és boldog, ha talál valamit.
Egy jobb világban, mikor jutott még munka és kenyér is mindenkinek, volt egy bokszedző-páros. Az öreg Ádler Zsigára és Papp Lacira gondolok. Versenyzőiknek, mint általában a súlyhatár szerint válogatottaknak, folyamatos gondjai voltak azzal, az erő is meglegyen, s a súlyt is tartani tudják. Olimpiai és világversenyeket nyertek.
Kettős szabállyal. Fuss, hogy izzadj, és dolgozz, vágj fát, hogy a zsírt égesd, s az izmod nőjjön. Két telet tüzeltünk rád is fával, kisfiam! Hány hasábbal vágtál föl, hogy melegben legyünk?

Persze, dehogy akarok én okos lenni, öregen!
Csak egy, talán rossz és nem is igaz zárómondatot ide. A magyar foci is akkor kezdte a mélyrepülését 1986-ban, mikor a tudományosan megszerkesztett étrend fontosabb volt, mint a labda!

Rögzítettem a tényeket Livi. Együtt sírunk, együtt nevetünk. Köszönök neked minden jóságot, gondoskodást, segítséget. És imádom a főztödet. J

Az én Istenem vigyázza minden léptedet (és minden szerettemét, itt és messze innen)! Legyen könnyű utad.

A nap eseményeit, tüntetésestül majd folytatom, ha lenyugszom! J

Balog Gábor
-csataloo-
2012.11.29.

2012. november 26., hétfő

JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 54.


Olyan nehéz naponta megírni a történéseket.

Az ember leterheltsége naponta más, ha nyugger is. A hangulata is gyomorsav, jó esetben szexfüggő, más-más irányba vezet, és öregember nem szeret eltérni az objektivitástól.

Livivel, sok egyéb közös feladat után sokadszor, mondhatni, napi rendszeresség részeként beülünk a nethez…. Kimaradt jó pár napunk, pontosabban csak nekem, neki adott volt unaloműzésre a face, a levelezési lista, én meg, hogy illik, felnyaltam a postán a következő havi megélhetéshez az apanázst és sétával, olvasással múlattam az időt.
Horány, édes Horány!

Tegnap éjjel nem tudtam aludni. a kedvest belesimogattam a szépvilágba. Valami vacsora is leesett, aztán, ismerve háttérérdeklődéseit és azok vehemens tagadását is, átkapcsoltam a létező két falusi csatorna gyöngébbikére, nézzed babám, mit ad az X-faktor.
Amíg ment a műsor, nagy jól bealudtam, komoly, nincs vesztenivalóm alapon. Ahogy vége lett, szinte automatikusan ébredtem.

Végigtévéztem a fél éjszakát. Nagy filmmel, az ötvenes évek végi sztorival, hozzá virtichli horányi kályhagonddal – , etetni kellett a tüzet.
A nő is megjelent minden reklámszünetben, panasszal, hogy hangos, vagy túl halk a műsor, a kutya bepofátlankodott az ágyba, hol hozzá a helyemre, hol hozzám, a másik szobában, szóval akadt műélvezetet zavaró körülmény elég.

Néztem a történet-csodát, és gondolkodtam, időnként magánügyileg, sztorifüggetlenül.

Rákérdeztem az éjszakától, miért van az, hogy a tehetség mindenben szelektív? Honnan az istenadta adottsága az én Livimnek, hogy összes korszak megváltó kérdéseit akkor teszi fel, mikor épp közösen a szeretett, színvonaltalansága miatt utált is kvíz-műsort nézzük, s honnan a tehetség, hogy sosem a válaszadás idejében jönnek kérdései? A választ, úgy hatvanöt százalékban, velem együtt, minden félhülye tudná, ergo, a megfejtés sosem kihívás. Hogyan tudja úgy dresszírozni magát, hogy mindig a kérdésfeltevéskor jön rá a csillapíthatatlan információvágy, a „most jutott eszembe, láttam-hallottam valamit” effektus?


Livi, a hízó éjszakában megjelent minden reklámszünetnél – találkoztunk a WC-ben (foglalás, ki jött előbb ügyben).
Oda, ilyenkor, én csak cigizni járok, mert az összes további helyiség tabu, vállaltan elfogadott-tiltott, meg egyéb. Meghallgattam a nyavalygásokat és igazat adtam mindre, mert mellette akartam aludni a film után is.

Aztán, hogy a mesetörténetnek vége volt, raktam a kályhára. Kiszámítottam, meddig alhatok, mikor kell újra etetni a mindig éhes tüzet. Saját kis órámat is beállítottam fejben, ekkor ébredj, etetés lesz, és keltem később –más sztori-  időben.

Livi aludt. Se TV, se egyéb zaj, én nesztelen mozgok. Meztelen, kimentem a teraszra fáért. Hét fok körül példálódzott a téllel az éjszaka, meg se kottyant. Válogattam  reggeligvaló, jó akácot.
Gondom csak akkor akadt, mikor a kályhaajtót nyitottam. Rosszul elhelyezett, megakadt hasáb esett ki egyben, fenyőparkettra, szőnyegre, ott hullott ezer darabra.

Más beszarik. Én, ha baj van, csak gyors vagyok és hatékony. A mostbelángolok rongyszőnyeget, ahogy volt összefogtam, kivittem, kiráztam, hagytam hűlni a teraszon. Tizenhét másodperc.  A széthullott, lángoló maradékot lapátra vettem – műanyag, gyúlékony, de a feladatnak, ha gyors vagy, megfelel.
Biztos akad, ki jobban tudta vón. Nekem háromszor tíz másodper alatt sikerült. Szellőztetés utána, próbapercek, hogy nem maradt-e zsarátnok valami szögletben bújón, aztán újra csend, horányi csend.
Csak a kutya horkolt lelkesen.

Imádom ezt a Horányt. Múló imádattal, ahogy az öregség imád valamit, ami szép lesz akkor is, ha ő, az imádó már elmúlik. Sehol nem kaptam ekkora csendet, sehol se nőtt a fű, kis százszorszépekkel telítettebben ekkorát, pedig kis szar az egész.
Egy asztalos magának-építette kő- meg fa bungaló, mindössze huszonnégy négyzetméteren, a bővítménnyel együtt. Törvényes időben fúrt kúttal, diófával az elődöktől megörökölten. Menedéknek képzeltem magamnak – ha egyszer megöregszem.

Elszámítottam magam. A sors a tulajdonjogot vitte - rábólintok, így a jó alapon. Az évek a holéljek dilemmát hozták, válassz, de rögtön alapon. Hosszú és unalmas lenne fejtegetni, miért, kiért, milyen megfontolásokból hagytam el. Döntésem önzéssel volt teli, a magam a kényelmeim, a vonzalmaim önzései, mint mindig, hagyottan legyőztek minden rációt. Pláne, hogy rációim megoldásaival annak is ártanom kellett volna, de nagyon, akit szeretek.

Horány.
Nekemvaló. Télen, kétóránként teszek a tűzre, mert kialszik minden, ha nem táplálod, gondozod. Hajnali ötkor bejárod a kilencvennégy négyzetölt, megnézed, járt-e a nyest a tetőn. Elgereblyézed a hulltavart, a tűlevelűből van ilyenkor a legtöbb. Szöszölsz kicsit a közösben, a téren, hogy ott is rend legyen, aztán viseled, hogy rád köszönjön a Nap, az a dolga.
Visszaköszönsz.

Nehézzé teszik a közös útjaink, Livi, a hiányok. A tisztességes megélhetés hiánya. A tisztesség hiánya rajtunk nem múló ország-út tervezésben. A kiúttalanságok törvényes, dögölj, ha nem vagy tehetős bebetonozásai, a személytelen, lélektelen tolvaj, simlicska-törpe lázárvilág.

Csak mi maradtunk meg magunknak.
Baj, hogy ez nekem ajándék.
Neked csapda is lehet.
Hívőn-hitetlenül, tán mégis hívőn, vagy mégis hitetlenül, Iványi Gábort kéne megkérdeznünk, ilyenkor mi az Embernek tetsző megoldás? Akad-e passzus, bibliákban, bíztató, hogy itt, lenn, ezernyi gond-kín között is éljünk tovább?

Adjon a Jóisten, erőt neked, Livi, eligazodni a rébuszain.
Könnyű lépteket, egy jobb világ felé!

Balog Gábor
-csataloo-
2012.11.26.

2012. november 25., vasárnap

JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 19.



Egykor aludtam el, negyed ötkor keltem. Tiszta, mély alvás volt, semmi álom, semmi forgolódás, a kutya erősen értékelte. Marci még ébren volt, pont akkor feküdt le aludni, amikor én keltem. Fürödtem egy nagyot, de a hajmosást, pedig lehetne, kihagytam. Holnap délelőtt jön Andi, lenyírja a nagyra nőtt loboncot.
Életem legjobb fodrásza ez a nő! Sosem tolta el, mindig pont olyan lett, hogy jól éreztem magam a hajbéli veszteségek után. Beszélgetni is jó vele – érdekes ember. Dolgos.

Hajnaltól délig nincs internet a kerületünkben. Valami karbantartást végeznek, a hibabejelentő be is mondja rendesen. Nagy gondot nekem nem jelent, mert ma sem lógok a neten órákat, nincs abszolút, csak relatív függés. Ha elkészült egy-egy vers, azt felrakom a szokott helyekre, benézek egy, esetleg két irodalmi lapra öt-öt percet, annyi elég is belőlük, és szükség esetén megválaszolgatom ritka postáimat, úgy, ahogy sikerül. Hol hosszabban, hol rövidebben.
A társasági oldalon is megnézem, történt-e valami érdekes, de mindenhol, mindenből csak a tömény politika dől, lassan unom már.

Szóval, így net nélkül elővettem a képeket, amiket elküldtél, és úgy fél hétig a készítés dátuma szerint listáztam őket, a meglévő nevet, eseményt is jelölve. Bemásoltam őket a gépemre, hogy az új változatból menthessek lemezt magamnak. Amin ledöbbentem, mennyi, Istenem, mennyi virág vett téged körül Pesten és Horányban is! Alább ne add! Mindig legyen minden vázádban friss virág!

Tegnap írtam, hogy Prüntyőnk videóit nem találtam. Azóta változott a kép. Természetesen meglett és ki is bontható, látható. Köszönöm, hogy elküldted.
Innen már mindre vigyázok én is, minden megmarad az utókornak pont addig, míg élek. Bár, ahogy gondolom, nagyobbik fiam igényt tart rájuk és őrizni fogja ő is, mint családi ereklyét. Látod, ez a tudat lélekben erősít.

Fél hétkor behordtam a kocsimból a téli kerekeket, le a garázsba, a helyükre novemberig. Előkaptam a régi, Rakéta porszívót (az újat csak a házban használom, nagy becsben van, csak épp nevet nem kapott még), és kitakarítottam az autót. Megszűntettem a fenyő szállítás nyomait, eltűnt a kutya-behordta homok. A csomagtartóban is tobzódik a tisztaság, a rend.
Ha márt így megszépült az autó belül, mondom le is mosom kívülről is. Megnyitottam a kerti csapot és bő húsz perc után szürkéből lett egy ébenfekete autóm, a nap csak úgy szikrázik rajta!

A kertben locsoltam épp, amikor hívtál. Bevallom, örültem neki. Valahogy így kell. Ha kérdésed van, tedd fel, ha segítségre van szükséged, szólj. Mindig számíthatsz arra, hogy egyenes kérdésre egyenes választ kapsz, és ha én kérdezek, nem kell kombinálnod, a válaszolhatsz őszintén. Másképp úgysem érdemes.

Örülök a kis beszámolódnak. Ha nem adod alább az elhivatottságot, a következetességet, akkor előbb-utóbb megtalál a szerencse. Csak meglesz az a munkahely! Onnan meg végtelenül egyszerű! Teszed a dolgod rendesen és folyamatosan, az első perctől kezdve keresed a második munkahelyet! Akkor is, ha olyan jól érzed magad az újon, mint anyád hasában!  Csak nem kell a munkaadók orrára kötni, hogy keresgélsz.

Örülök, hogy szerelmesnek mondhatod magad ma is. A szerelem az élet egyik legnagyobb csodája. Nem csak elvakít, mint annyiszor mondják, de ad is. Olyan többletet, tartást, látásvilágot, ami könnyebbé teszi gondok, bajok elviselését, amitől harapósabb, üdébb, frissebb lesz körötted a levegő, tisztábbak a vizek, kékebb a borús ég is.

Ha szabad a levélzáró szokásos, mindennapi kívánság mellé most teszek ide egy másikat, szívből jövőt!
Kívánom, hogy egész életedben tudj szerelmes maradni, mindegy kibe, hányszor és meddig, kívánom, hogy semmi percidő legyen a szerelem és szerelem közötti holtidő. Kívánom, hogy a szerelmed legyen mindig visszhangosan viszonzott. Kell-e több?? JJ

Ahogy mondtam a beszélgetéskor, az itthon talált babakönyveket elpostázom a te nevedre, Délre. Lehet, eltart egy hétig is, amíg megtalálom a helyes csomagolásmódot, de mindenképpen meglesz. Legalább nem kell költeni rá. Én úgysem tervezek mostanában gyereket nevelni, még várnom kell vele pár évet, akkor meg minek itthon a könyv? JJJ
Remélem, Csilláék örülnek majd neki!

Áll továbbra is, amit ma felkínáltam. A gyerekek érkezése előtt eljöhetsz, tiéd a padlás, és kiválogathatsz minden gyerekruhát, ami tetszik. Mondtam, az egy hónapos-egy éves korra valókból kevés lesz, de az egy évestől a négyéves, és természetesen az utána következő korokra is tengernyi van, és príma, első osztályú állapotban. Akad számos olyan is, amit senki nem hordott soha, a gyerek előbb kinőtte, mint észrevettük, hogy létezik.  Elvben az első szakasz unisex, fiúra-kislányra egyaránt adható, a többit meg megnézed, döntesz magad.  Az elszállítással sem lehet gondod, ésszerű határon belül abban is segítek.

Akad megbeszélnivalód, ezentúl se félj rám csörögni. Nem eszlek meg! Most, fogatlanul pláne nem! JJ Ha beszélni akarsz személyesen, előre szólj, ha lehet, és a helyszín ne valahol az Isten háta mögött legyen. Nekem mindig megfelel az Árkád valamelyik kávézója.

Voltam bevásárolni. Húsok a mélyhűtőbe, csemege-uborkák, mert az nagyon fogy, csokoládék, Balaton szeletek, üdítők, margarinok. Mind-mind Marci-hasra tervezett tétel.

Csodálkozom, milyen kicsi az ételigényem. Olyan vígan elvagyok azzal a semmi kis egy kávéval, egy naranccsal délután négyig-hatig, hogy ihaj! Este sem remegek az étek után. Jön az az egy tányér akármi, és minden rendben. Három-négynaponta fordul csak elő, hogy este tíz után még valamit ennék, de azt hamar elintézem valami aprósággal. Csokoládét, édességet nem eszem, a süteményre él a fogadalmam.  Tudod, a hülyeség nehezen gyógyítható, de tartást ad! JJ

Most nekilátok, főzök egyet a Marcira, háromra kért ebédet. Előbb kell elkészülnöm, mert kettőkor elmegyek itthonról, átsétálok a kerület másik végibe egy kis beszélgetésre. Mehetnék kocsival is, úgy elegánsabb, de kimaradt a reggeli hosszú séta a bevásárlás miatt, így legalább bepótolom.
Este, ha lesz mit mondanom –nekem ne lenne? – majd folytatom.

Mindenen túl vagyok. Beszélgettem is, hosszan. Hallgattam is, hosszan. Nem ragozom, nem az, hogy nincs mit, inkább nagyonis a fordítottja. Egy a biztos, ezentúl nagyon megfontolom, a gondjaim bajaim érdemes-e nyilvántartanom.
Azt hittem, az emberek társadalmában emberek élnek. Nők és férfiak, jók és kevésbé jók vegyesen, s akadnak közöttük rosszak is. A gonoszság mélységeit láttam ma, a fékezhetetlen tobzódó gonoszság képét, a hatalom képét és szemben két szép szemet, amiben az élet, az élni akarás és sok oda beégett kereszt üldögélt. A bánat időnként mosolygott.


MAGDOLNA LÁNYA


Én felmentelek, Magdolna lánya,
leteheted a terhedet!
Elismerem, én bántam
avítt eszmevilágban
törvényeimhez túlontúl ragaszkodón veled.
Vétked, az ifjúkor elszállt szerelme
csak vétek, nem bűn.
Kár volt így büntetni érte.

Beszél és nevet,
a keservek mind tolulnak.
Nem hallgat el
apró részletet sem,
ki nem hagy semmit,
időt, történést, tetthelyet,
védi a szennyet,
és kitakarja a hálószobát,
zsarnok tobzódást,
erőszakot,
verést, megaláztatást.

Nagy érzés
foltokban sem maradt
látszatát parancsra rendelő
kétarcú rém,
le nem vakarható
kilátástalanság ácsorog minden sarokban.
Az ajtón körömlakk.
A hatszázhatvanhat vagyok,
és
neked hatszáz, hatszáz,
te rongy,
és vesd szét a lábad,
mert képedbe nyomom a Parabellumot!

Néma csönd.
A másik szobában lányka sír.
Konyhában bableves fő,
s a gőzben már álmok se szállnak el.
Ne lőj, és ne bánts a lányom
és
igen, megalkuszom,
és csak te kellesz,
csak végezz gyorsan és menj isten hírével pokolra!
Megőrzöm jóhíredet,
és holnap is jöhetsz,
és mindig jöhetsz, ha élni hagysz
gatyátlan patás, te férfiisten,
te nekemjutott.

A világ szeme csukott.
Nem nyitja ki.

A feszület, falon,
csak nejlonba csomagolt nyúlfarok,
szárított varjúláb.
Megváltásra várna,
de nincs remény, csak üldözés,
s a tisztesség seregein
rendre erőszakot tesz
a csatorna
zsíros, kénköves rothadása,
az önimádó, a csaló, a világ.
Mert övék a dicsőség, a hatalom és az ország.
Az apró, emberként láthatatlan, Gólemeké.


Balog Gábor
-csataloo-
2012.03.20.

Mindig éreztem a lelkeket. Nincs mit hozzátennem. Ma nagyon keserű szívvel alszom el és mindegy, felébredek-e holnap. LLJLLLL

A kutyát vittem volna sétálni, de a póráz kinn maradt Horányban. nehezen, de megoldottam a helyzetet ne legyen szegénykém depressziós.

Áldja Istenem minden léptedet Livi, tegye könnyűvé útjaid.

2012.03.20.

Gábor

2012. szeptember 16., vasárnap

JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 53.



A napokban húslevest készítettem. Orosz húslevest. Nem a gazdagon főzött házi fajtát, de azt az utánozhatatlan löttyöt, amit a negyven évvel ezelőtti közétkeztetés tett gyakorta asztalomra fekete kenyérrel.
A konszolidált háttér, természetesen változtatott egy kicsit a recepten. A magyar konyha is ráütötte, már a tervre is, bélyegét, de mégis, húsleves, scsi készült otthon, ötliteres fazékban.
Eltérőn minden szabálytól, a főzéshez amolyan politika-áthallásosan kétharmad-egyharmad arányban használtam nyers és enyhén savanya káposztát. A savanya feldobja az ízeket! Mindössze arra kell vigyázni, hogy használatával változik a lé sóigénye, óvatosabban kell bánni vele.

A lényeg, mint a legtöbb húslevesnél az alaphangot meghatározó, itt is a hús. Marhaoldalast vettem, szépet és eleget. Úgy kiló harminc, s így, ha a csontot leszámítom, marad nyolcvanöt dekányi színhús. Nyaltam a szám szélét, mondom, tökéletes lesz.

Hús, szemes bors bőven a vízbe, mellé két babérlevél, fej közepes méretű hagyma egyben, enyhe sózás, és indult a várakozás. Már gyöngyözött a víz, mikor a többi kellék előkészítésébe fogtam. A savanyakáposztát deszkán apróbbra, három-négycentisre vágtam – nem szeretem a kilométeres káposztaszálakat. A nyerset felszecskáztam. Lepucoltam két közepes sárgarépát, természetesen a kutya megjelent meózni! Ha meghallja, hogy répát pucolok, már a lábamnál sündörög, kéri a részét, viszi, ropogtatja, jön megint.
Fehérrépát is tisztítottam egy szálat. Igaz, a fejembentankönyv, ha tetszik emlékkönyv sem ezt, sem azt nem írja elő, anno nem láttam egyiket sem az orosz levesben, de a saját íz-harmónia igény megköveteli mind a kettőt. Meghámoztam egy szép nagy krumplit is, felkockáztam középnagy darabokra, mondom, jó lesz ez ebbe, ha kell, ha nem!

Már másfél órája forrt a lé, amúgy mosolygósan, szelíden, mikor a szárazanyagot, zutty, belelöttyintettem, s hogy hiányérzetem ne maradjon, utána pottyintottam egy apró, érett paradicsomot is egyben.

Nem kóstoltam a főztöm. Nem szoktam az akció közben a köztes fázisokat ellenőrizni sosem. Csak sejtettem, hogy nagy alakítás lesz belőle, s az is lett a teljes három óra után.
A hús csodára főtt. A csontok könnyedén váltak, mentek a szomszéd farkaskutyának, a színét meg kockára vágtam, s tettem vissza a lébe. Livus sertepertélt mellettem az utolsó fázisoknál, s a kedvéért a forró lére még rádobtam egy jó maréknyi friss petrezselymet. Úszott…

A leves bevált. Mondhatnám, siker volt. Még frissiben elfogyott két-két tányér fejenként, s én megüdvözült mosollyal zsebeltem be a dicséretet. A feketekenyér hiányzott kicsit, de csak nekem.
A maradék talonba került érlelődni és másnap, sőt harmadnap is főételem volt. Lassan unni kezdtem. A negyedik napon a leves dilemmává nőtte ki magát.

Marci nem leveses, ezt ki is nyilvánította nemegyszer, scsivel nem kínáltam. Livi is lemaradt róla már a második napon, s én is szívesen ettem volna a másokra készült köztes menüt, de ételt ki nem dobunk, tettem a dolgom, ettem a főztöm rendületlenül.
Amolyan végső megoldás féle ötletként ugrott be, mondtam is, este a gyerek is scsit eszik! Aztán kibukott legott a lelkiismeret furdalás, jó-jó, de ő nem szereti a levest!
Livi, aki mindenre tud megoldást, a dilemmára itt is tudta a választ, a helyeset!
Merd ki tányérba, tedd elé, és ne szólj semmit! Ne mondd, hogy leves! Akkor megeszi! JJJ
Mint mindig, igaza volt ebben is.

Augusztus végén Marci bulizni készült. Utoljára négy éve tartott nagy összejövetelt Horányban, szép sikerrel. Szomszédok kiértesítve, bufcig, meg egyéb zene a sok pohár között, és rendben a ház utánuk. A lányok elmosogattak, a padlóról enni lehetett, olyan tiszta volt. Igaz, valahol kézen-közön eltűnt két doboz tartalék óvszer az egyik fiókból, de ki bánta?

A mostani készülődést amolyan vegyes félelmekkel éltem meg. Már a létszám elborzasztott. Négyzetméterenként egy fő meghívott! Te jó Isten! Mi lesz ebből!???
Bográcsozás! - mondta a gyerek, s én tudomásul is vettem. Meg azt is, hogy megkért, a törékeny dolgokat mentsem biztonságos helyekre! J Azon gondolkodtam kicsit, ugyan, hogy készül majd étel harmincöt főre egy kiszolgált, hét literes minibográcsban, de lelki problémát, hosszútávon nem okozott a kérdés – megoldják!
Kérésre, főztem neki egy próbaadag paprikáskrumlit. Elbíbelődtünk vele ketten, beszélgetéssel, apró fogások óvatos, oktatásmentes csöpögtetésével, a huszonévesek oly nagy egóját vigyázva, majd két és fél órát, békében, szeretetben. Felüdülés volt. A krumplájsz se lett rossz.

Elmúlt augusztus, s a buli is lement. Sokat nem hallottam róla, mert magánélet, s arra kényesen vigyáz a gyerek, s én felfogtam úgy, hogy minden a legnagyobb rendben. Rendőrség nem szállt ki, szomszédok tűrtek, az élet szép és jó.
Két hét után, dolgom hazavitt. Öt nap újra otthon, újra csendben. Induláskor szólt a kisfiam, ne lepődjek meg, a bulin véletlenül a nagyablak szúnyoghálója elszakadt.
Csodálkoztam kicsit, hogyan történhetett, de megmagyarázta: Az egyik haver, tiszta véletlenül, nem vette észre, hogy ott van, ott az ablakon, és mikor nekifutásból kiugrott, eltépte – véletlenül. JJ

Más.
Livus beindult.
Mint friss nagynéni, elkezdte beleélni magát a testvére gondjaiba, számolni kezdett és seperc alatt rájött evidenciákra.
Hármas ikreket szülni ritkaság. A kuriózumtól ma már messze van, de megmaradt ritkaságnak, áldásnak, örömnek, boldog tehernek.
Főleg akkor, ha a fiatalok négyszintes, lift nélküli panelben élnek, nincs a közelben nagyszülő, testvér, vagy egyéb, hulladékidőt tengető szomszéd, aki segít a két szép karral megáldott anyának mozogni.
A hármas ikreknek is kell a mozgás, a sétáltatás! A napi tizenhat órát dolgozó, pénz után futkosó férj nem lehet – csak ritka szünnapon – segítség, levinni karban az utcára a csöppségeket, aztán utánuk a két babakocsit.

A nagyszülők kezdtek alapból akciózni.
Tán olvasták, hogy a nem uniós Szerbiában a hármas ikerszülés után a helyi törvény segít, pénzt ad, és kisegítőt a családhoz. Tán a Kádár-korszak híres négyes ikreire gondoltak és elfelejtették, hogy a három az csak három, sosem négy – ki tudja. Lehet az is, hogy láttak valami bejátszást a ma Kecskemét környéki hármas ikreiről, ahol beindult kicsit a média, s hatására a várható PR hasznot felmérve beindult polgármester, a testület, az adomány, meg egyebek. JJ
A kisnyugdíjas, nyugdíjas –fenét nyugdíjas(!) - visszaminősített járadékos, sokat dolgozott vidéki nagypapi önszorgalomból bement a lánya városában a polgármesterhez. Levelet fogalmazott és kérte a segítséget abban, adjanak már a három kicsi mellé, ha mód lenne rá, valami kisegítőt. Nem nagy ügy, csak amolyan félig felügyelet, ha kimozdulna a család a panelből, ha le kell hirtelen ugrani a patikába, vagy neadjisten a boltba, valami apróságért. A kérést elmondta, s ment haza, vidékről-vidékre, a szomszéd kisvárosba, mint aki jól végezte dolgát…

Napokon belül megjött a hatás!
A kismamához kiszállt a gyámügy, hallottuk nem bír a három gyerekkel! Kínáltak megoldást: Adja az egyiket bölcsődébe! Reggel elviszi, este hazahozza! Adja őket nevelőszülőkhöz! A férje sosem segít? Mi sem segíthetünk, az önkormányzatnak nincs pénze! Ha magának segítünk, más is kérni fogja! A város nem készült fel ilyen esetekre, még nem voltak erre hármas ikrek!

A kismama, csendes teremtés, béketűrő. Ordítás nélkül végighallgatta őket, ki sem vágta egyiket sem az ajtón. Sem a hatvan év körüli vénlányt a gyámügyről, sem a kövérre hízott visszhangját – mert párban jár a hülyeség, párban bizony!
Nem mondta, ember, tele a város munkanélkülivel, akikkel füvet nyírattok, akkor is, ha már nem nő! Nem mondta, ember, akit ésszel irányítanátok ide a nem tőletek, az államtól kapott semmi pénzért, itt kicsit családtag is lesz, segít és embernek veszik, hálásak neki a háziak. Nem mondta, ki az a lelketlen, érzéketlen barom, aki nem gondolkodik, és nyakamra küldi a gyámügyet????!!!

A logikus kérdéseket sem tette fel: Gondolkodtak maguk ember, amikor ezt a bölcsődés megoldást kínálták? Hová teszem a kettőt, amíg az egyet elviszem? Nő a maguk hülye ötletétől egy pár új kezem?

Közben, Livus is utánajárt ennek-annak. A nő örökmozgó, empátiából jeles, ha nem költészetről van nagyba’ szó. Ott könyörtelen! J
Kifutást talált országgyűlési képviselőhöz a térségben, felkarolták, adtak használható tanácsot, mutattak példát, lehetőséget, rendeletet. Konkrét segítséget is ígértek. Ajvé! Ellenzékből!!!!! Nevet nem írok, nem ez a reklám helye!

A család meg otthon jól beijedt, elvesznek gyereket, munkát, megyünk a nyomorba, maradjunk csendben emberek!!!!!!!

Kismama ijedtében jól lehordta nagypapit, nagymami jól lehordta idősebb lányát, minek ugrálnak, kutya, macska nincs, hogy megrugdoshatták volna, az élet megy tovább. Az ikrek hat napon szellőznek teraszon, a férj szünnapján grasszál a család sokak örömére a kisváros utcáin. Ha véletlen szembe jön, a polgármester, ő is megcsodálja őket: Hej, de helyre kis teremtések, kismama!

KÓRKÉP.

Éljen a Párt! A narancs! Éljen a polgári kezdeményezések országa, az Új Tündérkert, ahol legfőbb érték az ember, meg a gyermek! Igyunk Kádár fejéből fröccsöt, vegyük el Horn juttatását, adjunk Antallnénak, Mádlnének az ágy jogán félszáz milliót évente, hadd jótékonykodjék a csaló sittpali, a benzinfaló akasztós kövér, vonuljon jobbra-balra gárdistástul Vona, meg a Balczó, regisztráljuk a hajléktalant, s ha kétszer akar enni naponta, hát tiltsuk, hozzon baltát, nálunk hős lesz, ha gyilkol (előbb utóbb), mi mind harcos kurucok vagyunk a Rákóczy térről…….

Csak az első hét-nyolc hónapot kell guggolva kibírni kismama! Aztán könnyebb lesz! Vagy nehezebb! LLL

Mára ennyit, Livim, áldja Isten minden léptedet, könnyítse útjaid!

Balog Gábor
-csataloo-
2012.09.17.

2012. augusztus 25., szombat

JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 52.




Mindegy, mennyi aprómunkát, szöszölést találok ki magamnak, az idő, ha nem vagy itt, bizony lassan telik!

Álomszuszék! Bealszik reggel, elfelejt velem együtt ébredni-kelni, magára húzza a takarót és durmol tovább. Nem érdekli, hogy a sötétséget felváltja a derengés, nem zavarja, hogy idővel a nap is felkel. Átalussza a reggeli szellőztetést, a kerti locsolást, a kötelező feladataim mindegyikét.

Moccanni csak akkor moccan, mikor piacra indulok. akkor kipattan az ágyból, utolér, beül mellém a kocsiba és figyeli az utat.
Ott is álmos. El-elbámészkodik egy-egy útszéli katángon, keres fecskét az égen – még talál pár napig. Belesodródik a kosaras városlakók forgatagába, lökdösődik egy kicsit, megcsodálja a karórákat, a bazár kínai időmérőit és bólint, ahogy a templomóra kikongatja az egészet. Nyolcszor.

Ilyenkor velem-mellettem lépdel, rendes ritmusban, de tudom, ha hazaérünk és végzek a kipakolással, ledől a díványra hogy én se férjek oda. Kezdi elölről a lustálkodást.

Biztosan segítem én is.
A sok rutin-cselekvés engem ébren tart, őt álmosítja. A hírekre, ha szól a rádió, félóránként felébred újra, s utána belefásul a monotóniába, a csendbe. Nem perceg, nem ketyeg. A csöpögő vízcsapnak adja át összes munkáját. Mérje, számolja az, hogy öregszik a világ – nélküled.

Az étkezésekre felkel. Megnézi, kinek mi jutott, jóváhagyóan elégedett, vagy semleges morgást kapok a főztömre Marcitól, kinyalta-e a tányért a kutya, és lesi, felkészültem-e lélekben a kötelező mosogatásra. Szalad egy kört, előrehajtja az égen a napot, megbök, elzavar hideg zuhany alá párszor.
Ebédidőben izgága. Szól, ha nyitni, vagy csukni kell egy-egy ablakot, ha tele a szemeteskosár, ha kiolvastam a könyvem úgy, hogy a koszos szemüvegtől a betűt már alig látom. Észrevesz minden apróságot, hogy elterelje a figyelmet arról, most máshol ebédelsz.

Ravasz. Igyekszik lekötni. Kezembe adja a Próféták Könyvét, sorba rendezteti az idei év vasárnapjai templomi igéit, dúdolna zsoltárt a fülembe, ha hagynám. Összegyűjteti a szellőrózsa-magot, hogy legyen mit vetni jövőre és elgondolkoztat egyszervolt-tán majd lesz virágágyásokon.
Kettő felé, ha nem szól a telefon, hogy halló, itt vagyok, újra elcsöndesül. Mint a gyerek, ebéd után. J Bekapcsoltatja a változatosság monotóniáját, a képdobozt, és elalszik háttérzajokban.

Ha lemegy a nap, neki kinyílik csipája! Felpezseg, megkergeti az óramutatókat, kicsit, nagyot. Engem is küldözget, hol ide, hol oda. Kidobatja az olcsón vett, jó formájú, de vegyszer ízű ringlót, formáztatja a gyümölcsöstálat az asztalon, s ha megállok, régi mozikat vetít. Szép-szomorúakat.

Mikor végképp elfáradok és megyek aludni, még kezembe varázsolja a kezed, fülbe a szuszogásod, aztán virraszt kakasszóig, rendesen. Elhesseget pár ablakon betévedt szúnyogot, macskát idéz az alvó kutya orra elé, s talán gondolkodik, ahogy a csillagokat nézi, a saját időtlenségén.
Az örökléten.

Hirtelen ennyi. csak egy gondolat. végig futottam rajta, hagytam ágazni erre-arra, és látod, ez lett belőle!

Hangokat hallottam! J A Kislivi szólt felemelt mutatóujjal, hogy ezt a hűtőt le kell olvasztani, már becsukni is alig lehet!
Bevallom, a hűtő-leolvasztás nem a kedvenc foglalatosságom, és emlékeztem arra is, hogy a felemelt mutatóujjal, fenyegetőleg azt mondtad, te fogod végezni a műveletet, de kinek van kedve kivárni, hogy megjössz, és akkor azzal a nyamvadt hűtővel állsz le babrálni, s nem velem? JJ

Nekiálltam. Számbavettem a lehetséges variációkat, mi legyen a bentes tartalommal – koszt kivéve. Először arra gondoltam, bekapcsolom a lépcső alatt a három éve Csipkerózsikát játszó fagyasztót, aztán a régi horányi hűtő ugrott be, mint köztes, teraszos megoldás, végül elintéztem a hűtőládával. Teleraktam a vegyessel.
Kivártam az enyhülés első jeleit, rásegítettem valami tálnyi melegvízzel is, aztán készre töröltem – persze, át is mostam „aszeptikusan” – mindent. Tudva, milyen alapos vagy, még eszembe jutott, talán a hajszárítóval ügyködhetnék egy kicsit a biztos száradás érdekében, de végül győzött a férfi-gondolkodás, az ötletet elvetettem. JJ

Mostanra minden a helyére került, kárunk nincs, csak hat jégkrémet kellett sürgősen megosztanom a családtagokkal. Senki nem fanyalgott miatta. A kutya különösen nem. J Hozzáteszem, őkutyasága nyers savanyúkáposztát és egy darab répát kapott reformebédre. Eleinte rá sem nézett. A hűtő- tatarozás közben találtam egy szalámivéget. Nem nagy darab, de márkás. Megkapta felkockázva, a zöldségek mellé. Mit ad isten: Öt perc múlva minden elfogyott!!! JJ


Délben feltettem egy fazék töltöttkáposztát főzni, most osztom három adagra – két napig azt eszi a banda, nem kap mást (Nekem, természetesen, nassnak van még egy adag pörkölt).

Babázz a szopránkórussal, aztán gyere haza! JJ

Áldja Istenem minden léptedet Livi, Drávára ne menj, tegnap krokodilveszélyt jeleztek a felső folyáson, szerény számításom szerint holnaputánra Barcsra ér!

Gábor

Balog Gábor
-csataloo-
2012.08.25.