JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 30.

Ne hidd Olvasó, hogy könnyebb jelentenem Líviámnak, március 27. óta.

Ül mellettem és figyel azokkal a csodaszép bogárszemekkel. A fotel karfáján átnyúlva ölembe rakja lábát, csacsog, mindent mutatni akar és nem apránként, inkább egyszerre a részletet, a lényeget, a semmiképp sem fontosat, szóval mindent. A hátunk mögött állítólag csillagok születnek valamelyik csatornából. Észre sem veszem. Az én csillagom veri a gépet, rendezi a tegnap beküldött százhetven jelentkezését a legkülönfélébb állásajánlatokra, hallgatja a csatornacsillagot, és pihenteti azt a szép lábát ölemben.

Hazatalált.

Illően kipityeregte magát úgy hússzor és minek tagadni, én éppúgy besegítettem az örömtől. Mint a szabadságtól, a mozgástól elzárt patakvíz, ha leomlik a gát előtte, folytak belőle a szavak, a keserv, a szégyenkezés és a boldogság szavai. Mosoly és könny, ölelés és ölelés és mi kell még?

Kibeszéltük, végre szemtől szembe a történéseket, a változásaink, a megváltoztathatatlanságaink, a terveink, az egymásra épített terveink, a várható szürke- és a remélt csupanap napjaink.

Megosztottunk asztalt, ételt, ágyat.

Autóztunk öt bőröndért, kilenc tömött nejlonszatyorért, elhagytunk körömreszelő készletet, nem találtuk a rosseb tudja már melyik dezodort, de aztán meglett, szekrénypolcokat varázsoltunk életre újra, meglepetést okoztunk szomszédnak, második és hatodik szomszédnak dettó, kifizettük a vesztes fogadás díját a kisközértben a csinosabbik, a fekete eladólánynak, Vikinek, abszolút nem leptük meg Marci fiamat és boldogságot, újra felszabadult, önfeledt forgást és plüssbaba utáni futkosást adtunk kutyának.

Megszenvedtük a csábítás trükkjének koreográfiáját, persze minden lementve, ahogy illik, rámutattunk a benyelhető sablonszövegekre, a vakságokra, leírt mondatok közötti valós üzenetekre, válaszoltunk kérdésekre feltétel és gondolkodás nélkül. Helyükre raktuk az őrizhető értékeket és szemétre dobtuk a lomokat. Mindkettő nagy kupac volt.

Szexuális élményekről beszéltünk helyükön felmagasztalón és lekicsinylőn, hasonlítgattunk igazat hamissal.

Nevén-néven neveztünk csalásokat és sorrendbe raktuk ahol kellett az ok-okozatokat.

Hideg-meleget játszottunk közös életünk egy új szakasza kezdetén.

Megbeszéltük, hogy a ketten, két hónapja várt, és március 27.-én valósággá vált találkozást nem kötjük senki orrára pár napig, csak B. Ágihoz megyünk el beszélgetésre, Vácra.

Megfürdettük Líviát lefekvés előtt, ahogy rajtunk kívül csak Édesanyja szokta kiskorában és adtunk-kaptunk engedélyt horkolásra.

Huszonnyolcadikán lakást rendezgettünk újra, hogy felvegye elvesztett lányos arcát is megint, hajszoltunk pormacskát kutya módra, vasalt ágyneműt húztunk kiesett időkre, szélesre tártunk ablakot pár erretévedt tavaszi szélre és tettük hangyadolgaink biztosítóknál autóügyekben, tűzhelye előtt, hogy friss étel legyen.

Táncoltunk egymás szemében, ki-ki magamód. Tűsarkú cipőben, ködbeveszőn, napból érkezőn, fényben és felhő alatt árnyékként, fülben dobbanásként az egyik, s lassuló vérrel, fogat szorítva rohamot visszatartón, pőrén, mégis felöltözötten a másik.

Megosztottuk az estét, az éjfél utáni mély, már félszektől, hiányba-ébredésektől felszabadított alvást közös takaró alatt.

Huszonkilencedikén barlangot látogattunk Vácott.  Megleptük Nyusszot, a négyszögletes kerekerdőből sóbarlang elé települtet, mert barátunk, és elmondtuk neki dömdödömjeink. Üres kezünkbe szedtünk virágot oda- és visszaúton, csomagolt szendvicset ettünk és leltároztuk egy-egy pihenőnél a múltjaink. Gyűjtöttünk építőkövet holnapjainkhoz.

Harmincadikán ellátogattunk az eredethez, Horányba. Vizsgáltattunk fogat, vörös-izzóra fűtöttünk fekete kályhát, látogattunk kocsmát és hallgattunk kétértelműségeket kocsmaismerőstől kommentmentesen. Megköszöntöttük az én aznap negyven éves csodaszép első, Nagyfiam. Egymásba feledkeztünk és megerősítettük nemfelejtekjeink, kimostuk szennyes ruháink és frissre vasaltuk az arcunk ráncmentesítő szerelemvasalóval.

Harmincadikán újrarendeztünk nagyszobát. Egymás mellé, kézközelbe került két számítógép, helyet kaptak ésszerű közelben a kiszolgáló eszközök, csak a színes nyomtatónak nem jutott hely, de ezt nem tartottuk nagy hibának – úgy se nincs! JJ

Akcióterveket írtunk munka-szerzés ügyekben és akcióztunk, megköpködtük a politikát, a lélektelen, hazug világot és besimogattuk magunk a csak pár emberes látszat-magányba, ahol a tisztesség, humanitás, versek és béke az úr.

Megterveztük Lívia könyvét, a sikerregényt. Forrásokat rendszereztünk, munkamódszereket és munkaritmust szabtunk testhezállóra, potenciális lektorok után kutattunk.

Cserélgettük a küldött és kapott mosolyokat szembe-babám egymásra nézéseinkkel. Sétáltattunk kutyát és kerestünk elveszett-elbújt pórázokat. Pórázra kötöttük netes csalók legjobban megválogatott mondatpaneljait, és levettünk kesztyűt, hogy elbánjunk velük. Társakat találtunk a harchoz, számosat.

Örültünk Julcsi és Nelson örömének esküvőjükön, békés, meleg tűzhelyet és nem múló szerelmet kívántunk nekik.

Este mi is az ágyba bújtunk.

Áldja Istenem minden léptedet Líviám, könnyítse utad!

2012.04.01.

Gábor, itt, melletted a gép előtt, kézközelben.

JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 29.

2012.03.27.


Végre megkerültél!
Kallódtam nélküled.
El sem hiszed,
hol ételért koldultam,
kapkodtam fogyó levegőt,
idétlen parkokban leültem
és képzeletben játszottam,
hogy veled beszélgetek.
Parazsad mentettem át,
két tenyérbe, mellhez szorítva,
hogy meg ne fagyjak.

Nem csak emléknek
hagytad itt magad,
fényképek, árnykép, mosoly,
és mosoly szájam szegletében
igézett naponta,
mert nézegettem mind,
hogy mutasd valós magad,
testben is,
ha csak két dimenzióban
és a múltban.

Hamis illúziókat
fogantatott nincsek halmaza.
A férfielme amúgy is esendő,
még inkább akkor,
ha választott csillaga
csalódásból, okkal,
vagy szipla „csak”
eljátssza: lehullott.
Pedig világít fennen
változatlan.

Őriztem minden rezzenésed,
szemed, vonásaid, az ébredésed,
hogy két kézzel adsz,
el- és ki nem mondott
minden szavad
naponta visszadobbant.
Őriztem hajadból a füstöt,
s ahogy haladt napok sora,
csak neked mondtam mesét,
köréd aggattam glóriát.

Őriztem verseid dallamát.
Szabályos,
pontos képeit szavaknak.
Hibáim,
nagyritkán boldog álmod
őriztem,
és most, hogy megtaláltalak,
furcsa melegség simogat.

-------    ............  -----------

2012.03.27. 13:34 újra együtt.


Látod? Meghallgatott a kettőnk Istene. Vigyázta  lépteid és könnyítette utad.
Hazaúton.


Balog Gábor
-csataloo-
2012.03.31.

JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 28.

Március harmincadika.

Nevezetes nap ez az életemben. Ma lett negyven éves a Naffiam, három gyermek apja, okos szép, szívvel is kellőképp megáldott Andrásom.

Messze van, tudod, és jó helyen van. Olyan világban él, ahol a munka, a tehetség, a törekvés érték, ahol megbecsülik, ahol kibontakozhatott és érvényesül.

Hosszú volt az útja és nehéz.

Tehetséges, érdeklődő kiskölök volt világéletében. Bolondja volt a tudásszerzésnek, az olvasásnak. Ragadt rá az információ és az agya rengeteg új tudás tárolására volt nyitott.

Erős akarata volt mindig. Kos jegy szülötte, és a jegy összes jótulajdonságával megáldott.

Láttad, találkoztál vele, karodban fogtad legkisebb leányát. Izgultál családjával, hogy gondjaik megoldódjanak és örültél velük, mikor eltűntek a felhők.

Jó lesz őket újra látni, talán idén, talán jövőre. Ha jönnek, meghívlak téged is!

Korán keltem.

Egy face-s beszélgetésben B. Ági, közös barátunk, a Remény mibenlétéről írt hozzám kedves, szívhez szóló bejegyzést. Közösségi lap lévén, bejegyzése nyilvános volt, és lehetőséget adott másoknak is olyan dologban megnyilatkozni, amit nem akartam sem látni, sem hallani, így aztán a bejegyzést töröltem és egyeztettem vele, találkozzunk ma, nála, Vácon.

Megjegyzés ugyanide: Figyeled, a magyar nyelv szereti a rövidítéseket! A facebook szóból is levágja a book-ot, hosszúnak, fölöslegesnek érzi. Én is rövidítettem a szót itt, s mi lett belőle ragozottan? Faces = szar latinul. Faces = arcok, angolul. JJ

A kutyának így biztos rossz napja lesz, hisz míg távol vagyok, ki nem eresztem, marad helyén, vigyáz a házra belülről. Ha majd megérkezek, szokás szerint körbeugrál, s utána elvonul, mutatni fogja, neheztel rám a bezártságért. Végül, mint mi is, emberek, megbékél azzal, - itt velem – aki kellemetlenségét, rosszérzését okozta, s helyreáll a rend.

Megjártam Vácot. A címet tudtam, de indulás előtt elfelejtettem megnézni a térképen, merre is van, így aztán csak veled közös emlékeinkre hagyatkozhattam, megtalálni, merre is van.

Érdekes képességem az útvonalak rögzítése az emlékek között. Nem tudom, hogyan csinálom, de bejárt utat évekre, évtizedekre visszamenőleg rögzít az agyam, sőt, talán sosem látott szögek-tájolások rögzítésére is képes. Mondok egy nagyon érdekes példát is erre.

Valamikor a hetvenes évek közepén, első feleségemmel és akkor ötéves András fiammal jártunk a Vág-völgyben, Sztrecsnó váránál. Ott is töltöttünk egy éjszakát, és mint afféle kirándulók, természetesen a folyó mentén hosszú sétát tettünk folyással szemben, felfelé. A folyó két hegy között vett kanyart és tűnt balra el a fenyvesek között.

Harminc évre rá, kollegák, barátok társaságában egy lengyelországi hivatalos útról kocsival hazafelé valami folyó mellett haladtunk dél felé. Korán, indultunk Zakopanéból, én vezettem, és igyekeztem barátaim, igazgató-társaim kéréseit sörök beszerzése és vizelésigények tekintetében egyaránt kielégíteni. Így esett, hogy a folyóparton egy szurdokban egy parti lapály mellett megálltam, haraptunk pár szendvicset, fényképezgettük a tájat, ki-ki könnyített magán, mikor valami belém döbbent!

Térképet nem használtam a vezetéshez, elég volt tudás, menjek dél felé, ha haza akarunk jutni. Térképhasználat nélkül a folyó nevét sem tudtam, s mégis, szinte elemi erővel tört ki belőlem: Fiúk! Ez a Vág! Figyeljetek, most beülünk az autóba, egy kilométeren belül lesz egy jobbkanyar, és baloldalon, a hegyen egy várrom lesz! Sztrecsnó vára! Kapcsolódó magántörténetem elmeséltem neki, és autóba ültünk. Minden pontosan úgy volt-lett, ahogy mondtam.

Sosem láttam, láthattam azt a  tájat északról délre nézve. Láthattam délről északra harminc évvel azelőtt. És pontosan úgy volt, ahogy mondtam!

B. Ágival is kicsit így jártam. Ösztönösen éreztem, melyik lámpánál forduljak balra, a Duna felé, és szinte természetes volt, hogy az első keresztutca az ő utcája volt.

Autót leraktam, bementem a verselőhöz. Kezemben az út menti virágboltban beszerzett nyugdíjas-zsebhez szabottan illő, de szép, friss sárga gerbera natúrban, semmi csomagolás, csak baloggabisan, kézben, jószívvel.

Ági, hogy meglátott, csak felállt a fogadóasztal mögül, elém jött, magához ölelt. Jó, hogy eljöttél vén loooo! JJ

Nehéz bevallanom, ha nincs igazam, de csak annyit tudtam mondani neki, a Remény ügyben bármit is írtam, mondtam, ellenkeztem vele, bizony neki van-volt igaza. Mindig neki lesz igaza! Nem baj, ha te is tudod.

Hosszan beszélgettünk. kiveséztük a történéseim, latolgattunk közösen esélyt neked, nekem, nekünk. Okokat és indokokat beszéltünk át és jó volt hallani, milyen szeretettel beszél Ági rólad. Pedig – s erre biztosan nem emlékszel már – eleinte nagyon nem szeretett, nem szerette a verseid. Aztán, ahogy mondta, megérezte az ízük, a rébuszokban is pontosan megrajzolt képeket, és onnantól minden változott.

Ő is mesélt. Kapcsolódó, vagy részben kapcsolható történetet, érdekeset. Valami nem túl távoli ismerőse sorsát, vesszőfutását. Úgy látszik, mostanában minden kedves ismerősöm, barátom vesszőfutásos történetekkel traktál. JJ

Megpróbálok valamit visszaadni a történetből, mert érdekes volt, mindentől függetlenül.

Egy háromgyerekes, állítólag csodaszép kisvárosi, elvált nő kálváriájából vágott képeket. A nő válás után maradt egykor közös, elfogadható-színvonal panellakásban, minimálbéren, gyerektartással, lebegve félúton a biztos szegénység és a bizonytalanság között.

Idővel furcsa szerzettel bútorozott össze. Valami háttéremberrel, egy hangfal-tologatóval, vagy sofőrrel – Ági történetében sem volt tiszta a státus – a kisváros lakodalmas-rock zenekara mögül.

Az illető, korban hozzáillőnek tűnő, úgy hat-hét év korkülönbséggel, maga is elvált, eredeti fészkéből jellemhiba miatt kilökött. Egy gyermekes, erősen alkoholfüggő férfi. Első házasságából érzéketlensége, tuskósága miatt kivert kutya, magát sehol eladni nem képes, de személyét, szerepét fontosnak, befolyásos embereket ismerőnek feltüntető, s ami nem lényegtelen, szintén jövedelemmel rendelkező.

A máshol senkinek nem kellő férfi itt hármas szerepben is képbe illett. Pótapa e felnövekvő hét és négy év közötti három gyerekhez, pótbevétel a háztartáshoz és pótlék a test igényeihez is.

Összebútoroztak.

Az összeköltözés után hamar kiderült, a férfi az alkohol mellett, rabja saját kitaszítottságának. Sikertelenségeit a neten vadászva éli ki, egynapos kalandok után kutat, hiteget korai felnőttkort épp elérő nőket, lányokat. Tervez és végrehajt, de úgy, hogy tudja, a babramunkával kiépített kapcsolat mindig kudarc lesz az első láthatás után. A gondosan, szavakból, ámításokból felépített hazugságvár a tettek beválthatóságával összedől, s ő mehet egy házzal arrébb, kezdeni mindent újra, új kudarcig elölről.

Az asszony hamar rájött a turpisságra, együttélés mellett szimpla evidencia az előbb-utóbbi lebukás. Szólni nem szólt, mert kellett a kosztpénz, de az életvitelben változtatott, a férfit, aki amúgy sem adott adhatott egyéb szerepeiben többet félsilány magánál, a férj szerepből kitiltotta.

Az meg nyalogatta a frissen beszerzett sebeit, és folytatta hamis ego-építését, most már új elemmel bővítve a net útvesztőiben. Ő lett a kétszer is megtagadott jóság, az önhibáján kívül kirekesztett, elesett szeretnivaló, aki megértést, rokonlelket keres hosszútávra.

A jobb hihetőség érdekében élettársáról kreált történeteket, mutatva a nő a kisváros kurvája volt, Szopós Móninak ismeri mindenki, s csak attól fogadja el, aki elfogadja a kisvárosban, hogy ő, a Grál-lovag összebútorozott vele.

Így élnek kétezer tizenkettőben, egy fedél alatt, a rászorult és a lélekhibás….

A történetnek vége nem volt, Ági is nyitottan hagyta – de lehet forráshiány.  Mint vérbeli művész, azért megjegyezte, a sztorit megírja kisregényben!

 Ismered, milyen! Ha mondja, megcsinálja, s ha megcsinálja az jó lesz, nagyon jó! Kíváncsi vagyok, a tengernyi elfoglaltsága közt mikor lesz ideje elkezdeni!

Most, hosszú nap után megyek fürödni, fogyni egyet a vacsorámmal és megköszönteni szép Nagyfiam!

Áldja Istenem minden léptedet, könnyítse útjaid!

2012.03.30.

Gábor

JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 27.

Nagy és fölösleges tervekkel ébredtem ma reggel. természetesen szokott időben és a szükséges minimum-pihenés után.

A fürdőszobában ellenőriztem a fizikai állapot látható külső jeleit. Szakáll, pontosabban borosta az arcon az egynapos borostának megfelelő méretben, szem nem vörös, gyulladt, vagy véreres, has és hason a zsírpárna teljes mértékben eltűnőben, tehát minden rendben, minden fölösleges terv megvalósítására lesz idő, és raktározott frissesség megfelelő mértékben.

Mik is a tervek? Csupa apróság!

Megváltoztatom a világot! Masszába gyúrok minden ideológiát és kiformálok a képlékeny semmiből valami újat, olyan teformádra passzintott anyaméh világot, ha tetszik, holdas nő-hasat, amiben mint Exupéry kalapjában az elefánt, ott lakik a burokban őrzött szebb jövő. Olyan, amiből kellő időben születés után új napfény fakad, új hold és csillagok százféle színben, hajózni új tengerek, szomjra új forrásvizek, új föld a talp alá, a mainál kevésbé talpkoptató, új madár- és állatsereglet csupa kezesbárányi ösztönökkel megáldva és új, egészen új emberek.

A kiformált világot elhelyezem valahol a Tejút és a Királyok útja között a semmiben, kitáblázom a hozzáutat nagy zöld alumínium táblákkal, és hirdetéseket adok fel, reklámhelyet bérelek minden médiában, hogy közzétegyem, itt és itt van, megszületett a létező, a Voltaire által egyszer tévesen megálmodott lehető legjobb világ.

Csokorba szedem a ma vallásait és nagy meséskönyvben kiadom mindet. Lábjegyzeteket fűzök istenekhez, és lábához ülök pár volt angyaloknak. Dalosfüzetet szerkesztek énekelhető, vállalható dalokból és kitörlöm minden megmaradt emlékezetekből a harci indulókat. A zenének orvosi receptre felírt nyugtató nevet adok, és szabad hozzáférést biztosítok hallgatására süket füleknek is.

Az álmokat vigyázzba állítom égi számonkérőszék előtt. Statáriálisan tárgyalást tartok, és száműzöm közülük a rémálmokat, a hazug álmokat, a hagymázas álmokat és minden olyant ami elmét háborít, arról beszél, hogy visszajössz és visszaállnak régi rendek, szerelmek, megszokások.

Csupa ilyesmi  a mai tervem. Érdekes, ugye?

Viccből, hajnali agymenésből itt elég!

Puccba vágom magam és a létező realitások mellett ma Wabard napot tartok!

Wabard napot, mert törvénytisztelő állampolgár vagyok, mert rendbe kell tennem a kötelező biztosítással kapcsolatban felmerült gondokat.

Kinéztem a neten a címet. Tudod, arra van, amerre a kocsimat hordtam újkorában szervízelni, arra ahol a kisebbik unokatestvéred tengeti alkalmi munkákból a party-fotós életét.

Ismert terep, kicsit messze van, de szeretek arra járni, benzin meg van a tankban.

Picurnak kiosztottam a reggelit, tárkonyos zöldbab vízzel leöblített maradékát. Gondos szelekciós sorrendet betartva befalta mindet. Először a húsdarabkákat, aztán fintorogva a zöldbabot. Tányérja üres. A lemosott tejfölt, tárkonyt nem reklamálta. Tisztára nyalta a tányért és világválsággal, recesszióval nem törődve elvonult kert körútjára madarat ugatni, szomszéd kutyával híreket cserélni. Jó idő van már most, és jobbat ígér a meteorológia, ezért a lakásba vissza nem eresztem. A nyári ólába beraktam egy pokrócot, menjen oda, ha vackot keres magának, onnan az ő világa nagyrészt látható. J

Marcit eleresztettem kajával felpakoltan, a nagy terveimről semmit, de a Wabardos terveimről részletesen beszéltem neki indulás előtt. Nem sűrűn érdekelte. J

Benéztem a netre is indulás előtt. Téged is kerestelek. hiába – megszokás ez is.

Nagy élmény volt a röpke csepeli túra, és hosszúra nyúlt. A háztól-házig útvonalkereső reggel kétszer tizenkilenc kilométert ajánlott oda-visszaútra, és lett belőle száztizenhat összesen. Alkalmazott matematika? Az bizony! Magyarország, 2012!

A biztosítóhoz érve az első gondom annyi volt, hogy a KFT zeneszöveg fődarabja, létem és létezésem meghatározója, a pénztárcám otthon maradt. Se személyi, se jogosítvány, még jó, hogy rend őre meg nem állított valami apró, pár százezres büntetésre, míg odaértem.

Mindegy, papír, okirat volt nálam elég az ügyintézéshez – bementem. Kis sárgahaj fiatalka nő fogadott, arca fagyott közönnyel. Bár eldöntöttem az arcra nézve, hogy remény azonnali sikerre semmi, a kötelező próbakört megtettem.

Leültem, megeresztette, egy fogatlan mosolyt. Nem kellett volna! A nő arcán a közönyt enyhe utálat váltotta föl, s úgy kérdezte, miben segíthet.

Papírokat rendben kitálalva elmondtam bajom. Kizártak, engem, az angyalt, a vétlent valami csúnya géphibák, tessék már nézni, itt a csekk eredetije, pecséttel, hogy kell, meg miegymás! JJ

A kis hölgy kattintott kettőt a gépen, és közölte a kizárás jogos, mert én, a szerződés megkötésekor hamis bónusz-malusz adatot adtam meg, s a gép, az isten, meg a társbiztosító, ahonnan hozzájuk kerültem mást igazolt vissza, mint az általam megadott. Mint szándékos, vagy vétlen csalót, engem nem illet védelem, nem vagyok köztársasági elnök, ergó, ha úgy érzem, mégis nekem van igazam, menjek el a régi társasághoz és kérjem be a kocsi, káresemény történetét.

Sem vitára, sem a meggyőzés egyéb válfajaira nem éreztem sikerrel kecsegtető késztetést, így aztán mindent megköszöntem ahogy illik, megeresztettem immár tudatosan egy újabb fogatlan mosolyt (el ne aludj a gépnél és az esti álmod is legyen ijesztő!) és visszaindultam, haza.

A kutya érkezéskor a terasz ajtaját kaparta, hogy neki elég volt a jó levegőn, inkább bejönne, s én vacilláltam, kivetítsem-e rá a sérelmeim, vagy beeresszem. Beeresztettem.

A pénztárcát begyűjtöttem, előkaptam a korábbi biztosítóról tartott dossziét, és mindent autóba – indulás, irány Szentendre.

Barátságos, szakmáját, feladatát látható módon értő, felkészült alkusz fogadott, s ahogy mutattam papírjaim, mosolyogva mondta, nekem van igazam, a rendszerük minden adatot pontosan őriz-továbbít, és pillanatok alatt kiállította az összes okmányt, hogy bizonyítsa is, az általam megadott adatok mindenben megfeleltek a valóságnak, sem csalásról, sem félreértésről szó nem lehetett!

Mondjuk, ezt tudtam és is, de most már papírom is volt róla.

Vissza, irány Csepel.

Már dél is elmúlt hogy odaértem. Drukkoltam, hogy ne legyen hivatalos ebédideje a morc-arcú sárgahajnak, s ebben lehet szerencsésnek mondhattam magam – bejött. Semmi ebédidő, így azonnal sorra kerültem. Papírjaim rendre kiraktam, tartotta a hölgynek némi kioktatás felhangmentesen, és vártam intézkedését.

Ő, párszor megpróbált ugyan utasítgatni az asztal túloldaláról, de emlékszel arra, én ritkán ugrok, a kérésre inkább testhezálló ugrálgatáshoz, úgy hogy letett a dresszírozásról és dolgozni kezdett.

Húsz perces munka volt, az eredmény teljes. Újra befogadott vagyok a biztosítottak nagy népi társaságában, elismerten díjhátralékmentesen! JJ

Kényelmetlenséget feledve, de a fogatlan mosolyt azért bevillantva – biztos, ami biztos, ez kijár neked alapon ültem autóba fél kettő felé, hogy némi mosópor-bevásárlásokat megejtsek az Árkádban, hazafelé.

A nagy hodályban összefutottam a fénykorommal. Semmit sem változott. Pazar humor, sugárzó emberség, logika, brill értékítélet. Kár, hogy nem ismered.

Elbeszélgettünk, és meghívott, nézzek körül hajlékában egyszer. Húsvét után, ha kinő az Éva által ültettet sok új fogam, széles, álmot és ébrenlétet sem zaklató mosollyal zicher, hogy elmegyek!

Hazajöttem, elfáradtam. A torna felfrissített, s most a kert virágai nézegetem. Egy, a legszebb, hiányzik közülük. JJ Vagy itt van?

Áldja istenem minden léptedet, könnyítse útjaid!

2012.03.28.

Gábor

  

JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 26.

Másfél órát aludtam.

Kései beszélgetések, kései órák meg egy későn bevett kávé segített hozzá, s most olyan vagyok, mint akit kétszer kimostak, kicsavartak és csipesszel, amolyan Krisztus-pózban kitettek valami szárítóra.

Nagyritkán előfordulhat ilyen.

Talán gondolkodnom kell többet a magammal-beszélgetések előtt, talán a témaválasztásnál kell óvatosabban eljárni, sőt, az is lehet, hogy egyszerűen vigyázni kell azzal a megmaradt szerelemmel, a kávéval.

Gondolkodtam, te kedves ismeretlen, mit adhatnék neked ajándékként abból az időmből, ami a legkedvesebb, amit egy hozzád hasonló nevű tündérrel éltem. Írástudóként legjobb lenne az írás. ki tudja?

Elmondhatnám, mint víziót, hogy fülemben üldögélnek a verseid, hogy látom őket születni életre kelni szavakból, s hogy az egymás mellé illesztett képeknek párját sehol nem találtam.

Igényes vagyok az olvasásban és nyitott a szépre. Magam is próbálkozom sete-suta módon megfogalmazni a képeim, de mind mázolmány csupán a tiszta ecsetvonással festett tiédhez. Tudom, akadt részed megnemértésben elég. Tudom, rossz fényt vetett rád a kapcsolatrendszered, és más, főleg általam kiérdemelt utálat és irigység vetült érdemtelenül munkáidra.

Látod, minden megváltozott! Az elutasítás szeretetbe váltott ott, ahol nem is számítottál rá, soraid, ha nem is értik, legalább érzik szépségét, kezdik hallani zenéjét.

Költő-fejedelem leszel te nemsokára, csak fel ne add! Sem meghatározó értékrendedet, sem változón is stabil tisztességes életviteledet, hiteidet a gyermekben, gyermekekben továbbélő világban, szép, lányos vágyaidat egy fehér ruhában és mirtuszágban, oltár előtt!

Gondolkodtam, miért adom, amit adok? Mert adni jó?

Lehet. De őszintébb, ha kimondom, azért, mert így hiszem, mert minden szépérzékem személytől elvonatkoztatva mondatja ezt, ha kell, ha nem! Mert tudom, a biztatás nélkül, a csendjeid ölében képes vagy elveszni, mint az a lány, az egykori a nagyáruházban, és nem kerülsz elő. Mert ismerem a helyzetet, amikor megkezdett, boldog szárnyalás után madzaggal visszahúznak, s te állsz levágott szárnyakkal, értetlenül.

Én hiszek benned, s abban is sorsod jobbra fordul. kicsit oly keveskét kell csak várni rá! Éltetni kívánom ezt a hitem benned, míg tehetem, hogy könnyű lábbal menj, menj előre, mert van cél, és a cél elérhető!

Ideteszem, amolyan emlékként egyik legféltettebb kincsemet, egy kéziratot, amit egy verses esten, sok idétlen, vacogó cápaugatás között vetettél papírra, s adtál nekem. Fogadd szeretettel, nagyon szép!

Ugyanabból az időből találtam egy másik képet. Én készítettem, mint az itt fennlévő írásokhoz csatoltak mindegyikét, magamnak tettem el akkor, amikor először, és hála istennek csak rövid, gondolkodó időre elveszítettem azt a lányt, akit megszerettem. A cetlin egy kis bejegyzés, ténybejegyzés.  Mint vadvirág-bolond, ráragasztottam virágoskönyvem tetejére, hogy a könyvet se tudja nyitni senki, míg élek, mert őriz pár szál virágot, amit a lány a kertemben szedett. Legyen tiéd ez is. Idejében, majd mástól könyvestül megkapod.

Mondtam az elején – kevés volt az alvás! Látod, most álmodtam ébren kicsit! Itt az idő az ébredésre! Lesz dolgom ma elég!

Tegnap, hogy gond nélkül nap ne múljon, ahogy a postát lapozgatom, kezemben két levél. Wabard biztosító.

Naná, hogy őket választottam nagy, népi váltáskor, hiszen árban legjobbak voltak, s mint egy rosszuk kiírt tenderen, a pénztárcafüggő szívesen választ valami olyat, ami a leírás szerint árban-pénzben a legkedvezőbb.

Akadhat sokszor, hogy más, akár kicsit drágább, az egész feltételrendszer szerint többet, jobbat kínál, de a szemet , a kisember szemét mindigis vonzza a legkedvezőbb ár.  Természetesen, a váltás megtörtént, meg is kaptam még tavaly decemberben mind a két kocsira a kötvényeket és az első negyedéves csekkeket. A befizetési határidő után, január tizenhetedikén.

Ismersz távoli kedves, a tartozásokat mások felfogásától ellentétesen, sosem szerettem.

Boldogult első házasságom (csak a házasság boldogult, a kedves nej él hálisten ma is) után a részletre vásárolt cuccok világából is kinőttem, a sárga csekkek sosem pihennek parkolópályán, mennek menetrend szerint késedelem nélkül a postára.

Ezekkel a kötelező biztosítási csekkekkel is így történt január tizenhetedikén be is fizettem mind a kettőt.

Most mit látok? Az egyik autóra törlési értesítés érkezett, „nemfizetés” indoklással! Csak megjegyzem, a másokra a második negyedéves csekk sehol!

Kaptam elő a dossziékat, lapozgatom az előzményeket, s érdekes mód, ha nem is számítógépes rendszeren, de nálam minden tiszta, egyértelmű, rendben. A jól felszerelt, számítógépes biztosítói nyilvántartás viszont, valamiért megbélyegzett, mint barnabőr-cigányt a falusi köznép, és kidobna, menjek máshová, menjek a fenébe, Kanadába!

Na, oda épp nem, de ma, vagy holnap a biztosítóhoz mehetek, mutogathatom az igazam, aztán várhatom, papír ide, vagy oda, elfogadják-e ők is igazságnak.

Marad-e fekete folt a hibás rendszerükben rólam, mint nemfizetőről?

Látod, milyen apróság, és mennyire meg tudja keseríteni az ember életét!

Az élet zajlik.

Torna, fél narancs, torna, takarítás, kutya pórázra kapva és gyaloglás, reggeli és ebédkészítés és virágok ápolása. Csupa semmiség, mondhatni rutin, és mégis milyen éltető mind! Kitöltenek fölöslegesnek látszó perceket, lekötnek, célokat, egészen apró célokat adnak, mindig újat és mindig nem túl sok, de szükséges ráfordítással elérhetőt, hogy a sikerélmény garantált legyen.

Azt hiszem, nem meséltem, hadd mondjam itt.

Van egy álmom, amit szívesen megvalósítanék. Szeretnék egyszer régi gimnáziumomban egy rendhagyó irodalomórát tartani. Beülni a géppel a katedrára, rámosolyogni egy második-harmadikos osztályra és felolvasni neki a lökött csataloo verseiből. szerelemről, politikáról, emberségről, régi tanárról, mindenről, aminek az eredete valahol ott van, él azok között az ódon falak között.

Mint inkább mozgatórugó, mint önmagam szervező, meg is keresem, Báder Jutkát, Polc Katit és Csordás Gabit, mit szólnának hozzá? Hajlandók lennének-e egy kicsit lobbizni értem, és elérni, hogy az eltelt idővel politikai alapállásban erősen profilt váltott intézmény valahogy szemet hunyjon, és befogadjon újra egy órára?

Meglátjuk.

Jártam a várost.

Nézegettem a nyüzsgést, a látszólag céltalan hangyautak ide-oda mozgását, egymás keresztezését, az embereket.

Keveset vagyok emberek között mostanában.

Szombaton, ha nem mondtam volna, esküvőre megyek. Furcsa, meghívott vagyok, pedig sem a menyasszonyt, sem a vőlegényt nem ismerem! Ilyen még nem volt alapon mindenképpen el is megyek! Majd beszámolok, milyen volt.

Rendezgettem a terveim a hétre.

Szerda Árkád, bevásárlások nagyban és biztosító.  Csütörtök Vác, Brada Ágihoz. Esetleg, de csak esetleg kiruccanás onnan Csörögre, látogatás az ország egyik legjobb kertész-tervezőjéhez, a főkerttől kiutált Papp Ilihez. Régen nem láttam, kíváncsi vagyok, mi lehet velük. Péntek fogprogram Monostoron. Lehet, csak sima röntgen és bólintás, igen rendben van minden, de lehet egy kis gyökérkezelés is. Utána adópapír begyűjtés Marcinak. Szombat, az esküvő, vasárnap pedig a szokott meder – Iványihoz. Monotóniámban is színfolt, felüdülés az az ember!

Megyek lepihenni.

Áldja Istenem minden lépésedet, könnyítse útjaid!

2012.03.27.

Gábor

JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 25.

Új, vagy régi időszámítás, nekem nem sokat számít, én kicsivel a rigók előtt - talán épp őket ébreszteni -, mindig fenn vagyok.

Pedig nem állítható, hogy túl korán feküdtem, fél tizenegykor még eszembe jutott egy adag vasalnivaló, meg fáztam is kicsit, így aztán lebattyogtam a mosókonyhába és élre vasaltam mindent, amit lehetett.

Marcira erősebben hatott az óraváltozás, reggeli műszakba ment, és bizony nekem kellett ébreszteni. Zsörtölődött miatta egy sort, a szokásos reggeli fürdést is kihagyta, de időben indult, remélem időben is ért a munkahelyre.

Próbálom mondani neki, hogy vezessen óvatosabban, lassabban, mert sok a közúti ellenőrzés és magasak a büntetések, de szerintem lepereg róla, mint kutyáról a víz.

A hajnali kelés után egy gyors kávéval tettem biztos pontot a nemlétező álmok világára és megfürödtem. Hajat is mostam, hadd legyek fittebb. Indulósra öltöztem, korán utcai ruhába, mert már tegnap összeírtam, mit kéne hozni a piacról. Indulni, viszont, csak későn, fél nyolckor indultam, hagytam időt tarolásra a válogatósaknak.

Pénz volt nálam bőven, de meglepetés is ért rendesen. Harminc tojásért ezerötszázhatvanat fizettem! Ötvenkét forint darabja! Ilyet még nem éltem! És ez, bizony nem világválság, ez a mi szeretett, atyai-gondoskodó okostojás kormányunk munkájának az eredménye.

A tojásár szezonális változása rég ismert tény. Az is megszokott, hogy Húsvét előtt mindig felmegy az ára, de ennyire???

Na, mindegy.

Vettem krumplit, szépet, nem magyart, százas kilója. Elviselhető. Valamikor a nyolcvanas évek közepe táján volt egyszer egy év, hogy tavasszal eltűnt a krumpli a boltokból, s csak nagysokára lehetett lengyel importot kapni a szokottól ötszörös áron. Legalább most van.

Vettem hagymát, narancsot, almát, minden olcsóbb, mint a Tescóban. Bevásároltam sajtokat. Camembert, kockasajtot, lapka-sajtot meg egy darab trappistát. Tejet, kenyeret, cigarettát.

A piaci bevásárlás után megnéztem a bőrdíszművest, bőrdzsekijavítás ügyben, de hétfőn zárva tart. Ha minden összejön, holnap délelőtt tíz után megtalálom.

Hazafelé csináltam egy Tescó utat, kiló húsz comb és mirelit zöldbab hiányzott. Természetesen, ha már ott vagyok alapon jött hozzá két üveg kétszáz grammos Nescafé, mert akciós ára van, egy kihagyhatatlan melegítő fölső, őrölt bors sok csomaggal, és a majdnem elfelejtett tejföl is.

Tudod, míg együtt éltünk, a későn kelés luxusa, a jó szívvel neked adott ajándék sokat vett el tőlünk, kettőnktől!  Sosem tudtam kivárni, amíg ébredsz, az álmod meg megzavarni nem akartam, arra már megtanítottak előtted feleségek és barátnők, hogy abból ritkán sül ki jó, így aztán kínomban mindent csináltam. Rendeztem kertet, takarítottam, elmentem a napi bevásárlást elintézni, ahogy a rendes férj teszi.

Mégis, jobban szerettem, ha velem jössz, ha együtt megyünk akár délután is, és izgulhatok a nagyáruházban, ugyan melyik soron vesztelek el, hol jelensz meg csibész mosollyal, ezt, vagy azt találtad!

Az elveszésben nagyon ügyes voltál! Elég volt félrenéznem egy pillanatra, és volt Livi – nincs Livi! Nézhettem magam!  Bóklásztam, kerestelek minden szóba jöhető helyen, ruhák, cipők, drogéria, parfüméria, intim-betét, vagy tamponsoron, Livi sehol! Csokoládé, ásványvíz, üdítő – ott se nincs a Virágom!  Ilyenkor, - végképp tanácstalan – kiálltam valami tágasabb placcra és láss csodát, a lány mindig megjelent. Szép, boldog idők! JJ

Arany Nyusszunk írt kedves üzenetet a face-n egyik Jelentés alá. Imádom azt a nőt! Annyi a lélek benne és úgy árad a jóság mindenfelé! Érez-érez, de itt-ott félreért. Azt hiszi-gondolja, a remény valami formája, bújtatott, be nem vallott megnyilvánulása íratja velem a jelentéseim. Téved a kedves!

Livi, ugye tudod, hogy úgy igaz, ahogy most mondom – nem először. Ami volt, elmúlt, szép volt, jó volt, annyi volt. Nincsenek visszautak és a múlt legföljebb emlék, kedves emlék annak, aki őrzi – semmi több.

Nincsenek remények, mert légvárakat nem építek. Az a Livi nekem halott, eltemettem.

A költészet az más! Ott építkezhetek létező hiányból, ott hasznos a visszanézés, ha kapok egy-egy mondatot elraktározott képekből, pillanatokból.

Téged, a nőt, akit szerettem, vissza nem várlak. És bár rontja az olvasottságot, de bevallom, a mai te nem is kellenél. Fontos, hogy talán a másik, az a régi, az sem. Ha nem így lenne, nem írnám le a Jelentéseim végén a zárómondatom, vagy nem lenne benne szív. Így, ilyen, már korábban megtett önelemzéssel, van. Így őszinte és hiteles. Ilyen vagyok!

Nem mondtam, mert miért mondtam volna, létezik egy másik, máshol fellelhető, nehezen utána kereshető írás-csokor, Elemzések címmel. A biztonság kedvéért nem is erről az IP-ről írom heti rendszerességgel, három hete, heti két hozzáadással, sőt a gépemen sem található róla példány, külön pendrive-on őrzöm.

Abban, tényalapokból kiindulón egy két éves ciklust elemzek, számolok matematikai esélyt életed új, rövid ciklusára. Hiszem, hogy a lehetséges utak felvázolása jó, a következtetéseim helyesek. A hibaszázalékokat igyekszem lenyomni, és nem félek megmutatni a várható legvalószínűbb jövő-kimeneteleket.

Kívülállóként. Sok apró tény-mozaikból képet kirakosgatóként. Látni sosem fogod.

Na, ennyit a nyulakról! JJ

A kapcsolat normális szinten tartásáról meg továbbra is az a véleményem, ami. JJ Gondolod, hogy képes lennék irányítás, akár telefonirányítás nélkül megsütni egy Livipogácsát? Hiába itt a recept, ha nem mondja senki, mi hogyan csináljak! JJ De ne izgulj, nem holnap készülök az alkotásra!

Kész az ebéd nagyja! Olyan csodálatos lett a zöldbabos hús, mint egy álom! Fűszerként csak sót, egész kis csipetnyi pirospaprikát, jó adag őrölt borsot használtam hozzá és persze, tárkonyt. Babból a zöld héjút válogattam, a színek harmóniájának jobb az, mint a sárga. Köretnek késő délután rizst készítek, és ha megjön a kölyök, már ehet is belőle.

A konyhaművészeted és a konyhai művészkedésed is imádtam! Csak lestem, hogy vesz át tőlem szerepet a csöppnyi nő, hogy kezdi uralkodását edényeken, fakanalakon, hogy talál keze alatt értelmet halott faéletének a gyúródeszka, a sok konyhai gép, a palacsintasütő! Megmosolyogtam a telefonjaid anyáddal, a háttértudással, akivel eleinte leellenőriztetted elképzeléseid. A boldogság feszített kimondatlanul, legföljebb arcomon látszhatott, mikor felemelt mutatóujjal elkezdted magyarázni sokszor-sokadszor, mintegy magadat bátorítva, mit hogyan kell elkészíteni!

Jól, és jót főzöl Livi! Legyél büszke rá!

Kiviszem a napozóágyat a kertbe. Olyan gyönyörű nap van, hogy csak így, ha kiteszem, csak így számíthatok egy kis esőre! JJ Vicc nélkül, időm van tán arra is, hogy lesüljek, kicsit. Ezt hanyagoltam épp eleget, ideje behozni! A kutya már kinn fekszik a napon, példát mutat.

Sétáltam, kutyát sétáltattam, most vacsora tálalásra készülök.

A mai narancsomat elfelejtettem a sokféle tevékenység között megenni, és érzem, jelez a gyomrom, hogy ő is éhes, én is beülök az asztal mögé!

Nemsokára megtervezem a holnapi napom, aztán szabad program.

Tervezem, hogy rád csörgök este, mi van nálad munkaügyben, ha már van állásod, fölöslegesen ne pedálozzak.

Szép estét neked, szeretteidnek.

Áldja Istenem minden léptedet, segítsen utadon!

2012.03.26.

Gábor

JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 24.

Kedves Líviám!

Egy szolgáltatótól kaptam egy gépi üzenetet, amiben felköszöntesz a névnapomon.

 

„ Kedves Gábor! Neved napján kívánok neked sok boldogságot, szép napot” - felkiáltójel, mosolyjel, aláírás Lívia.

A gépi üzenetben egy mondat kiemelten: Az üzenet az olvasás után három nappal törlődik!

Tervezem, hogy beillesztem a képet a mai Jelentésembe, de nem tudom, elfogadja-e a szerkesztőprogram, a s a megfelelő trükköket sem ismerem, ezért idéztem. Ha sikerül, szemléletesebb lesz a kép történetemhez, ha nem, aki akarja, megérti úgy is!

Líviám, mint utóbb szokásoddá vált, megint megbántottál!

Költőnek hiszed, mondod magad, költőnek hiszlek, mondalak téged én is, erős hittel. Megvívtam ezért a hitedért, ezért az én-hitemért, érted, melletted csatákat. Védtelek.

A költő, Líviám az érzések, a szavak művésze-embere. A költő megérzi mások lélekrezdüléseit, kiáll az elesettekért, elküldi ölelését a világnak, ha kell, ha nem. Megírja örömét, szárnyalásait, elsírja bánatát, belső világát kirakja placcra, polcra, vetíti minden falakra, rajzolja hóba, festi felhőre, vagy azúr egekre.

Szóban teszi. Sok-sok kedves, szerethető szóban.

 Te?

Együtt élt, nem semmi idő után, annyi emlékkel zsebedben elintézted az ünnepem egyetlen semmitmondó, gyakorlatilag személytelen, vásárolt mondattal. Közvetítő útján, hogy még személytelenebb legyen.

Tegnap számosan köszöntöttek, barátok, ismerősök, volt szerelmeim, a kedvesek és ismeretlenek is. Nem egy közülük csak egyszerű Isten éltessen-t mondott, de abban is érezhető volt a szeretet, az odafigyelés. Gesztus és barátság-üzenet.

Mindet értékeltem, mindért hálás vagyok, maradok feléjük. Őrzöm őket, mert érték akár a két szó, amit leírtak. Jelzés, látunk, szeretünk, figyelünk rád!

Rosszul csinálod Líviám!

Az új életedhez valóban nincs közöm. Legföljebb annyi, hogy míg élek, drukkoljak neked, hogy sikerüljön úgy, ahogy te szeretnéd.

Nincs igényem, hogy ismerjem útjaid, új címeid, életviteled változásait, vagy állandóságát.

Dolgom mindössze annyi, hogy amolyan naprakész visszaemlékezésként megírjam Jelentéseim neked, amik szólnak egykori rólad és mai magamról, szólnak a mának, az engem ismerőknek és nyilvánosan egy lomokkal töltődő fióknak.

Bár úgy tűnik - nem a ma Líviájának írom őket. Nem tolakszom, nem hozzád, a mai Líviához törekszem.

Dolgom, hogy következetesen és szívből kívánjam minden Jelentés végén a zárómondatot. Dolgom, hogy ne hagyjam abba, ellentétes késztetésig.

Így is teszem.

Tőled, elválásunk óta csak tiltást, kirekesztést, mellébeszélést és bujkálást kapok. Megtagadsz, mint ismeretséget. Megtagadod az életed egy elmúlt, fontos részét.

Szíved joga. Teheted ésszel is, nem csak szívvel. A gond csak annyi, hogy bármivel teszed, a te saját kis történelmed része vagyok kitörölhetetlenül, s az maradok akkor is, ha már rég elszólíttattam. Nem tehetsz róla, ilyen az emberi elme. Hadakozni ellene csak egy részleges, vagy teljes amnéziával lehet, amit senki ne kívánjon sem magának, sem másnak.

Kérdés ezek után: Mondd, van szíved? Költő vagy, ahogy hiszed-hiszem? Élnek még benned a szavak?

A  7. számú jelentés felvezetőjében téged idézlek:

„A költők, mindig mindent olyan szépen leírnak.

Ne legyen ez sosem másképpen.”

Mit ér a versed, ha beemeled a rólad alkotott képbe az érzéketlenséget, az egysoros vásárolt névnapi kívánságot, a sorsokra közömbösséget, a tucat-gondolkodásmódot, lélekdefektet?

Nem változhattál ennyit!

Vagy mégis? Akkor kérek egy Trabuccó-t! JJ

Na, kidühöngtem magam, elmúlik ez is. J

Az órákat már tegnap átállítottam és új idő szerint háromkor már ébren, készülődőn vártam a reggeli fényeket. Marci beugrott este egy tányér ételre, épp időben, még jutott, nem kellett újat készítenem, aztán elment bulizni azzal, hogy nem jön éjszakára, ha nem ér vissza tizenegyig. Kulcsot elfelejtett hozni otthonról, ergó meg kellett várnom a tizenegyet az elalvással, de problémát nem okozott. Inkább örültem, legalább nem veszti el őket, mint múltkoriban! J

Induláskor körbejártam a szigetalj boltjait narancssárga hosszú Sopianae-ért. A legutolsó helyen, a komp közelében, a faházas közértben találtam. Cigi kérdés kipipálva, mehettem Iványi Gáborhoz.

A mise is megvolt szépen, békében, tisztességben. A templom melletti kis gazdaságban az egyik vemhes ló megellett, van egy kétnapos kiscsikó is. Mind loo, loo-magam is megsimogattam.

Itthon minden szép rendben maradt. Rózsi-rabszolganőt aktiváltam, ajtót –ablakot nyitottam a tavaszra. Kinn az aranyeső már virágban áll. Sajnos, ezen is látszik a szárazság. Nem olyan tömött, mint tavaly, a virágai is apróbbak.

 Gyönyörű lesz idén a hófehér tulipánfa. Most még csak a fele virág bontott rajta szirmot, három nap múlva, ha hidegebb is lesz, teljes pompájában áll majd, mint ötévente egyszer.

Ha ilyen szárazság marad, naponta két-háromszáz liter vizet rászánok a kertre – a szépségért megéri.

Majd elfelejtettem mondani! Tudom, nincs benned gonoszság, rosszat soha, senkinek, az ellenségednek sem kívántál, talán ezért is jó, ha tudod. Emlékszel a gatyás dagadtra, aki rezzenéstelen arccal fújta várandós kismagad arcába a füstöt? Fel nem emelte volna a dagadt hátsóját, hogy kimenjen a helyiségből, s ott, a levegőn élje ki mániáját!

Emlékszel, utána a köszönő viszony is megszakadt vele. Te mindig ráköszöntél, s ő soha nem fogadta.

Az illető, fején kendővel jár, már kopasz. Diagnosztizálták nála a rákot, most harcol vele. Hol máshol, mint ugyanott, ahol a te idődben, kivel mással, mint ugyanazzal a társasággal és mivel mással, mint alkohollal?

Mondjam azt, Isten nem ver bottal?  Bárkiről van is szó, bizony, nem azzal ver!!!!

Másik, személy szerint engem sajnálattal érintő hír, hogy a kedvenc kapitányom, aki téged is meghajóztatott, valami elképesztő módon, csonttá fogyott. Azt mondják, nagyon gyorsan történt, okát sokan az alkohollal magyarázzák. Munkája nincs, járni alig tud – a kocsmáig azért eltalál.  Nem beszéltem vele, nem mutatott erre affinitást, így aztán hagytam. Azt én is tudom, hogy három házat eresztett le a torkán. Sokan nem szeretik, én meg nem tudom nem szeretni, hiszen a kisebbik fiammal, szívvel, szeretettel foglalkozott kiskorában. Ilyeneket nem felejt el az ember. Mást sem.

Igazán nem mondhatom habnak a tortán, de újra együtt él a gatyással. LL

Az adag ruha megszáradt, viszem vasalni. Marci is hazaért, megbeszéltük, mit főzzek neki holnap estére. Választhatott székelykáposzta és zöldbabos pörkölt között. Ugye kitalálod, melyiket választotta? Természetesen, a zöldbabost.  A káposztás székely változat a jövő hétre marad.

Ma én is ettem két pofára. Jó nagy darab, tizenöt deka sonkát szelet kenyérrel, tarnócai pöcse-paprikával és tormával, s utána egy egész lekváros zsemlyét desszertnek. Ma királyi napon volt!

Itt a vége, felteszem.

Ha megjön a jelzés az interjú idejéről, mindenképpen szólok.

Áldja Isten minden léptedet, Lívia, segítse, könnyítse útjaid!

2012.03.25.

Gábor