JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 24.

Kedves Líviám!

Egy szolgáltatótól kaptam egy gépi üzenetet, amiben felköszöntesz a névnapomon.

 

„ Kedves Gábor! Neved napján kívánok neked sok boldogságot, szép napot” - felkiáltójel, mosolyjel, aláírás Lívia.

A gépi üzenetben egy mondat kiemelten: Az üzenet az olvasás után három nappal törlődik!

Tervezem, hogy beillesztem a képet a mai Jelentésembe, de nem tudom, elfogadja-e a szerkesztőprogram, a s a megfelelő trükköket sem ismerem, ezért idéztem. Ha sikerül, szemléletesebb lesz a kép történetemhez, ha nem, aki akarja, megérti úgy is!

Líviám, mint utóbb szokásoddá vált, megint megbántottál!

Költőnek hiszed, mondod magad, költőnek hiszlek, mondalak téged én is, erős hittel. Megvívtam ezért a hitedért, ezért az én-hitemért, érted, melletted csatákat. Védtelek.

A költő, Líviám az érzések, a szavak művésze-embere. A költő megérzi mások lélekrezdüléseit, kiáll az elesettekért, elküldi ölelését a világnak, ha kell, ha nem. Megírja örömét, szárnyalásait, elsírja bánatát, belső világát kirakja placcra, polcra, vetíti minden falakra, rajzolja hóba, festi felhőre, vagy azúr egekre.

Szóban teszi. Sok-sok kedves, szerethető szóban.

 Te?

Együtt élt, nem semmi idő után, annyi emlékkel zsebedben elintézted az ünnepem egyetlen semmitmondó, gyakorlatilag személytelen, vásárolt mondattal. Közvetítő útján, hogy még személytelenebb legyen.

Tegnap számosan köszöntöttek, barátok, ismerősök, volt szerelmeim, a kedvesek és ismeretlenek is. Nem egy közülük csak egyszerű Isten éltessen-t mondott, de abban is érezhető volt a szeretet, az odafigyelés. Gesztus és barátság-üzenet.

Mindet értékeltem, mindért hálás vagyok, maradok feléjük. Őrzöm őket, mert érték akár a két szó, amit leírtak. Jelzés, látunk, szeretünk, figyelünk rád!

Rosszul csinálod Líviám!

Az új életedhez valóban nincs közöm. Legföljebb annyi, hogy míg élek, drukkoljak neked, hogy sikerüljön úgy, ahogy te szeretnéd.

Nincs igényem, hogy ismerjem útjaid, új címeid, életviteled változásait, vagy állandóságát.

Dolgom mindössze annyi, hogy amolyan naprakész visszaemlékezésként megírjam Jelentéseim neked, amik szólnak egykori rólad és mai magamról, szólnak a mának, az engem ismerőknek és nyilvánosan egy lomokkal töltődő fióknak.

Bár úgy tűnik - nem a ma Líviájának írom őket. Nem tolakszom, nem hozzád, a mai Líviához törekszem.

Dolgom, hogy következetesen és szívből kívánjam minden Jelentés végén a zárómondatot. Dolgom, hogy ne hagyjam abba, ellentétes késztetésig.

Így is teszem.

Tőled, elválásunk óta csak tiltást, kirekesztést, mellébeszélést és bujkálást kapok. Megtagadsz, mint ismeretséget. Megtagadod az életed egy elmúlt, fontos részét.

Szíved joga. Teheted ésszel is, nem csak szívvel. A gond csak annyi, hogy bármivel teszed, a te saját kis történelmed része vagyok kitörölhetetlenül, s az maradok akkor is, ha már rég elszólíttattam. Nem tehetsz róla, ilyen az emberi elme. Hadakozni ellene csak egy részleges, vagy teljes amnéziával lehet, amit senki ne kívánjon sem magának, sem másnak.

Kérdés ezek után: Mondd, van szíved? Költő vagy, ahogy hiszed-hiszem? Élnek még benned a szavak?

A  7. számú jelentés felvezetőjében téged idézlek:

„A költők, mindig mindent olyan szépen leírnak.

Ne legyen ez sosem másképpen.”

Mit ér a versed, ha beemeled a rólad alkotott képbe az érzéketlenséget, az egysoros vásárolt névnapi kívánságot, a sorsokra közömbösséget, a tucat-gondolkodásmódot, lélekdefektet?

Nem változhattál ennyit!

Vagy mégis? Akkor kérek egy Trabuccó-t! JJ

Na, kidühöngtem magam, elmúlik ez is. J

Az órákat már tegnap átállítottam és új idő szerint háromkor már ébren, készülődőn vártam a reggeli fényeket. Marci beugrott este egy tányér ételre, épp időben, még jutott, nem kellett újat készítenem, aztán elment bulizni azzal, hogy nem jön éjszakára, ha nem ér vissza tizenegyig. Kulcsot elfelejtett hozni otthonról, ergó meg kellett várnom a tizenegyet az elalvással, de problémát nem okozott. Inkább örültem, legalább nem veszti el őket, mint múltkoriban! J

Induláskor körbejártam a szigetalj boltjait narancssárga hosszú Sopianae-ért. A legutolsó helyen, a komp közelében, a faházas közértben találtam. Cigi kérdés kipipálva, mehettem Iványi Gáborhoz.

A mise is megvolt szépen, békében, tisztességben. A templom melletti kis gazdaságban az egyik vemhes ló megellett, van egy kétnapos kiscsikó is. Mind loo, loo-magam is megsimogattam.

Itthon minden szép rendben maradt. Rózsi-rabszolganőt aktiváltam, ajtót –ablakot nyitottam a tavaszra. Kinn az aranyeső már virágban áll. Sajnos, ezen is látszik a szárazság. Nem olyan tömött, mint tavaly, a virágai is apróbbak.

 Gyönyörű lesz idén a hófehér tulipánfa. Most még csak a fele virág bontott rajta szirmot, három nap múlva, ha hidegebb is lesz, teljes pompájában áll majd, mint ötévente egyszer.

Ha ilyen szárazság marad, naponta két-háromszáz liter vizet rászánok a kertre – a szépségért megéri.

Majd elfelejtettem mondani! Tudom, nincs benned gonoszság, rosszat soha, senkinek, az ellenségednek sem kívántál, talán ezért is jó, ha tudod. Emlékszel a gatyás dagadtra, aki rezzenéstelen arccal fújta várandós kismagad arcába a füstöt? Fel nem emelte volna a dagadt hátsóját, hogy kimenjen a helyiségből, s ott, a levegőn élje ki mániáját!

Emlékszel, utána a köszönő viszony is megszakadt vele. Te mindig ráköszöntél, s ő soha nem fogadta.

Az illető, fején kendővel jár, már kopasz. Diagnosztizálták nála a rákot, most harcol vele. Hol máshol, mint ugyanott, ahol a te idődben, kivel mással, mint ugyanazzal a társasággal és mivel mással, mint alkohollal?

Mondjam azt, Isten nem ver bottal?  Bárkiről van is szó, bizony, nem azzal ver!!!!

Másik, személy szerint engem sajnálattal érintő hír, hogy a kedvenc kapitányom, aki téged is meghajóztatott, valami elképesztő módon, csonttá fogyott. Azt mondják, nagyon gyorsan történt, okát sokan az alkohollal magyarázzák. Munkája nincs, járni alig tud – a kocsmáig azért eltalál.  Nem beszéltem vele, nem mutatott erre affinitást, így aztán hagytam. Azt én is tudom, hogy három házat eresztett le a torkán. Sokan nem szeretik, én meg nem tudom nem szeretni, hiszen a kisebbik fiammal, szívvel, szeretettel foglalkozott kiskorában. Ilyeneket nem felejt el az ember. Mást sem.

Igazán nem mondhatom habnak a tortán, de újra együtt él a gatyással. LL

Az adag ruha megszáradt, viszem vasalni. Marci is hazaért, megbeszéltük, mit főzzek neki holnap estére. Választhatott székelykáposzta és zöldbabos pörkölt között. Ugye kitalálod, melyiket választotta? Természetesen, a zöldbabost.  A káposztás székely változat a jövő hétre marad.

Ma én is ettem két pofára. Jó nagy darab, tizenöt deka sonkát szelet kenyérrel, tarnócai pöcse-paprikával és tormával, s utána egy egész lekváros zsemlyét desszertnek. Ma királyi napon volt!

Itt a vége, felteszem.

Ha megjön a jelzés az interjú idejéről, mindenképpen szólok.

Áldja Isten minden léptedet, Lívia, segítse, könnyítse útjaid!

2012.03.25.

Gábor