JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 16.

Nem tudom pontosan megfogalmazni miértjét, pedig olyannyira hiszem magam szavak emberének. Nem tudom meghatározását adni, elmagyarázni másnak, magamnak, Neked, miért szeretem a verselésed, a verseid.

Különállók. Eltérnek a bevált sablonoktól. Sem a rím, sem az ütem, a zene nem dominál. Képek és hangok, megfejthetetlen és sokféleképp megfejthető rövid, szaggatott gondolatsorok összefűzve, vagy darabokra szakítva. Mint egy kiállított Picasso, tartalom, színek, forma és tervezés, és közben érthetetlenül érthető.

Vonzanak. Elém dobják kis fonott kosárból az ezernyi színes törtüveg darabkát, és ahogy leesnek, szabálytalanságukban áll össze kép, megváltoztathatatlan, egyedi, csak egyetlen emberre jellemző fénykép, festmény. Olyan tükör, ami nem a szembenállót mutatja, hanem nőalakban önmagát. Bizarr. Csendes. Semmi tolakodás. Egy létező világ, ami nincs, ami van.

Elképedek és megdöbbenek a szépségein, ha olvasom. Nem tudok betelni velük. Próbálom megfogni, kézbe venni és kicsúszik kezemből, de itt van, bennem zenél.

Ilyenkor olyan kevésnek érzem magam.

Tudod jól, milyen, ismered a verselésem, a belső szabályaim, a ritmusom. Hallgattad számtalanszor a szívem ritmusát meztelen, testközelben. Láttad írások születését, tudtad a bújtatásaim, figyelted, hogy vezetek át gondolatot a szövevényeken.

Más út. A ráció útja, ami átszel, átvág minden ösvényt, csapást, keresztutat, és megy önhitt-mindentudó, vagy épp balga fejjel egy biztos, de ismeretlen jövő felé. Az én versem, ha visszanéz – mesél.

A tiéd nem az út csupán. A tiéd a táj, az egész, a változó. A tájról, a pillanatról készített fénykép, éles és elmosódott. Változó formájú felhő és a felhőszélen a változó erősségű, törésű sugarak. Árnyékok, amik csak fejben születnek, mert nem hagyod, hogy uralkodjanak. Fények, amiket meghajlítasz, összefonsz fával, virággal, porral, homokkal, emberekkel. Bennük vagy te, rajzolgató, szappanbuborékokat nagy kékségbe fújó kismanó. Tánc a mozdulatlanságban.

Emlékszel mennyi vitánk volt értetlenekkel! Emlékszel, mennyit bánkódtál miattuk, s mit összedühöngtem én! Vakok, fületlenek!

Nem változnak sosem. Nyilatkoznak, hozzászólogatnak az értelem szikrája nélkül, az empátia képessége nélkül sablonosan, bután.

Miért olvas verset az, akiben csak üresség a lélek? Miért hiszi, hogy csak egy út vezet minden üdvözüléshez, hogy szépségnek csak egy alakja van és az az, amit őbelé véstek avítt tankönyvei?

A szenny és silányság uralkodik. Elnyom minden tiszta kezdeményezést. Rátelepszik a földre hullt csírázó magra, mint a járda aszfaltja. Nehéz az utat felfelé megtalálni. Keservesen nehéz.

Olyan verselést, mint a tiéd, ma kettőnél ismerek. Nevet nem mondok, csak ártanék vele, azt pedig nem szeretném.

Egyikük több helyen elfogadott, évek óta. Kedves, veled-korú teremtés. Rövid, legtöbbször 10-16 sorosban utazik, mesél és akad hasonlóság közöttetek. Írásait nagy jól megdicsérik, s a háta mögött megy a pletyka. Skizofrén!

A másikat nemrég vettem észre. Szárnyat bontogat, érdekesen. Szabályt nem ismer magán, csak mondja. Jól. Nem fél képben, vagy a képet váltani. Nem, csomózza össze a szálakat vezérfonálnak, hagyja szabadon, nyitottan a versét. Gondolkodjon, ha akar az olvasó! Ha nem akar – ne tegye! Akkor is marad zenéje, dallama a szónak. Őt most kóstolgatják, oktatják ismert fafejeink, itt az olló, add a szárnyad liba stílusban, kioktatón.  Sajnálom szegényt. Ha nem lesz ereje, kedvét veszik és elhallgat. Veszteség. Ha meg visszaszól, kiakolbólítják a „tudás” letéteményesei.

És most, vissza hozzád. Soha ne engedj beleszólást a verselésedbe! Ha valahol, valami sánta, azt te érzed meg legelőbb, ha pedig a büszke járást más nézi bicegésnek, vegyen szemüveget!

Nem tudom, meddig láthatom még a ma még csak benned érlelődő verseket. Nem tudom, melyik régieket hogyan alakítja majd benned idővel a tapasztalat, a saját fül, a látásmód változásai. Csak azt tudom biztosan, ha ez maradsz, kedvenc költőm maradsz. Ez sokat jelent. JJ

Már ébredéskor az foglalkoztatott, amit itt leírtam. Nem is mentem sehová, míg a lényege ki nem jött, papírra nem tettem. Fontosabb volt a rutinoknál. Nem akartam engedni, hogy elszálljon a gondolat és ne mondjam ki azt, ami fontos.

Fél hétkor elugrottam a Tescóba. Most kocsival, mert több mindent intéztem több helyen, de legfontosabb, a markomban nem hozhattam benzint a holnapi horányi úthoz. JJ

Bevásároltam, hogy a gyereknek maradjon a hűtőben kellő mennyiségű friss hidegkaja, főztem egy pörköltöt kiló negyven combból, a köretet estére hagytam, mert egyedül vagyok, s csak akkor jön a  kis beles.

Tengetem napom itt-ott dologgal. A padlásra készülök könyvekért, A lépcsőfordulóban találtam kétméternyi helyet, ahol elférnek. A porveszély ugyan nagyobb, mint a polcokon, de tudtommal elég jól használom már a portörlőrongyot, meg van új porszívóm is. Igaz, a teljesítménye nem nagy, csak 1400 wattos, de azt hiszem, a célnak megfelel.

Ezzel a porszívóval végleg lenulláztam a pénzügyi lehetőségeim hétfő délig. Cigire, kenyérre futja, de táncra, koncertre, diszkzsokéra nem. Jó, hogy szeretteimnek nem ma van a névnapjuk - virágra sem tellene.

Virágról jut eszembe, megnéztem az időjárás előrejelzést és kipakoltam az áttelelt muskátlikat az ablakokba. Belocsoltam őket, innen szabad pályájuk van virágot bontani.

Egyetlen téli orchideád még tartja magát a száron. Tudod, lecsengő szerelem –az elmúlás sem mindig hirtelen. A rosszízű születésnapodra vett virágod, a törperózsa, ami úgy tűnt, teljesen leszárad, zöld mint a dzsungel. Egy bordó bimbót is hozott. Nekem.

A pörkölt is elkészült, a padlást is megjártam, megpörgettem egy fordulóra Rózsi rabszolganőt a szennyes ruhával, kitettem a szárítóállványt a teraszra. Élveztem a tavaszt, amennyire a helyzetemben lehet. J 

A terasz ajtó délelőtt tíztől nyitva volt, kinn tizenkilenc, majd később húsz fok, benn jó levegő, semmi cigaretta-szag, pedig füstölök. J

Várom, hogy megéhesedjek, de valahogy nem sikerül. Tegnap egész nap csak egy narancsot nyomtam le, este ettem hozzá valami fél tányér maradékot, ma reggel egy szelet kenyér, öt deka szalonna mustárral, és amikor éreztem, hogy megy le a vércukrom, bekaptam egy-egy szem, (összesen három szem) szilvát a szilvakompótból.

Megy a torna, időnként észreveszek egy-egy pókhálót, azt leszedem, és nem oly rég, kínomban bevarrtam a tavaly elszakadt Mitre dzsogging-alsót a seggén. Szép kis repedés volt, de szerencsére nem az anyag, csak a fonál mentén tíz centi jobbra, tíz centi balra. Tudod, a szimmetria miatt! JJ A varrás maga még viselhető volt, gyorsan is ment, de a cérna befűzését megszenvedtem. Ha nem utálnám annyira a varrást, a bőrdzsekim belső zsebénél is rendbe tettem volna a szakadást.

Várom a holnapot, várom Horányt, mint egy menyasszonyt, mint téged vártalak vissza 2009. augusztus végén. Nem találom a helyem, a kocsit már úgy telepakoltam, hogy gond lesz betuszkolni a kutyát, pedig hálóhelyestül akarom vinni, meg ne fázzon.

Bízom abban, hogy holnap még nem esik. Ki fogom dolgozni magam, délutánra úgy rendben lesz a ház, a kért, mintha sosem költöztem volna Pestre vissza! Horányt ilyenkor –emlékszel jól -, még az átlagnál hűvösebben tartja a Duna, talán látok még hóvirág maradékot, vagy maradt pár virágos szál a krókuszaimból. kíváncsi vagyok, sikerül-e Tibort befognom egy röpke kis villanyszerelésre és fa-adogatásra. a csengőt akarom kiköttetni, mert szerintem rossz a trafója, le kell cserélni.

Technikát csak a gépem viszem. Nem tudom, milyen lesz a netes jelerősség, majd meglátom. Ha elmaradna a napi jelentés, tudd, még élek, csak a felpakolás késik három napot.

Jó utat Neked Pestre, sikeres, eredményes, élménydús tartózkodást! Hajrá Livi! Hajrá Livi!

Áldja Istenem minden léptedet, vigyázzon rád és könnyítse útjaid!

2012.03.17.

Gábor
P.S.
A jó illatoknak annyi! Odaégettem ezelőtt fél órával a köretnek szánt tarhonyát. Nagyját leszűrtem, ehető, de a lábas alja kaparót követelt és erős hypózást. képzelheted, milyen szag lett. Megy a szellőztetés, fél óra és helyreáll a rend, az illat is. :):)