Másfél órát aludtam.
Kései beszélgetések, kései órák meg egy későn bevett kávé segített hozzá, s most olyan vagyok, mint akit kétszer kimostak, kicsavartak és csipesszel, amolyan Krisztus-pózban kitettek valami szárítóra.
Nagyritkán előfordulhat ilyen.
Talán gondolkodnom kell többet a magammal-beszélgetések előtt, talán a témaválasztásnál kell óvatosabban eljárni, sőt, az is lehet, hogy egyszerűen vigyázni kell azzal a megmaradt szerelemmel, a kávéval.
Gondolkodtam, te kedves ismeretlen, mit adhatnék neked ajándékként abból az időmből, ami a legkedvesebb, amit egy hozzád hasonló nevű tündérrel éltem. Írástudóként legjobb lenne az írás. ki tudja?
Elmondhatnám, mint víziót, hogy fülemben üldögélnek a verseid, hogy látom őket születni életre kelni szavakból, s hogy az egymás mellé illesztett képeknek párját sehol nem találtam.
Igényes vagyok az olvasásban és nyitott a szépre. Magam is próbálkozom sete-suta módon megfogalmazni a képeim, de mind mázolmány csupán a tiszta ecsetvonással festett tiédhez. Tudom, akadt részed megnemértésben elég. Tudom, rossz fényt vetett rád a kapcsolatrendszered, és más, főleg általam kiérdemelt utálat és irigység vetült érdemtelenül munkáidra.
Látod, minden megváltozott! Az elutasítás szeretetbe váltott ott, ahol nem is számítottál rá, soraid, ha nem is értik, legalább érzik szépségét, kezdik hallani zenéjét.
Költő-fejedelem leszel te nemsokára, csak fel ne add! Sem meghatározó értékrendedet, sem változón is stabil tisztességes életviteledet, hiteidet a gyermekben, gyermekekben továbbélő világban, szép, lányos vágyaidat egy fehér ruhában és mirtuszágban, oltár előtt!
Gondolkodtam, miért adom, amit adok? Mert adni jó?
Lehet. De őszintébb, ha kimondom, azért, mert így hiszem, mert minden szépérzékem személytől elvonatkoztatva mondatja ezt, ha kell, ha nem! Mert tudom, a biztatás nélkül, a csendjeid ölében képes vagy elveszni, mint az a lány, az egykori a nagyáruházban, és nem kerülsz elő. Mert ismerem a helyzetet, amikor megkezdett, boldog szárnyalás után madzaggal visszahúznak, s te állsz levágott szárnyakkal, értetlenül.
Én hiszek benned, s abban is sorsod jobbra fordul. kicsit oly keveskét kell csak várni rá! Éltetni kívánom ezt a hitem benned, míg tehetem, hogy könnyű lábbal menj, menj előre, mert van cél, és a cél elérhető!
Ideteszem, amolyan emlékként egyik legféltettebb kincsemet, egy kéziratot, amit egy verses esten, sok idétlen, vacogó cápaugatás között vetettél papírra, s adtál nekem. Fogadd szeretettel, nagyon szép!
Ugyanabból az időből találtam egy másik képet. Én készítettem, mint az itt fennlévő írásokhoz csatoltak mindegyikét, magamnak tettem el akkor, amikor először, és hála istennek csak rövid, gondolkodó időre elveszítettem azt a lányt, akit megszerettem. A cetlin egy kis bejegyzés, ténybejegyzés. Mint vadvirág-bolond, ráragasztottam virágoskönyvem tetejére, hogy a könyvet se tudja nyitni senki, míg élek, mert őriz pár szál virágot, amit a lány a kertemben szedett. Legyen tiéd ez is. Idejében, majd mástól könyvestül megkapod.
Mondtam az elején – kevés volt az alvás! Látod, most álmodtam ébren kicsit! Itt az idő az ébredésre! Lesz dolgom ma elég!
Tegnap, hogy gond nélkül nap ne múljon, ahogy a postát lapozgatom, kezemben két levél. Wabard biztosító.
Naná, hogy őket választottam nagy, népi váltáskor, hiszen árban legjobbak voltak, s mint egy rosszuk kiírt tenderen, a pénztárcafüggő szívesen választ valami olyat, ami a leírás szerint árban-pénzben a legkedvezőbb.
Akadhat sokszor, hogy más, akár kicsit drágább, az egész feltételrendszer szerint többet, jobbat kínál, de a szemet , a kisember szemét mindigis vonzza a legkedvezőbb ár. Természetesen, a váltás megtörtént, meg is kaptam még tavaly decemberben mind a két kocsira a kötvényeket és az első negyedéves csekkeket. A befizetési határidő után, január tizenhetedikén.
Ismersz távoli kedves, a tartozásokat mások felfogásától ellentétesen, sosem szerettem.
Boldogult első házasságom (csak a házasság boldogult, a kedves nej él hálisten ma is) után a részletre vásárolt cuccok világából is kinőttem, a sárga csekkek sosem pihennek parkolópályán, mennek menetrend szerint késedelem nélkül a postára.
Ezekkel a kötelező biztosítási csekkekkel is így történt január tizenhetedikén be is fizettem mind a kettőt.
Most mit látok? Az egyik autóra törlési értesítés érkezett, „nemfizetés” indoklással! Csak megjegyzem, a másokra a második negyedéves csekk sehol!
Kaptam elő a dossziékat, lapozgatom az előzményeket, s érdekes mód, ha nem is számítógépes rendszeren, de nálam minden tiszta, egyértelmű, rendben. A jól felszerelt, számítógépes biztosítói nyilvántartás viszont, valamiért megbélyegzett, mint barnabőr-cigányt a falusi köznép, és kidobna, menjek máshová, menjek a fenébe, Kanadába!
Na, oda épp nem, de ma, vagy holnap a biztosítóhoz mehetek, mutogathatom az igazam, aztán várhatom, papír ide, vagy oda, elfogadják-e ők is igazságnak.
Marad-e fekete folt a hibás rendszerükben rólam, mint nemfizetőről?
Látod, milyen apróság, és mennyire meg tudja keseríteni az ember életét!
Az élet zajlik.
Torna, fél narancs, torna, takarítás, kutya pórázra kapva és gyaloglás, reggeli és ebédkészítés és virágok ápolása. Csupa semmiség, mondhatni rutin, és mégis milyen éltető mind! Kitöltenek fölöslegesnek látszó perceket, lekötnek, célokat, egészen apró célokat adnak, mindig újat és mindig nem túl sok, de szükséges ráfordítással elérhetőt, hogy a sikerélmény garantált legyen.
Azt hiszem, nem meséltem, hadd mondjam itt.
Van egy álmom, amit szívesen megvalósítanék. Szeretnék egyszer régi gimnáziumomban egy rendhagyó irodalomórát tartani. Beülni a géppel a katedrára, rámosolyogni egy második-harmadikos osztályra és felolvasni neki a lökött csataloo verseiből. szerelemről, politikáról, emberségről, régi tanárról, mindenről, aminek az eredete valahol ott van, él azok között az ódon falak között.
Mint inkább mozgatórugó, mint önmagam szervező, meg is keresem, Báder Jutkát, Polc Katit és Csordás Gabit, mit szólnának hozzá? Hajlandók lennének-e egy kicsit lobbizni értem, és elérni, hogy az eltelt idővel politikai alapállásban erősen profilt váltott intézmény valahogy szemet hunyjon, és befogadjon újra egy órára?
Meglátjuk.
Jártam a várost.
Nézegettem a nyüzsgést, a látszólag céltalan hangyautak ide-oda mozgását, egymás keresztezését, az embereket.
Keveset vagyok emberek között mostanában.
Szombaton, ha nem mondtam volna, esküvőre megyek. Furcsa, meghívott vagyok, pedig sem a menyasszonyt, sem a vőlegényt nem ismerem! Ilyen még nem volt alapon mindenképpen el is megyek! Majd beszámolok, milyen volt.
Rendezgettem a terveim a hétre.
Szerda Árkád, bevásárlások nagyban és biztosító. Csütörtök Vác, Brada Ágihoz. Esetleg, de csak esetleg kiruccanás onnan Csörögre, látogatás az ország egyik legjobb kertész-tervezőjéhez, a főkerttől kiutált Papp Ilihez. Régen nem láttam, kíváncsi vagyok, mi lehet velük. Péntek fogprogram Monostoron. Lehet, csak sima röntgen és bólintás, igen rendben van minden, de lehet egy kis gyökérkezelés is. Utána adópapír begyűjtés Marcinak. Szombat, az esküvő, vasárnap pedig a szokott meder – Iványihoz. Monotóniámban is színfolt, felüdülés az az ember!
Megyek lepihenni.
Áldja Istenem minden lépésedet, könnyítse útjaid!
2012.03.27.
Gábor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése