Olvasgatom a régi verseid. Rácsodálkozom, mint annyiszor eddig, milyen más szemmel látod a világot, mennyivel finomabban, érzékenyebben, mint én. Látom a ködjeid, és a ködökben hol be-, hol kitakaródzó nőt, a családszerető leánykát, a szépségre fogékonyt, a jót.
Tenyérben tarthatók a bánataid. Fájni is csak csöndesen fájsz, meg ne bánts valakit. Megmutatsz sok körénk épített rossz falat, mutatod öncélú értelmetlenségüket.
Kibogozod a felhők közül a napot, ha kell, és eljátszod a boglárkalepkét, kéken, mezei margaréták sárga bibetányérján. Keresed a szellemarcokat fák göcsörtös törzsein, nézed a kezed lenyomatát parti homokban. Figyeled, ahogy elmossa a víz.
Tetszik a szokatlan szórend, a szabálytalanságok rendje, gondozottsága. Az igék tövig metszése és öltöztetése új ruhába, dallamosan.
Szépen írsz!
Ilyenkor, bármi rövid, kis semmi munka után, a versekkel felüdülést adsz, ha messze is vagy.
Mert dolgoztam ám! Járható lugast vágtam metszőollóval a ház előtt hármas mályvabokorba. Húsz éve ültettem, megnőtt. A három tő semmiségből egyetlen nagy, bordó és fehér virágot hozó csokor lett. Szép, de elzárja a járást a járdán.
Nem kockáztathatok! A tanácsi rendeletek új, pénzre-hajtó válfajai már akkor is köteleznek a ház előtti utcafront rendben tartására, persze, kemény, forintban húzós büntetés terhe mellett, ha amúgy is mindent megteszek magamtól, előírások nélkül is. A járda, amit saját pénzemből építettem, járható teljes szélességében, ágak az útra be nem lógnak, s a bokornak ott a tér, felfelé, érjen égig!
Levezetésnek kivasaltam. Fele horányi zsák, fele itthoni. Belefeledkeztem a munkába. Lemaradtam Bolgár úr napi malasztjáról, lemaradtam az esti halálhíradóról. Jobb is így. Dőzsnek megittam egy fél palack szénsavas ásványvizet, és elszívtam a vasalás végén két cigit. Olcsó öröm, mondanám, ha nem ismerném az árakat.
Sokszor eszembe jut az a félkopasz orosz, a lila térképfolttal a homlokán, Gorbacsov, aki nagy üzletember volt akaratlanul. Ő találta ki a vodka helyett ásványvíz programot! Igaz, az orosznál nem úgy jött be, ahogy gondolta, mert megutálták érte rendesen, egész leváltásig a népek, de nálunk, főleg a rendszerváltás után a legjobb üzlet a palackos víz lett.
Ki ne emlékezne a férfinép közül, hogy utáltuk, ha elfogyott otthon a szóda, a legkülönfélébb színű, tekerős fejű, patronos alupalackból? Ki ne emlékezne rá, hogy a legtöbb családban a férfi dolga volt a palack újratöltése, hogy aztán egy pillanat alatt elfogyjon, vagy épp benne ragadjon több mint fél liter, mert a gáz megszökött?
Hat, majd tizenkét forint volt egy tíz darabos cserepatron-doboz, és persze mindig akkor fogyott ki, amikor leginkább szükség lett volna rá. Ilyenkor szentségelt az ember, járhatott utána, s ha nem robbant éppen Répcelak, akkor volt szóda újra.
Klóros csapvízből is jó volt a házivíz, iható, keverhető.
A műanyag világ padlásra száműzte a patront, az alumínium palackot. Minden család őriz egyet, majd kidobja a gyerek, ha elmegyünk alapon. J Nekem egy sárga és egy mélylila jutott.
Meg pet-palackos hejde-csapvíz, kitalált árványi összetevő tartalommal, címke szerint változó áron hatvan és kétszáz forint között.
Indiában, Bombayban mesélték helyiek, a legnagyobb járványuk akkor volt, amikor egy palackozóüzem a kupakok alá befészkelt bakter-törzzsel fertőzte meg a várost. JJ
Hallottalak csacsogni. Mesélted az élményeid a szopránkórussal és jött-jött a mosolyod, láthatatlanul, de biztosan az, tudom. Láttam, mert hallottam! A távolság nem számít ilyenkor. A kép valós hiányát helyettesíti az együtt töltött idő, a megismert arc, a beégett arcvonások, a hangszín mikéntje-milyenje.
Tudom, ha megjössz egy hónapig naponta húszszor hallom majd ugyanazt a történetet, mindig mosollyal, és persze mindig akkor, ha épp valami fontos hírt mondanak a rádión, vagy ha épp a főhős sorsát meghatározó történés zajlik a filmben, amit együtt figyelünk.
Csak a kíváncsiság birizgál! Mersz-e kotyogni otthon, a nagyszobában, ha épp apád nézi ott a Kálmán Olgát? JJ
Csak meg ne változz! Mit számít a hír? Kinek fontos, mi történik a filmben? A te történeteid a fontosak! A hangod.
Marci késik, programja lehet. Szólni nem szólt, megszoktam. Ha megjön, enni kap. A nagyanyja almáspitéje lassan elfogy, én meg nem sütök! Csak nem fogok vénségemre tésztát gyúrni nő helyett! Így aztán vettem neki egy bolti somlóit, azt szereti. Ha csak holnap jön, a tejszín kicsit összeesik addig a galuska tetején. Vagy megeszi, vagy nem. Mint minden, ez is magánügye. L
Nem halogathatom tovább a fűültetést. Még két-három meleg nap, s aztán az idén vetett már nehezen fog kikelni. Holnap azzal kezdem a napot. Hétfőre zöld lesz a fa alja a meggy és a szilva alatt.
Várom az élménybeszámolókat, szembe-babám alapon, idejében, mielőbb. JJ
Áldjon a Jóisten, Livim, vigyázza útjaid!
Gábor
Balog Gábor
-csataloo-
2012.08.23.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése