Fejemben a kardiológus intelme, parancsa, előttem a kedvenc, százas Sopianae narancssárga változatban. A leszokásról az előkészítés lelkiekben már egy hete folyamatban van, a gyakorlati eredmények siralmasak. Livi, megbeszélten és meg nem beszélten dugdossa előlem a szert, én meg panaszkodom neki, ha nem találom. Megesik a szíve rajtam, kiporcióz az asztalra pár órára rendelt két-két szálas adagokat, és helyreáll a rend.
Tegnap, felkelés után egy teljes órát bírtam, aztán fél óra alatt behoztam minden lemaradást, ma hajnali ötkor bevettem két szálat, s most, kilenckor fogok rágyújtani a harmadikra, szóval van, létezik valami csökkenés, elindult valami a kívánt cél felé, de messze nem az igazi.
A főorvos úr, - direkt így írom, főorvos úr, mert ritka barátságos, nagytudású és szimpatikus ember- erősen a lelkemre kötötte, ne úgy álljak a leszokáshoz, hogy egyik pillanatról a másikra elhagyom a cigit, mert belebolondulok! Ezt a részét könnyű szívvel tartom be a dolognak. szó sincs arról, hogy egyik pillanatról a másikra! JJJ
Mozgunk, megyünk erre-arra. Negyedikén, pénteken a Várban jártunk. Háromnapos pék-fesztiválszerűséget hirdetett a reklám, kóstolóval. Livit érdekelte, be is jelölte, hogy program, így aztán okos papucsként azonnal ki is adtam a parancsot, megyünk, de azonnal arra, amerre akarod!
Az autót itthon hagytuk, minek a belvároson átbumlizni, fizetni parkolóért valahol Budán, ha zsebben a bérlet, és kibumliztunk a Moszkva térre. Onnan hogy ne spóroljunk a városon, fölültünk a kisbuszra, és csak a Mátyás templomnál szálltunk le.
Tovább gyalog.
Sittpali még a rezidencián, (persze nem itt, hanem fenn a Béla király úton) a szuronyos legények az üres házat őrizték, a majomváltásra még várni kell. Tudtam, mint tényt, de nem tudtam megállni a tudás próbáját sem, rákérdeztem a szuronyosoknál, így van-e? Választ, természetesen nem kaptam. Szolgálatban nem látnak, nem beszélnek. Erre még Londonból emlékszem, Bözsi néni Buckinghamja előlről.
Itt jut eszembe, elmondom. 1988-ban jutottam először hivatalosan nyugatra. Mint kereskedő, aki csakis keletre dolgozott, a kereskedők szigorú hierarchiájában a másik oldalról erősen el voltam rugdosva, hiába nyelvtudás, meg ez-az. Öt év kemény munkájának eredménye volt egy jutalom-kiállítás hat napja Londonban, tél elején. Marci pár hónapos volt, már indulás előtt azon törtem a fejem, mifenét hozok neki, ruhát, cipőt, játékot. Aztán ebben a sorrendben hoztam is. Meg teljes Asimov sorozatot. Meg Méray Nagy Imre könyvét és pár egyéb fellazító visszaemlékezést. JJ
A kiállításon az egyik nap a gépek, birkák között nagy tumultus támadt. Mindenki tülekedett, nyomult a pavilon egyik sarka felé. Ilyesmit láttam már az oroszoknál, amikor fülessapkát hoztak tizennyolc rubelért nyáron a GUM-ba, úgy, hogy nem sűrűn futottam a tömeg után, mondom, hoztam otthonról észt is, és egy hosszú ötvenes angol után felmásztam az első kiállított Fergusson kombájn tetejére.
Ott álldogáltunk egy darabig, néztünk egy kis rózsaszín habcsókot, egy idős hölgyet, amit épp birkákat simogat. Túlzottan érdekes nem volt, de csökkenteni akartam az információ- és tudáshiányom, és velem álldogáló partnerem kérdeztem ékes angolomon, megmondaná-e ki az a kis hölgy?
Az illető megszégyenítő pillantással nézett rám, úgy, hogy meg kellett ismételnem a kérdést, hozzátéve, idegen vagyok, elnézést tudatlanságomért. Ez javított a helyzeten, jött a válasz azonnal. Ő a Queen Mother, az idősb Böske. Leesett. Nem én, nem is ő, csak a kilét. Új tudással felvértezve másztam le a kombájn tetejéről. JJ
Vissza a pékekhez! Végigjártuk a standokat. megkóstoltunk nyakra-főre, szárazanyagot, folyékonyt, a pálinka kivételével mindent. livit a muffin tészták érdekelték, mert otthon újabban muffinban utazik – sütött szedreset (enyhén lila, háromnapos hulla színe van, de ízre első osztályú) csokoládést, amibe beledolgozott egy tábla nagy gonddal kiválasztott Milka csokit, szóval megvannak a variációk, csak mazsolást nem volt hajlandó sütni, mert én azt szeretem JJJ
Livi szenzációsan ötvözte az ízeket a kóstolásnál is. Összepasszintotta a medvehagymás kenyeret, a tündérkenyérrel, a zsíroskenyeret a mákosrétessel, a levendula szörpöt a tökmagolajjal. Én is igyekeztem lépést tartani vele, többé-kevésbé sikerrel.
Hogy ne menjünk haza vásárfia nélkül, a nagy kóstolás után visszavitt a szívem a legfinomabbért, a solymári rozskenyértért. Az eladó már messziről mosolygott – ötven körüli szőke – mondta, biztos volt benne, hogy nála veszünk is. Mondtam, lottózzon! JJ
Livuska is kapott vásárfiát, röpke tíz perc alatt kiválogatta azt a két marcipán csókot, amit aztán fél perc alatt a buszon el is fogyasztott. JJ
Ugrás az időben, egészen máig. Ma ugyanis május tizenegyedike van. Még tart a jó idő, huszonhat fokot mutat a hőmérő az ablakban, árnyékban, és túl vagyunk reggelin, meg szőnyegmosáson.
A háztartásunkban akad két kisebb és egy nagy, háromszor kettes szőnyeg, amivel Rózsi rabszolganő nem boldogul, kicsi a lyuka, nem veszi be őket még formázva sem. Ezeket szokta, totál hagyományosan nem a tisztítóba elhordani, de vígan kimosni samponnal, slaggal a kerítés oldalán. Nem egy élvezet a munka, de pancsolni kellemes. Főleg, hogy a sampont körömkefével dolgozom a szőnyegbe. Ma élvezetesebb volt a szokásos feladat. Livus is besegített, súrolt, locsolt feszt, ahogy illik. Mire kész lettünk, közel távol állt a víz, jófajta trágya a földnek, fűmagnak. a szőnyegek meg tiszták most jövő tavaszig, innen az aprómunkát a porszívó is elbírja.
Tanultam is közben a nőtől. Mondta, Barcson ez macerásabb volt, ott a szőnyeget le kellett vinni a ház elé a fűre, a porolóra és lavórból kellett a tisztítást végigszenvedni. Hiába, a slag fontos eszköz! J
Horányba gyakran és ritkán jutunk el. Így, ahogy mondom. Gyakran, mert Éva áldásos fog-teremtő tevékenységének csak tegnap lett vége, s előtte hetente kétszer is berendelt vizitre, és ritkán, mert kinn csak egyszer aludtunk két éjszakát. Most szerdára tervezek egy kiruccanást, de az sem lesz a terv szerint, csak egy, esetleg két éjszakás. A füvet lenyírni lesz idő, másra nem sok. A terasz korlátján sincs még virág, itt őrzöm őket útrakészen, Pesten. A szerdai időzítés a vadrózsanyíláshoz kötött. A horányi bokor a kedvenceim egyike. Egy héttel később hoz virágot az összes környékbélinél, mert árnyékos helyen van, de mára már négy méteres magasságban is virít – felfutott a fenyőre az évek során. Ott meg jól megfér a szintén fenyőfán honos szőlőmmel, amit minden évben rendre a madarak szüretelnek.
A szőlőről jut eszembe, ideje csinálni egy nagy fazék húsos dolmadakiát. Meg fahéjas mazsolás rizsest. J Csak ötlet, mi lenne ha a fetás, vagy a mazsolás változatot egyszer kipróbálnánk káposztalevélben?
Mára ennyi. A hókifli, amit sütöttél tegnap, elfogyott. J
Áldja istenem összes léptedet, Livim, könnyítse utadat.
Balog Gábor
-csataloo-
2012.05.11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése