Beszéltem Sz.-el, mert lassan de biztosan mérgezni kezdte a levegőt a hallgatása. Még februárban ígérte, talál neked helyet magánál, és tudtam, nem a levegőbe beszél. Amolyan adminisztrátori- mindenes állást mondott, kis csapatba, tender előkészítő munkálatokhoz, szóval ideális megoldásnak tűnt, és emelte hitelét Sz. szavahihetősége, no meg a majd húsz éves ismeretség, kvázi barátság, ha lehet nővel kapcsolatban említeni ilyet.
Az ígéret szerint Húsvét, és egy tartósabb üzleti út után szólt volna vissza és májusi kezdést számított. Mi, veled, a köreid futottuk változatlan elánnal, és változatlan sikertelenséggel, és én, az idő múlásával egyre kisebb reménnyel vártam a hívást, Gábor, megjöttem, jöhettek, beszéljük meg a részleteket.
A tegnapi budai álláskereső kirándulás, a látogatás az ügyeletes csalóknál tette be végképp a kiskaput. A törvényszerű csalódás után másodszor kérdeztél rá, mi van a talonban tartott ígérettel, mikor lesz belőle valami?
A korai óra telefonja Sz.-t nem zavarta. Életvitelét megtapasztaltam, megismertem már jóval korábban, tudtam, tudom, ebben sem változott, nem lesz méreg, ha hét előtt hívom.
Mint ismerősnek, szokás szerint be sem mutatkoztam, hadd ismerjen meg a ritkán hallott hangról, és természetesnek vettem azt is, hogy megismert. Szevasz, Gábor. Nincs! – mondta nyitómondatában. Mindketten tudtuk, miről beszél és sem ő, magát, sem én őt nem kényszerítettem bele valamiféle magyarázkodásba.
Nincs. Érthető volt és világos. A helyzet változott, a jószándék nem. Beszélt befuccsolt ingatlanügyletről, felvázolt terveket és mesélte, hogy lehetetleníti el kezdeményezéseit rendre a korrupció. Az egyszer fenn, egyszer lenn világban mit tart ma is felelősségének, hogyan próbálja megtartani régi embereit, kis csapatát fizetve megélhetésük, munkájuk bérét akkor is, ha a koppból jut a cégnek.
A terv csak terv maradt. Hiába fáj neked és nekem, neheztelni érte nem szabad. Kihúzni sem kell a lehetségesek közül, hisz a helyzet változhat, és Sz. olyan ember, aki nem felejt. Lépünk tovább!
Látom, mennyire megvisel, nyomaszt a munka hiánya, szinte hallom a ki nem mondott mondataid. Ismerlek. Tudom, mire vagy és lennél képes, és veled fáj bennem is az érzéketlen elutasítások, a semmire nem jó személyiség-tesztek, a hitegetések, az adathalász-akciók sok rossz köre.
Kérlek, ne add fel! Ne engedd, hogy a lelkedre üljön a rosszkedv, próbálj meg hinni, ha másért nem hát azért, mert a hit még ingyen van, és tartást ebben a világban csak az ad. Engedd, hogy féltselek, és kérlek, ne büntess mosolyszünettel, ha segítő kísérleteim nem hoznak azonnal eredményt.
Ma indulok tovább, Sz. javaslatára megkeresem K.-t és Zs.-t. Ki tudja, tán segíthetnek…..
Tíz nap is eltelt az utolsó jelentés óta, így megpróbálom összehozni, ha nem is sorrendbe rakni a történéseket.
Együtt jó. Jó a béke, a közös háztartás, a beszélgetések, a séták, a mozgás és a pihenések, a közös ágy és a közös örömök-gondok.
Horány, mint mindig, most is tartogatott meglepetéseket. A vízcső-javítás lezajlott sikeresen, a helyreállításhoz is ízléssel válogattuk ki együtt a csempét, számolgattuk a várható költségeket, mikor az első kilátogatáskor a fürdőszobát újra vízben találtuk. Főcsap elzárva, irány haza, és közben telefon Janinak, úszunk, jöjjön mielőbb. Én, a fogorvoshoz kötött, időzítettem is a látogatását közvetlen Húsvét utánra, és jött is a mester rendesen. Te épp állásinterjuvoltál – új magyar szó! – így a kiruccanás rám maradt. Három órás munka volt egy szimpla kis dugulás-elhárítás. Mit nem tesz az idő röpke negyven év alatt! A csőben két centi vastag lerakódás, elmeszesedett, elzsírosodott valami, amit lerobbantani csak kitartó munkával, szakértelemmel lehetett. Sokat számított Jani makacssága, a nem adom fel hozzáállás. Végén siker, csobogón lefolyó vizek mosogatóból, mosdókagylóból, mindenütt, ahol kell. Aztán, hogy megkönnyebbültem, további falbontás nem lesz, jött a hidegzuhany. Jani beárazta a várható fürdő helyreállítási, átalakítási költségeket. Mindegy mennyi, ki kell izzadnunk szeptember elejére. Meglesz.
Hétfőn, három napra, két éjszakára kiköltöztünk. Csendes, szép három nap volt. Sokat változott a környék. Az ilyentájt szép számmal megjelenő korai nyaralók eltűntek, megritkultak a kinn lakók is. Minden tízedik nyaralón ott a tábla: Eladó.
A bolt, ami húsz éve még összetartotta Horányt, az évek csendes változásával mára végleg lecsúszott. Majd tíz éve már, hogy egyre rosszabb, először hirtelen gazdagodni akaró, később hozzá nem értő, vagy kényszervállalkozó által vitt vállalkozás eleinte a nyitva tartás szezonalitását rövidítette, később az áruszínvonal drasztikus lerontásával tolta el magától az akkor még szép számmal idejáró vevőkört, küldte máshová bevásárolni az ideszokottat, a törzsnyaralót, az őslakost, szóval mindenkit.
A vonzáskör szűkült, elszoktak a falusi fiatalasszonyok, a mámik is, hogy a bolt elé a placcra hordják az otthon megtermelt, neadjisten a sarki közértben vásárolt hagymát, kruplit, babot, szalonnát. Több sikerrel járnak, ha benn a faluban, a CBA előtt próbálnak túladni portékájukon. Virágot, palántát sem árulnak, annak is csak a faluban van keletje, lassan minden kikopik onnan, ahol egykor az élet zajlott.
A halsütő is zárva tart, ma már nem csak hétfőn, de kedden is, a forgalom nem hozza meg a villany árát sem – érthető. Kocsma csak egy maradt, a valaha cukrászdának indult Schöller, a napi öt, igaz reggeltől estig a poharat fogó vevővel. Totális leépülés.
A Meteor kihalt, a korábbi nyüzsgő életnek semmi nyoma. Lenn a komp felé, a Gyula-bolt viszont él! Árubőség és vevők. Megvalósult súlypont- áthelyeződés.
A kályhánk a tavalyi fával szuper meleget varázsolt egy óra alatt a tizenhárom fokosra lehűlt házikóban. Te gondosan ágyneműt cseréltél, friss, ropogósra, én a kertben vágtam idén először füvet. Megszámoltuk a pár szál virágunk, számba vettük a hajtásokat. Idén is lesz, szaporodik a lila ökörfarkkóró, bimbót hozott a bazsarózsa, a nőszirom, de a vadrózsa még csak az első leveleinél tart, késésben van. Látszik mindenen a hosszú esőhiány.
Ahova kellett, hoztam vizet a kútról, az még működik. Iván, a szomszéd még nem tudja, a legközelebbi kiruccanáskor szokott éves tevékenysége részeként segít majd beüzemelni a fúrt kutat. Aranyember. Már tíz éve, minden évben rajta múlik a kert vízellátása. JJ
A faluban Éva alakított nagyot. Valami szegfűolajos tamponnal tamponálta az ínyem a gyökérkezelés alatt, s a szer úgy, de úgy szétmarta a pofám, hogy magam is meglepődtem. Kiderült, erre, speciel, allergiás vagyok. Ki hitte volna? Nem vagyok allergiás a parlagfűre, a legkülönbözőbb virágporokra, pollenekre, sőt a rántotthúsra sem, s akkor valami szegfűolaj szétmarja a pofám, de nem ám akárhogy! Olyan volt, mintha parazsat vettem volna a számba!
Kedden kirándultunk. Nem akartam, hogy unatkozz, hát kitaláltam, hogy beülünk a kocsiba és elviszlek a Lajos–forráshoz, úgyis sokszor lelajosozlak. Legalább látod a szó forrását magad is. Hüle fejjel a kutyát is vittem, ki gondolta volna, hogy a forrásnál hat tábla hirdeti, a Pilisi Parkerdőbe tilos kutyát bevinni, pórázon is.
Az út és a forrás is szép volt, ittál vizéből, én meg törhettem a fejem, mi legyen a beígért séta helyett.
Nem kellett sokat gondolkodnom, irány Csobánka! A szikla alatt a főtéren leparkoltam, s indultam veled és kutyástul fel a domboldalon. Már ott, az elején láttam a szemeden, vonz a szikla, oda fel akarsz majd menni, de visszafogtam magam, mondom, csak megijedsz majd a hegymászástól, elleszünk anélkül!
Tévedtem. JJ
Olyan elánnal indultál felfelé, hogy időm nem volt sopánkodni, nem kéne hegyet mászni, öreg vagyok már hozzá, így aztán indultam utánad. Mit mondjak, tudom, nem voltam rakéta, de egyszeri pihenéssel simán ment a feladat-végrehajtás. A fáradtságért cserébe kaptam virágzó sárga héricset- Adonis vernalis – és fenn, a csúcson a szakadék oldalán tömegben törpe nőszirom-mezőt. Rég láttam őket. Utoljára 1986 májusában, másodikán, a csernobili esőfelhő érkezése napján. Látod, ennyi év eltelt, de érted, veled feljöttem ide újra!
A kutya is vette az akadályt, mint aki Duracell nyulat evett! JJ
Szép a kettős kereszt, s a zászló a csúcson. Jelkép, nemzeti jelkép mind a kettő. Kedvesek nekem. Mindaddig kedvesek maradnak, míg nem sajátítja ki őket törpe kisebbség, vagy magát valósnak vélő, már rég elúszott többség, akik egyedül üdvözítőnek csak a kirekesztést, a mások megbélyegzését, a gyűlölködést hiszik.
Fáradtan értünk haza.
Másnap délután hazaköltöztettük az étkezőgarnitúra utolsó két székét eredeti helyére, a pesti nagyasztal köré.
Ma, pénteken túlestem a kardiológia terheléspróbáján. csupa pozitív hírek, kivéve, hogy abba akarják hagyatni velem a dohányzást. LL
Meg fogom próbálni!
Jó veled.
Áldja Istenem minden léptedet, könnyítse utadat, Kedves!
2012.04.27.
Balog Gábor
-csataloo-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése