Mennyi élmény és mind veled, kedves, az ünnepen!
Piacolás nagyszombaton, elveszve tömegben, kéz-kézben kajtatva sonka után. Válogatás zöldségespultokon, banális beszélgetések, és mindnek-mindnek üzenete van, amit megfejtünk, ha akarjuk, vagy hagyjuk pihenni, hogy értelmet kapjon majd máskor.
Megéltem pár évet, de ilyent, hogy Húsvét előtt a piacon öt hentesnél se legyen sonka, ilyent még nem láttam. Az aljafajta, a félig megfőzött, kétnapos ál-érlelésű is eltűnt, tisztességes, felfüstölt, rendesen pácban tartott meg sehol. Csoda, hogy végül mégis találtunk, igaz csak tarját, de legalább olyant, aminek az íze talán hasonlít ahhoz, ami az ünnepre kell. Az ára legalábbis ezzel kecsegtetett. JJ
Ebéd és pihenés ebéd után, tojásfestés sok nevetéssel.
Én minden évben reménykedek, hogy sikerül végre-végre tisztességesen befesteni azokat a fránya tojásokat. Sosem tévesztem el az utasítást, mindig pontosan a szerint járok el, s mégsem sikerül soha rendes, ép piros tojással kirukkolnom! Most se volt másképp. A festék vastagon megült a jól megtisztított tojásokon, hogy száradáskor foltokban lejöjjön, a kék túl mélyre kékült, a sárgából fidesznarancs lett, dobtam is kifelé azonnal, a kombinált szín, a megcélzott zöld, a kéket, s a sárgát összeöntve barnát adott. Mindegy, ilyen szín még úgysem volt a kosárban!
A készeket előírás szerint vontam be zsírral, hogy fényük legyen, de amikor nekiálltál fényképezni a kész kosárkát, bevallom, büszke a munkámra nem lehettem.
Az egyetlen vigasztaló tojás ügyben az volt, hogy tudtam, mint mindig, én bizony nem törődöm azzal, hogy a festék a repedések mentén beszivárog, s megfesti a fehérje főtt szélét, én bizony megeszem őket a sonkához rendesen!
Szép volt az esténk is, szép, hosszú és szerelmes. Ajándék vagy te Livi, egy életre szóló ajándék. Tőled, veled szebb a feltámadás.
A vasárnapom egy új ajándék, a templom ajándéka volt. Negyvenegy éve nem voltam húsvéti, feltámadási misén. Hetvenegyben, valami Olga nevű lány cipelt el a Rizsszij pályaudvar mellett működű pravoszláv templomba, éjféli misére. Este tízkor már ott álltunk a hatalmas tömegben, furakodtunk befelé, közelebb a zárt oltár festett fatábláihoz. Gyújtogattuk a kisujjnyi vékony gyertyákat, állítgattuk őket homokba. Akkoriban csak pár, tudtommal négy-öt templom volt az egész megapoliszban, a többi nem működött, bezárták, átalakították. A hatalom kijelentette, hogy nincs rá igény. Én láttam, hogy volt. Láttam az anyókákat a fagyközeli éjszakában kendőben, a fiatalokat, fénylő arccal, felszerelkezve festett tojással a reggeli tojáspárbajokra, láttam az áhítatot és a kíváncsiságot szemekben. Láttam az éjfél percében megnyíló oltárablakokat, hallottam a csodás ünnepi zsoltárokat, a többszólamú hálaéneket. Hrisztosz voszkresz! Voísztyenno voszkrész! Krisztus feltámadt! Valóban feltámadott!
Ezzel a képpel indultam veled, kedvesem, a csendesszavú csoda, Iványi Gábor és a Megbékélés Háza templomába. Jó, hogy vihettelek magammal, tudom, igaz lelket viszek, igaz emberek közé. Olyan furcsa, hogy tudom, ha tehetem - és miért ne tehetném -, innen már nem kopok ki, itt megtaláltam a békém, a hitem is lehet olyan, ami nem hivalkodó és belső ügyem marad, s aki akarja látja, aki nem, nem.
Tudtam, hogy részese akarok lenni annyi év után az áldozásnak, az Úrvacsorának délelőtt, és tudtam, itt nem elutasítást, de hívást, befogadást kapok. Nem vár tőlem senki el hangzatos, melldöngető gyónásokat, fülbe sem kell súgnom biztos-volt bűneim, elég, ha belül akarok tisztább lenni magam, s asztalhoz szólítanak, be a körbe. Jobbomon Te, balomon egy akadémikus, s a kör közepében Gábor az ünnep szép, egyszerű lelkészi talárjában. Kézben a kenyér, a pászkadarabka, amiből jut mindenkinek. Neked, nekem. A kehelyben az átváltozott bor, hogy akár csak benedvesítsd vele az ajkad, és valami nagy titoknak legyél részese.
Részese úgy a feltámadásnak, hogy közben imád szeretteidért, és az eljövőkért, Csilla lánykáiért is sokak imájával együtt szálljanak felfelé és meghallgatásra találjanak.
Messziről járunk ide meghallgatni az igét, s a hozzáfűzött gondolatokat. Messziről, mert hív az elkötelezett hang, a sugárzó szeretet, a megértő ember ölelése. Te másodszor voltál itt velem, s hiszem, téged is megfogott a szépség, a hithez közelség.
Még mise előtt körbejártad a templomot most is, mint először. Azonnal le is ragadtál a kerámiadísz, az ünnepre készült kerámiadísz előtt. Dicsérted hangosan szépségét, a hangulatot, amit átad, s nem tudtad, az alkotónak, az alkotó kerámiaművész-orvosnak dicséred szembe az alkotását. Megérintette, ahogy mindenkit megérint, ha „látsz”, ha a szépségről beszélsz. Jó, szerintem hosszan tartó új ismeretség, barátság alapját raktad le önkéntelen.
A hidegben elfelejtettük megnézni, mennyit nőtt a kiscsikó egy hét alatt! JJ
Otthon nekieshettünk a sonkának, hagymával, tormával, erős paprikával, persze tojással, neked nem festett változatban. Belakhatott Marci is, épp ébredőn, és megint megkoronáztad az ünnepet. Hogy senkinek ne legyen hiányérzete, az én Livim előkapart a hűtőből csendben egy fél kiló túrót, és míg nem figyeltem, olyan túróspitét varázsolt az asztalra, hogy büszke lenne rá bárki! A szoba, a konyha megtelt vaníliaillattal, a tűzhely melegével, a szeretettel.
Az este megint csak a miénk volt, a kettőnké. Ünnep, mindennapos ünnep a veled-élet. Szeretem látni az örömöt a szemedben, és láthatom. Ez fontos. Neked is, nekem is. Ez így természetes.
Jó mélyen aludtunk, akadt fáradtság mindkettőnkben a vasárnap éjjelén. A hétfő a locsolásé. Márkás a kölni, nagy durr, de tudom, téged csak a tény, a locsolás, meg a szokvány kis versike érdekelt, s az, hogy fuss utána hajat mosni! JJ
Nagy reggeli, nagy húsvéti beszélgetések és munka a gépnél. Ki-ki a maga dolgaiban elmerülve. Te bütykölöd az új elképzelést, raksz egymás mellé paneleket, hogy elkészüljön a váz, én a régi soraim csiszolgatom, ha hagyják. Jó együtt dolgozni, egymás mellett és nem zavar – felüdít, ha csacsogsz. A gondolatra, ha kérdésként megfogalmazott, miért raknék zablát, egy hagyjál, én is dolgozommal? Nem több, nem fontosabb, amit te kérdezel emberi, asszonyi szóval, mint bármely papírra kéretődő gondolat, ha benned megfogalmazott a kérdés és nekem szól személyesen? JJ
Hirtelen jött ötlet volt a délután kis kirándulása. Tudtam, sosem jártál még arra, irány a körszálló, a fogaskerekű. A parkolás ugyan fizetős, de őrzött, megkezdett óránként kétszázhatvanért talán megéri. Én kiélhettem, hogy magyarázhatom a vasút fizikáját, ami láthatón nem érdekelt, te figyelhetted a felfelé utat. Hová megyünk? Hová megyünk?- jött a kérdés, mint a kék vizilovas viccben. Ide, mondtam mikor felértünk a Széchenyi-hegyre.
Az Úttörővasút! A kilenszáznegyvennyolcban épített, a zötyögős, hogy a mozdony majd leesik a sínről, a turistaélmény. A nosztalgia-változatot sikerült kifognunk – dupla élmény! Gőzős, kis libakergető vontatta retró kocsik, kettő, kályhával, fapadosan. A sínek mellett az éledő erdő fehér és bordó odvas keltikéi, pázsitban, tömegben. A kopasz égerek, tölgyek között a vadcseresznye fehér foltjai, s az avar alól nyílként feltörő sok gyöngyviráglevél.
A megváltoztatott állomásnevek, a beugró régi fotó fejembe – Kádár krampácsol félmeztelen, vagy trikóban – már nem emlékszem pontosan. A z apró kis pénztárosgyerek pecsételése, a fel le mozgatott, inditásjelző palacsintasütő és a füst, a füstszag, a gyermekkorom utazásai nagy fekete mozdonyokkal Pécsről Pestre.
Most te voltál velem, kedvesem és jó volt ez így.
Szeretlek.
Áldja Istenem minden léptedet, könnyítse útjaid!
2012.04.09.
Gábor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése