Június, hajnali négy, meleg nap előtt a gépnél.
Időnként érzem az öregséget. Na, nem olyankor, amikor éjjeli kettőkor álmodban kijelented, „az én kispárnám, az én takaróm” aztán fordulsz a másik oldaladra és alszol tovább. JJ
Inkább olyankor, amikor szívesebben maradok a házban harminc fok felett, várom az esőt, s az se baj, ha viharral jön és jeget hoz, csak jöjjön, és természetesen nem feledékenységből nem kapcsolom be a légkondit.
A légkondit kétezer négyben szereltettem be. Nem néztem utána, ma mennyibe kerül áru és szerelés egyben, akkoriban kettő negyvenet fizettem a három egységért. Hátam mögött a tapasztalattal, hogy a nyár erősen terheli az alvóhelyiségeket – hiába szigetelve mind felsőfokon – némi hozzám csapódott női unszolásra, de lehet az is, hogy ki sem mondott mondatokra magamban megfogalmazott válaszul, szerelőt hívtam, árajánlatot kértem és beindult a dolog.
Maga az aktus, a szerelés, szerény jelenlétem nélkül zajlott, én éppen Kazahsztánba utaztam egy hétre. Ismerkedtem a lóból készült rántotthússal, mint rántott hús imádó, dettó ismerkedtem a kazah és a magyar nyelv rokonszavaival – akad belőle pár meglepő – tartottam egy akár sikeresnek is mondható előadást az ottani parlamenti ülésteremben a portékáinkról, és építgettem a kapcsolatokat más tájakról odasereglett későbbi vevőkkel.
A hét lassan, mondhatni muffhiányosan telt, igyekeztem volna haza, de a program kötött. Fejben-fényképben begyűjtöttem, ami begyűjthető, a használhatót őrzöm ma is, megnézheted. Van benne szép, egzotikum és van neked unalmas szakmai anyag. Ittam a Tien-sanból lefolyó hólevet, kumiszt, tartottam a kapcsolatot az otthoniakkal és nem cserkésztem be senki nőt.
Mire hazaértem, a szerelés lezajlott, az árát a hagyott pénzből ki is fizettem. A nő, a beruházás-kiváltó hamar lelépett, a légkondi maradt. JJ Mindig szerencsés voltam ilyen ügyekben, még rémálomnak is rossz a gondolat, mi lett volna, ha fordítva alakul a dolog! JJ
A légkondi sem futott be nagy karriert. Az eltelt időben a nyár meleg napjait nem otthon töltöttem, és te is tudod, mennyivel más Horány, ahol a Duna este kilencre lehűti a levegőt, friss, kellemes lesz az éjszaka.
Most a forró napokban, harmincöt körül rám-rám tör az ingerencia, mondom, bekapcsolom, aztán, tiltásod is értékelve legyintek. Minek? Ha hűlni akarunk, rögtön ott a víz. Jó hideg, használható a hűsítésre kívül-belül. S, ha tíz eltelt perc után újra kiver az izzadtság, nosza, álljunk a víz alá újra! Éjjel a lepedő selyme hűsít, és különben is, szeretem ezt a nagy meleget, mert ilyenkor meztelen alszol te is. JJ
Na, ennyit a légkondiról.
A hűtéstechnikával voltak máshol is találkozásaim. Tatán működött egykor egy jó kis cég, hűtőalagutakat gyártott itthonra, de főleg exportra. Egy orosz származású kolleganőm asztalán volt az üzlet, félelmetesen jó fej volt a nő! Szokásos képlet, diák-feleségként került mérnök diplomával ide, idővel elvált, itt maradt. Szép, okos, munkás és tisztességes volt, s ennek, meg a kor piaci irányultságának köszönhetően, tudtommal nyugdíjazásig vitte az ügyeit. Akkoriban, mi magyarok nyakra-főre exportáltuk a Szovjetunióba a legkülönfélébb élelmiszeripari kisüzemeket, konzervgyártó sorokat és természetesen a mirelit üzlethez, vagy a vágóhídi húsüzemekhez illeszkedtek a tatai hűtők, hűtősorok.
Az áru is jó volt, működött, mint az óramű, panasz ritkán érkezett rá.
A magam praktikájából csak egy érdekes esetre emlékezem – mi furcsa, az is már a Szovjetunió szétesése utáni Kazahsztán – ahol voltak gondjaink. A negyven fok körüli nyár (és erős, hideg tél) vidékén üzemeltünk be egy vágóhidat. Kis csapattal mentem ki a végső fázis levezénylésére, s rögtön megoldhatatlannak látszó probléma várt.
A központi hűtő vezérlőtermében az egyik műszer, ami a padlószint alatti hőfokot kellett jelezze, folyamatosan az előírt értéknél magasabbat mutatott. Nem használt műszercsere, vezetékrendszer ellenőrzés, új érzékelők beépítése. Nem használt semmi.
A kiváltó okokra természetesen hamar rájöttünk, és sejtette az átvevő is, feltételezhetőn. Az építkezési alvállalkozónk, helyi cég, mi lett volna más sokezer kilométerre Magyarországtól, vagy a szigetelésen spórolt, vagy a betonvastagságon az épület alatt. Utólag, kész épületrendszer mellett, csak nagy költséggel korrigálható hiba.
Végig elemezve a lehetséges kiutakat, a vezérlőrendszer tervezőjével ültem le kis magánbeszélgetésre. Bevallom, időbe telt, amíg a kapcsolások ilyen-olyan bonyolult rendszerében úgy-ahogy eligazított, de az új tudás a kérdés megfogalmazásához, a kérdésfeltevéshez elég volt: Meg tudod csinálni, hogy a padlószint alatti műszer alaphelyzetben a te utasításodra mutasson a ténylegestől négy fokkal hidegebbet?
Tudta. A kivitelezéshez szükséges átkötés-átforrasztás technikailag nem volt bonyolult, csak a nyakunkba ültetett állandó és tanulni vágyó, minden egyéb evidenciában is hivatalból kételkedő kontroll-személy számára kellett megfelelő, hihető maszlag-ideológiát gyártani.
Ez is ment. A műszer jóval az előírt határértéken belül regisztrált minden előírt mutatót, díszes átadás volt, és nagy tál, tésztás, főtt kecskehús, igéző kecskeszemekkel volt az ünnepély után a főmenü.
Az üzem ma is megy. Jól. Az energiaköltségei, ha minden igaz és változatlan, egy hangyafasznyival magasabbak a vastagbetonos talpúaknál. De az is csak nyáridőben igaz. JJ
A tatai gyártóüzem a kilencvenes évek elején, ha jól tudom, a piacvesztéssel tönkrement. Hogy milyen formában, mi maradt meg a felhalmozott mérnöki, szerelői tudásból, hogy hogyan züllöttek le az egykor jól, szervezetten működő beszállítói kapcsolatok, az a rendszerváltás utáni magyar valóság szomorú, nagyon szomorú és sokakra igaz története.
Hét óra.
Most megállok, felállok, nyújtózom kicsit, elgémberedett a hátam. Te aludhatsz nyolcig biztosan, a madárcsicsergés látom nem zavart fel, megszoktad, tűröd. Kimegyek sövényt nyírni – még nincs túl meleg. Hadd örüljön Szarcsi-szomszéd, úgyis panaszkodik, hogy túl nagy árnyékot vet a magyal, elveszi a fényt savanyú asszonya satnya dáliái elől. JJ
Dél is elmúlt.
Szokásos délelőtt veled. Jó. Reggeli és reggeliztetés – szépen díszítetten. Marcinak is, felvágott, vajaskenyér, sajt paradicsommal, paprikával. Te az megszokott pirítósoddal, vajjal, teával. Hosszú készülődés, nőiesen a kutyasétáltatásra, előtte a netes forgalom szelektálása, álláskeresés, mint mindig. Most épp a déli kávémat készíted, jól fog esni, nekem meg még mindig fejemben Kazahsztán.
Vidékre vittem csapatot megállóval Gurjevban – akkor már új nevén, Atyrau-nak hívták – a még főváros Alma-Atán keresztül. A gép, már kazah felségjellel kis TU-134-es jócskán meg volt rakva utassal, nekünk délután ötre kellett Alma Atában lennünk menetrend szerint, hogy elérjük az aznapi csatlakozást egy további két órás útra Pavlodár felé. Ha figyelsz a névre és beugrik, Verne Sztrogoff Mihályában szerepel a város neve, és a folyó – oly szépen hangzik - Irtis.
Desztináció ide, vagy oda, a kazah légiközlekedés bizony erősen átírta a terveink. Gurjevban, rögtön a leszállás után közölték, hogy Alma-Ata nem fogad, úgy négyórás várakozásra számíthatunk. A félórás újra indulás helyett addig a légitársaság megebédeltet. Ki tudja mi volt a várakozás valós oka, sosem derül ki, de az biztos, hogy míg az éhesebbjét enni vitték, én kilestem, a csöpp gép rakteréből vagy százötven tv-t pakolt ki a személyzet, s a pénzt a helyszínre csapatostul érkező vevőktől be is szedték értük a helyszínen. JJ
Így értünk késő este Alma-Atába, ahol már az új rend nem szovjet, kazah határőrei fogadtak szokott, ismert Kalasnyikovval nyakukban. A gépünk már elment, a következő járat csak másnap tíz körül, nyakamban öt fős csapat, mondom, itt intézkedni kell! Minek a szót szaporítani – a friss kazah légitársaság első utasai lettünk, akiknek hosszas rábeszélés után sikerült ingyen szállást és vacsorát kiharcolni, ilyent nem ismertek arra előtte! Amíg folyt az egyeztetés, a távirat-telex ide-oda, én, mint a harci nyúl, cikáztam össze vissza a határőrök között. Vagy tízszer átléptem a határt, a végén már rám se hederítettek. JJ
A szállodára meg nem kell túlzottan büszkének lennünk. Átépítés alatt volt, a víz elzárva és a födém átvert. Elalvás előtt jót söröztünk. J
Ha nem untat, mesélek még, holnap is.
Áldja Istenem minden léptedet, könnyítse útjaid!
Mi lesz ebédre??? JJJ
Gábor
Balog Gábor
-csataloo-
2012.06.23.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése