Apró gyöngyszemek az életből, emlékbe:
Livi recepteket les. Hosszasan böngészik a neten, elolvassa a leírtakat. Én közben dolgozom. Fél füllel hallgatom csak, egyiken ki másikon be alapon, mert ugye, férfiembert ritkán érdekli vérigmenően a jobbnál jobb édességek és sósak készítése. Végeredményben, hiába szereti őket, egyik sem hús….
Livi lassan döntésközelbe kerül, megbök.
„Megtaláltam! Sajtos pogácsa lesz! Azt úgy kell készíteni, mondja, s közben elém varázsol egy kávét, hogy élénkítse figyelmem, hogy ….”
Mint kiderül, valami olyan receptet talált, aminél az elkészítéshez a tésztát egy éjszakára a hűtőbe kell tenni. Rezignáltan vehetném tudomásul, hogy ma nem lesz pogácsa, de kitör belőlem: Az nem kell! Ne süss semmi olyant, amire holnapig várni kell! Jó??? JJ
Livi pillanat alatt más vonalra nyergel. Mond öt új receptet slágvortokban, de azokat is már csak fél füllel hallom, mert leköt a kávé, meg az írás.
Jó! - mondom, időnként a nem tudom mire, és biztos vagyok abban, ma is süt valami nagyon finomat a maga és a világ dicsőségére, ámen.
Most épp arról kérdezget, hogy tegnap egy vajat vettünk a boltban, vagy kettőt, és hallom, arról mesél, hogy sajtos pogácsák kerengenek a fejében körbe-körbe. Már egészen biztosan tudom, a kör bezárult. Az ámenem meghallgatása részleges volt. Sajtos pogácsa lesz, ha fene fenét is eszik!
Más:
Szeretünk nevetni. Megy is, a körülményektől függőn a legkülönfélébb élethelyzetekben. Hol ez, hol az süt el egy-egy poént, mozgatja meg felüdülésként a rekeszizmokat. Része az életnek a mindig az érzékeny határon belüli viccelődés oda-vissza. Csak finoman, ha meglepetés, akkor még inkább finoman.
Tegnap történt, rám jött a bolondozási kedv. Valami fontos elfoglaltsága közben, hirtelen, azonnali választ várva rádörrentettem: Mennyi négy meg hét?
Rám nézett, elgondolkodott, majd óvatosan, mint aki nem érti, miért a kérdés, válaszolt: tizenegy! Majd utánozhatatlanul egyedi, livis módon a jobb kéz mutatóujját felemelve meg is magyarázta: Azért, mert öt meg hét az tizenkettő! J
Elver naponta háromszor ötödölőben, hogy csöndben szégyellhetem magam. Hallgatok kiselőadásokat arról, hogyan kell szerkeszteni oldalakat, hol, mit lehet elrontani és hogyan javíthatók a rontások. Mint megrögzött konzervatív, aki csak végszükségben hajlandó a járt utak helyett járatlanra lépni, az oldal-átalakítások sem igazán érdekelnek, de szeretem látni tudni, hogy benne él a felfedezés öröme, a kipróbálom, hogyan mutat effektus. Két gyakorlati jótanács között új információ, hogy „van egy csillagtököm” és még véletlenül sem másra, a tegnap bepiacolt csillagtökre gondol. Kedvence rántva. Az idő még megengedős, huszonöt fok körül van, az olajszag is kiszellőztethető lesz…. JJ
Alig jutottam idáig a pötyögésben, már hallom, szól a telefon, itt Barcs, s a lány az anyjának meséli, ma sajtos pogácsa lesz…..
Ha valamit a fejébe vesz, az egy darabig ott is marad. Velem is így lehet, hál’isten. JJ
Megjártuk a messzi-boltot. Kifogyott itthon az alufólia, a gyufa, Livinek csillapíthatatlan ingere támadt egy tartalék élesztőre, mert anékül a háztartás mit sem ér, és persze, nekem is elfogyott a cigim, sőt várt a Posta is a sárgacsekkel.
Vittük a kutyát is, hadd lásson világot. Hazafelé, a buszra várva kiokosodtam. A tündér narancsos fagylaltot látott fél kilós kiszerelésben, és felvilágosított, miért nem fog a cukrászdában fagylaltot venni háromszoros áron. A lényeg az, hogy a cukrászdában van pisztáciás, puncsos, csokoládés, vaníliás meg miegymás, de narancsos nincs. Megértettem. Míg becsattogott az x-hetes, átfutott fejemben az otthoni mélyhűtő-tartalom felsorolás. Közte fagylalt, epres, málnás, vaníliás meg csokis. JJ Narancsos, tényleg, ott se semmi. JJ
A buszon kedvesarcú korosabb hölgy ült balfele-szemben. Kicsit orbánoztunk, úgy barátkozásilag, mert a kutya szemezett vele. A hölgy is orbánozott, ez már csak így megy manapság, Aztán az ebet dicsérte, az ölemben ülőt. Meg is jegyezte, te vagy a legokosabb!
Elgondolkodtam rajta, milyen igaza van!
A kis dög reformkoszton él, saját szemszögéből költségmentesen, nem vett fel frankhitelt, mindene megvan, barátságos mindenkihez. Itt legföljebb a szomszéd macskája lehet kivétel. Azt, ha teheti, megkergeti a békés egymás mellett élés jegyében, amúgy fittness-helyettesítő mozgásgyakorlatként, és az akció rendszeres ismétlődését zargató és zargatott egyaránt természetesnek fogadja el.
Az agya kicsi, politikus-agy méretű, de az esze az megvan. TV-t nem néz, szennylapot nem olvas, írásaival sem zaklat senkit. Nem tesz különbséget hajléktalan és vagyonos között, egyformán dörgölőzik mindenkihez egy kis simogatásért és a Panni-postást sem ugatja meg. A tolerancia példaképe. Nem kövér, ergo nem is zsidózik.
Listán, ha indítanák, legyőzné a Fidesz frakció kétharmadát. Nagy fölénnyel!
Mielőtt hazaértünk, kitépkedtünk az út menti gazból pár köteg parlagfüvet. Mindig a memóriám átkozom! Minek is mindig minden marhaságra emlékezni! Most épp az jutott eszembe, a kilencvenes évek vége felé, egy kis tüskeként a Torgyán-köröm alá, arról cikkezett a sajtó, hogy Magyarország teljes parlagfű-mentesítése akkori áron négymillárdból megoldható. feltételezem, igazat írtak. Csak másra kellett a négymilliárd.
Most, elmúlt este hat. Túl vagyok tizenkét bezabált kocka alakú sajtos pogácsán – nagyon finom – és Livi a csillagtököt méricskéli áhítattal. Lefogadom, hogy kirántja! JJ
Áldja Istenem minden léptedet, Livi! Könnyítse útjaid!
Gábor
Balog Gábor
-csataloo-
2012.06.28.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése